Az utolsó ítélet, avagy tanévzáró a szakosztályokban

evzaro_9-11bc_sav

Nagy volt ám az izgatottság a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében ma, június 29-én, ugyanis elérkezett a mi napunk is… a IX–XI. turizmus, illetve a közgazdaság szakos tanulók évzárója. 

Tóthpál Renáta aligazgatónő, a tanévzáró műsorvezetője köszöntötte a diákokat és a jelenlévő szülőket, pedagógusokat. Mint elmondta, rendkívül büszke ránk és a teljesítményünkre, ugyanis nagyon szép eredményeket értünk el a tanulmányokat és a különböző projekteket tekintve is. Elbúcsúzott tőlünk, kellemes vakációt kívánt mindenkinek, de előtte még külön szólt a XI. B és C osztályos tanulókhoz is, hogy kössék ám fel a gatyá…, szóval a felkötnivalókat az elkövetkező tanévben (is), mert nehéz időszak veszi kezdetét az életükben szeptembertől.

A beszéd befejeztét követte a díjkiosztó, immár az osztályfőnökök irányításával. Lévai Ildikó a betegség miatt hiányzó Nyári Andrea helyett a IX. B, Szente Gabriella a IX. C, Nyári Melinda a X. B, Kurunczi Andrea a X. C, Hasas Paul a XI. B, Tóthpál Renáta pedig a XI. C osztály arra méltó diákjainak adta át a díjakat, okleveleket. A különdíjak sorát Rudolf Ágnes nyitotta a Mikes Kelemen Tantárgyverseny és az Implom József Helyesírási Verseny díjazottjaival. Bíró Endre (XI. C) mindkét verseny megyei szakaszán első helyezést ért el, így főként neki szólt a gratuláció. (Részünkről is szól!!!) Kurunczi Andrea a Zrínyi Ilona Matematikaverseny díjazottjait, Back Mária a római katolikus vallásversenyen résztvevő diákokat, végül Rudolf Ágnes a Csiky-Csuky, Ilona János pedig az iskolai honlap szerkesztésében segédkező diákokat jutalmazta.

Mi jöhetett még ezután?… A várva várt kisfilmek. Igen ám, de akadt egy kis bibi… két osztály, mégpedig a XI. B és a XI. C nem készített kisfilmet, ezért ők (a képviselőik) szóban mutatták be idei élményeiket. (Úgy kell nekik!) A közönség örömére aztán a kisfilmeket is megtekintettük. És ezzel zárult az idei utolsó tanévzáró. (Szóismétlés nem véletlen!)

Kellemes vakációt kívánunk mindenki számára!

Ó-ió-ció-áció-káció-akáció-VAKÁCIÓ!!!

[Fotó: Ilona János]

« A 3 »