Gólyabál a Vadnyugaton

Golyabal_2013

November 15, NO NAME, egyszóval gólyabál. Már majdnem egy hete bombázunk ezzel titeket, kedves weblap-olvasók, és, reméljük, megfogadtátok a tanácsunk, elmentetek és szurkoltatok a gólyáknak. Ha mégsem, akkor nagy hibát követtetek el, hiszen fergeteges produkciókról maradtatok le. A tizenkettedikesek igazán kitettek magukért és a zsűri is keményen dolgozott (a tanárok részéről Ruja Ildikó, Tóthpál Renáta és Ilona János, a diákok képviseletében Tari Stefánia, a tavalyi gólyakirálylány és Higyed Arnold, a 2010-es gólyakirály), a gólyák nemkülönben, hiszen róluk szólt az este. Jónéhány érdekes és ötletes próbát nézhetett végig a közönség.

A megmérettetés egy vadnyugati jelenettel indult, hiszen ez volt az idei gólyabál témája. Tipikus helyszín, egy kocsma tárult elénk, ahol a farmernadrágos, kockás inges, cowboy-kalapos gólyák és a 12-es szervezők részéről néhányan mulatták az időt, kártyáztak, ittak, táncoltak, verekedtek :). Egyszercsak berontott egy bandita és lelőtte a sheriffet, erre pedig a gólyák lelőtték a banditát. (Nem komolyan, nehogy már, na!) A vadnyugat sheriff nélkül maradt… Új sheriff kell, tehát indul a válogatás. Aki minden versenyszámban a legjobban teljesít a fiúk közül, az lesz az új sheriff, a legtöbb pontszámot elért gólyalány pedig a cowgirl-ök királynője.

Nyitótánccal indítottak, a Cotton Eye Joe-ra, remek koreográfiával. Ezt követően a gólyák röviden bemutatkoztak, majd verset kellett írniuk tanáraikhoz. A következő produkció a gólyalányokhoz szólt, akik bekötött szemmel kellett hogy végigsétáljanak egy sor (nem létező) akadályon. Nagyon vicces volt az ezt követő próba is, amikor a gólyafiúk női szoknyát öltve kánkánt táncoltak. A legnagyobb sikert mégis az egyéni produkciók aratták, amikor a párok megmutathatták a kreativitásukat. Mindannyian szuperek voltak. Birta Gyöngyi és Miculan Vlad egy Street Dance-részletet adtak elő, Búza Róbert és Sáfár Kinga leánykérést mutatott be „egy kicsit másképp” (Kinga játszotta a vőlegényt, Robi pedig a menyasszonyt), Rudolf Anna és Sipos Walter a viccesen idióta internetes hitet vitték színpadra, a What the Fox Say című dalra táncoltak, Cseh Jennifer és Morariu Adrian gumimacist táncoltak, Bold Barbara és Csomós Roland a cowboyok álmáról énekeltek, Gurobics Alexandra és Tapasztó Roli táncoltak, Tamás Noémi és Stocker Ricsi szintén táncoltak, Komori Antónia és Zsámbók Zoli pedig a székely ember életkörülményeit ecsetelték, aki éppen mennyasszonyt keres (fergeteges sikert aratott Zoli nyelvtörőnek is beillő beszéde). Az est fénypontja a keringő volt, a gólyalányok szebbnél szebb estélyi ruhákban, a gólyafiúk pedig fekete öltönyben pompáztak.

Amíg a gólyák átöltöztek és a különböző produkciókhoz készülődtek, Păcurar Ariana (X. A) énekelt, Pálfy Norbi (XII A.) pedig gitáron kísérte, ezenkívül fellépett a Csiky társastánc csoportjának egy része (Gulyás Bea, Pálfi Kinga, Sisa Rihárd, Tar Adolf), valamint egy meghívott előadó is énekelt.

A zsűri ekkor már lázasan adogatta össze a pontokat, a közönség pedig egy kisfilmet tekinthetett meg a gólyahétről. Végül megszületett az EREDMÉNY, amit szerintem már szinte mindenki tud (még az is, aki nem volt a bálon): a Cowgirl-ök királynője (azaz a gólyakirálylány) Rudolf Anna, a Sheriff (gólyakirály) pedig Sipos Walter lett. Segédeik: első sheriffhelyettes Búza Róbert, első cowgirl Sáfár Kinga, második sheriffhelyettes Morariu Adrian, második cowgirl Komori Antónia. A két héten át tartó internetes szavazás eredményét is ekkor hirdették ki nyilvánosan: a legtöbb szavazatot Cseh Jennifer (543), illetve Sipos Walter (847) gyűjtötte be. SOK-SOK GRATULÁCIÓ NEKIK!!! 😀

Eredményhirdetés után éjfélig bulizhattak a gólyák, szervezők, jelenlegi és volt csikys diákok. És akinek még ez sem volt elég, éjfél után, nem hivatalosan folytatódott a buli a Grand Boulevard diszkóban reggelig :D.

Felejthetetlen nap volt minden résztvevőnek! Az új bálra pedig még egy évig várni kell… Már most sok szerencsét kívánok a jövő év gólyáinak és a szervezőknek! 😀

[Fotó: Bortoș Júlia, Bacsilla Sándor, Ilona János, Papp Anabella]