Iskolánk egykori diákja: Dr. Moianu Armand

Dr. Moianu Armand motiváló előadása a X. A és a XI. A osztály diákjainak
[Fotó: Ilona János]

2023. május 16-án, kedden Dr. Moianu Armand fogorvos, a Csiky Gergely Főgimnázium 2007-ben végzett diákja Hadnagy Éva osztályfőnök meghívására egy érdekes és sokak számára motiváló előadást tartott a X. A és a XI. A osztály diákjainak.

Megtudhattuk ebből, hogy ő hogyan élte meg a középiskolás éveit, miért választotta a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem Fogorvostudományi Karát, és milyen volt az átmenet az egyetem és a munkába állás között.

Marosvásárhelyre esett a választása, mivel az közel van Kolozsvárhoz, ahol színes egyetemi élet van, vagyis az egyetemisták különböző programokon vehetnek részt. Elmesélte nekünk, hogy ő azért választotta a fogorvosi szakmát, mert egy idősebb fogorvosnál látta ennek az eleganciáját, ami neki nagyon megtetszett. Az egyetem elvégzése után ennél az illetőnél kezdett el dolgozni, majd bekerült a MedLife Genesys Hyperklinika csapatába, ahol gyökérkezelésekre szakosodott.

Megosztott velünk pár jó ötletet, amire érdemes odafigyelnünk karrierválasztásunk előtt. Azt ajánlotta, hogy olyan szakmát válasszunk, amiben könnyedén el tudjuk képzelni magunkat hosszútávon, és ha bármikor vesztenénk a motivációnkból, akkor ez a kép lebegjen a szemünk előtt. Az előadás utolsó részében a diákok kérdéseire válaszolt őszintén és szeretettel.

« A 2 »

Előballagáson az idei végzősök

Előballagáson az idei végzősök [Fotó: Ilona János]

2021-hez és 2022-höz hasonlóan, a Csiky Gergely Főgimnázium végzős diákjainak nyilvános ballagására idén is az aradi Megbékélési parkban kerül sor ma, 2023. május 31-én, délután 5 órától. Tegnap, május 30-án iskolatársaiktól búcsúztak a tizenkettedikesek egy rövid, meghitt ünnepség keretében.

A folyosón felsorakozott végzősök előbb egy meglepetésvideót tekintettek meg (a tavalyi szalagavatón bemutatott közös énekük felvételét), majd a titkárságon, az igazgatói szobán és a tanári szobán áthaladva, a Ballag már a vén diák-ot és a Gaudeamust énekelve, tizenegyedikes társaik sorfala között az udvarra vonultak. Spier Tünde igazgató mondott rövid beszédet, Andrási Rafael, XII. C osztályos tanuló pedig Varró Dániel Az elköszöngetés balladája című versét szavalta el. Zárásként a végzősök is énekeltek, Szabó Csilla zenetanár vezetésével 4S Street Mesélek a bornak című számát adták elő.

[Fotó: Ilona János, Kulcsár Jóel]

« A 3 »

100 év… 100 nap… 100 perc… Van egy perced? (43.)

Balassi Bálint: Harmincötödik (Régi szerelmem nagy tüze).
Elmondja: Tapaszto Karla Vanessa.

Operatőrök: Ilona János, Rónai Zoltán.
Szerkesztő: Ilona János.
Zene: Mátyás király udvari zenéi – https://www.youtube.com/watch?v=ZigOsdgG3GA.
Intró: Nagy Csongor.

Projektvezető: Rudolf Ágnes.

Ballagás!

Szerdán, 2023. május 31-én, 17 órától kezdődően ballagnak a Csiky Gergely Főgimnázium végzősei. Az ünnepségre az aradi Megbékélési Parkban kerül sor, amikor diákjaink kiballagnak a vén iskolából, a Szabadság-szoborig. A szervezők – az Arad Megyei RMDSZ és a Csiky Gergely Főgimnázium vezetősége – meglepetésvendéggel is készül. Szeretettel hívjuk és várjuk a szülőket, rokonokat, ismerősöket. Ünnepeljünk együtt!

Harmadikosok országos versenyeken

A XI. Napsugár Öttusa országos bajnokság Arad megyei harmadikosai Erdélyi Kinga, testnevelés tanár és Almási Valéria, tanító társaságában [Fotó: Jakab Klementina]

Május 20-án zajlott Szovátán a XI. Napsugár Öttusa országos bajnokság, melyen 18 harmadikos csapat mérte össze tudását, ügyességét, gyorsaságát, rátermettségét. Iskolánkat, és megyénket is egyben, egy négytagú csapat képviselte: Jakab Dávid, Osvár Ákos, Szabó József és Tóth Erik.

   Tovább…