Hegyen, völgyön át magunk mögött hagytuk a hetedik osztályt

Csoportunk a Mézgedi-cseppkőbarlang bejáratánál [Fotó: Muntean Tibor]

Július 16-án, pénteken kora reggel a két hetedik osztály (A és B) izgatottan gyülekezett a Szabadság-szobor előtt Back Mária és Muntean Tibor osztályfőnökök, illetve Drasztyl Andrea kísérőtanár társaságában, hogy elinduljon a várva várt osztálykirándulásra. Fél nyolckor már minden táska az autóbusz csomagtartójában pihent, mi pedig a legjobb helyekért harcolva felszálltunk, majd egy gyors névsorolvasás és búcsúzkodás után el is indultunk.

Az út vidáman telt: nevetgéltünk, énekeltünk, majd pár óra múlva megálltunk a Mézgedi-cseppkőbarlangnál. Egy kedves bácsi vezetett körbe minket, és mesélt a barlang ősi lakóinak életmódjáról. Mielőtt visszaszálltunk volna a buszra, meguzsonnáztunk és néhányan a közeli szuvenírboltból is bevásároltunk.

Egy újabb, buszozással töltött óra után pedig kicsit döcögősen ugyan, de megérkeztünk Vértopra, a Skipass nevű szállásunkra. Körülnéztünk, majd a medence hallatára azonnal magunkra kaptuk a fürdőruhát és megmártóztunk a jólesően langyos vízben.

Nyolckor tálalták a vacsorát, ezután még kártyáztunk, társasjátékoztunk a folyosón, a többiek pedig egyik szobából a másikba szaladgáltak, majd tizenegy órakor mindenki visszavonult a a saját szobájába.

Másnap reggel kopogásra keltünk és kilenckor már az étkezőben gyülekeztünk. Egy (néhányunknak két) laktató reggeli és egy rövid pihenő után pedig indulhattunk az első túránkra. Az online tanításnak köszönhetően kissé kijöttünk a gyakorlatból, ezért sűrűn álltunk meg, de végül minden erőfeszítés megérte, mikor felértünk a Rozsda-szakadékhoz. Miután megcsodáltuk, letelepedtünk uzsonnázni illetve csoportképet készíteni, sőt a bátrabbak még a lovaglást is kipróbálták.

Visszafelé már gyorsabban telt az út és épp hogy beestünk a szállásra ebédkor. Az étkezés után újabb pihenő következett, majd elindultunk az aznapi második túránkra, azaz a Zengő-kő hegyre. Az eredeti terv kis változást szenvedett, így végül a felvonóval jutottunk fel az első hegy egy pontjáig, majd onnan gyalog folytattuk utunkat a csúcsig. Mind élveztük a gyönyörű kilátást és a friss hegyi levegőt, viszont ennek ellenére is kimerültünk. Itt kettévált a csapat, s míg az egyik része visszafelé indult, a kalandvágyók nekivágtak a viszonylag közeli második csúcsnak. Mondanom sem kell, hogy innen volt csak igazán szép a kilátás. Megpihentünk, ettünk pár falatot, majd mi is elindultunk visszafelé. A felvonónál találkoztunk a többiekkel, majd a tanárok az osztályok közötti szocializálás érdekében visszafelé két A osztályost és két B osztályost ültettek együtt a felvonóra.

Mikor visszaértünk a Skipass-hoz, a fiúk azonnal a medencét célozták meg, és csekély egy órára rá, az óriási hangzavarra mi is lementünk megnézni, hogy mi lehet. Ahogy benyitottunk, mindenki a nevünket kiáltotta és vízzel spricceltek, és amint megláttuk, hogy többen is ruhástól vannak már a vízben, az alkalmat kihasználva halálos nyugalommal követtük a példájukat. Sorra jöttek le a kíváncsi társaink, és csak páran úszták meg szárazon, ugyanakkor remek kakasviadalok folytak a medencében. Viszont mindenki megszeppent, amikor a tanárok találtak ránk, s végül Muntean tanár úr törte meg a jeget, amikor ő is ruhástól mászott a medencébe.

Még vacsora előtt kimásztunk, lezuhanyoztunk és száraz ruhát vettünk, majd ismét az étkezőben találkozott a csapat.

Később szétváltunk, néhányan a kinti asztaloknál beszélgettünk, néhányan a szobákban maradtak, de tízkor mindenki kint gyülekezett, ugyanis szerettünk volna csillagokat nézni. Az úton ismét éneklésbe kezdtünk, s páran még táncolni is megálltunk. Amíg elértünk a mesterséges fényektől távol álló sípályához, alaposan besötétedett és csak úgy ragyogtak az égen a csillagok. Mire kinézegettük magunkat és teleakasztgattuk a hajunkat virágokkal, már a szúnyogok is jóllaktak, így indulhattunk vissza. Tizenegykor ismét búcsút intettünk társainknak, és a saját szobáinkba vonultunk, majd onnan suttyomban vissza a többiekhez, ahol megnéztünk egy filmet, de egyesek az erkélyen beszélgettek csöndben, és végül elaludtunk.

Másnap reggel szomorúan pakoltunk össze és mentünk le reggelizni, hisz ez volt az utolsó napunk. A csomagokat még nem vittük, de buszra szállva elindultunk a Vércsorog-vízeséshez. Miután leszálltunk, megsimogattuk az ott álldogáló lovakat, majd négy kilométert mentünk még gyalog, félúton megállva egy palacsintás standnál újratölteni. A vízesés csodálatosan szép volt, a víz pedig finom és jólesően hideg. Itt is megvolt a csoportkép, így indulhattunk ebédelni.

Étkezés után már végleg elhagytuk a szállást, és a nagy táskákat a busz csomagtartójába csúsztatva elindultunk hazafelé. Az út nagy részét alvással töltöttük, majd este hétkor megérkeztünk Aradra.

Nagyon szépen köszönjük ezt a felejthetetlen élményt az osztályfőnököknek és Drasztyl tanárnőnek.

« A 2 »

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

10 − kilenc =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .