Április 21-én iskolánk három diákja – Weichelt Hanna Gabriela és Tar Nándor a IV. B osztályból, tanítójuk Bálint Erika Vanda, valamint Tapasztó-Gujdár Sophie VI. A osztályos tanuló, felkészítő tanára Pálfi Anett – a verseny megyei szakaszán elért magas pontszámnak köszönhetően részt vett a Zrínyi Ilona Matematikaverseny döntőjén.
A döntőt idén két helyszínen rendezték meg, ezzel könnyítve a diákok utazását. Így Hanna és Nándor Nagyváradra utazott, Sophie pedig Marosvásárhelyre (ahol a magyarságtörténelem olimpia országos szakaszán is képviselte iskolánkat).
A Zrínyi Ilona Matematikaversenyt első alkalommal 1990-ben szervezte meg a MATEGYE (Matematikában Tehetséges Gyermekekért) Alapítvány Kecskeméten, a Zrínyi Ilona Általános Iskolában, majd 1995-ben az Arad megyei általános iskolák is csatlakoztak a résztvevőkhöz. A verseny helyi szervezői Kiss Anna tanítónő, Vágási Márta és Matekovits Mihály matematikatanárok voltak, később pedig Spier Tünde tanárnő, akik évről évre kitartó munkával összegyűjtötték a matematikáért rajongó gyermekeket és pedagógusokat.
Hamar híressé és kedveltté vált ez a verseny, hiszen különleges feladatok megoldására ösztönözte a diákokat, az érdekes és humoros gyakorlatokon keresztül. A kiváló matematikai gondolkodású gyerekek már korán nagy érdeklődést mutatnak a számok iránt, ezért a versenyt a II–XII. osztályos diákok számára hirdetik meg. A feladatokra adott választ előre megadott lehetőségek közül kell kiválasztani és egy kódlapra bejelölni. A kitöltött kódlapokat a MATEGYE tanárai értékelik ki és szintén ők hirdetik ki a díjazottakat, illetve a továbbjutókat.
Az általános iskolás gyerekek gyakran érzelmileg fordulnak a számok felé, némelyeket megszemélyesítenek, lehetnek kedvenc számaik. Szeretik a számjátékokat, élvezettel számolnak, keresnek és találnak összefüggéseket. Szeretik a kirakós játékokat, a téri rejtvényeket, mintákat. A Zrínyi Ilona Matematikaverseny meseszerű szöveges feladatai és érdekes ábrái hamar megkedveltetik a diákokkal a matematikát, nagyban fejlesztve a kreatív problémamegoldó készségüket.
A szervezők és pedagósusok bíznak benne, hogy a diákok matematika iránti szeretete és kíváncsisága továbbra is megmarad és egy-egy verseny után örömmel gratulálhatnak nekik az elért eredményeikért.