A Csiky Gergely Főgimnáziumban két évvel ezelőtt már nem tudtuk megtartani a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulójának eredményhirdetését, mert éppen akkor (március 11-én) léptek életbe a járványügyi korlátozások. Tavaly nem is volt rá lehetőség, hogy megszervezzük. Idén viszont, bár ősszel még bizonytalan volt a helyzet, közel 70 csikys, illetve 141 Arad megyei diák jelentkezett az általuk már jól ismert versenyre.
A verseny menete kicsit megváltozott, három fordulós lett. Az első forduló 2022. február 7-én, a második forduló pedig március 7-én zajlott le. Minden diák a saját iskolájában dolgozhatott a versenyfeladatokon. Az iskolák kitöltött kódlapjait összegyűjtve, Arad megye együtt küldi a kódlapokat Magyarországra, ahol számítógépes program javít és számolja ki a pontszámokat. Az eredmények ismeretében a legügyesebb diákok meghívást kapnak a magyarországi döntőre. (Ennek az időpontja még nincs rögzítve.)
Az idei versenyfeladatokban szó volt Galagonyafalváról, Aprajafalváról, a cinege cipőjéről, de Harry Potter mindenízdrazséja és csokibékája is megjelent. Azt gondolnánk, hogy persze, a II. osztályos diákoknak milyen logikai feladatot fogalmazzanak meg, ha nem ilyet. De a XII. osztály 19. feladata is Bergengóciába vitt, ahol a bergengóciadinnye-szállítmány tömegét kellett kiszámítani.
A 60, 75 illetve 90 perces kemény logikus gondolkodásnak, reméljük, meglesz az eredménye és sok magas pontszám fog majd megjelenni az eredménylistán. A megyei verseny eredményhirdetésének időpontjára még visszatérünk.
[Fotó: Bálint Erika Vanda, Czeglédi Csilla, Kurunczi Enikő]