„Szeretünk, szeretünk, VAKÁCIÓ!” – Az V–VII. osztályosok évzárója

evzaro_5-7_sav

Az V–VII. osztályos diákok (és mások!) nagy örömére elérkezett a várva várt tanévzáró napja. Június 14-én, csütörtökön reggel 8 órától a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében került sor az ünnepségre és a díjátadásra. 

A jelenlévőket a hetedikes bemondó, Rónai Zoltán üdvözölte, majd Marossy Gyopár (V. B) Mentovics Éva Vakáció című versét szavalta el. Ezután iskolánk aligazgatója, Tóthpál Renáta tanárnő röviden szólt a diákokhoz, megköszönve az egybegyűlt szülőknek és tanároknak a sok támogatást, törődést. Az ünnepséget megtisztelte Berecz Gábor, a Kölcsey Egyesület ügyvezető elnöke, aki a magyar irodalom és helyesírás tantárgyversenyeken, illetve a szavalóversenyeken jeleskedő diákokat Kölcsey-díjjal jutalmazta, valamint Matekovits Mihály, az Arad megyei RMPSZ tiszteletbeli elnöke, aki a matematika tantárgyversenyeken kitűnő eredményt elérő diákokat jutalmazta.

Az évzáró Rónai Boglárka (V. B) szavalatával folytatódott, aki Andók Veronika Vakáció című versét mondta el, majd a tanulmányi díjak és a különdíjak átadására is sor került. Erdélyi Kinga testneveléstanár az V. A, Hevesi Éva földrajztanár az V. B, Fekete Karolina angoltanárnő a VI. osztály, Back Mária katolikus vallástanár pedig a VII. osztály legeredményesebb tanulóit hívta ki az oklevelek és a jutalomkönyvek átvételéhez. Az V. A osztályban Charles-Fekete Farkas és Nyári Tamás, az V. B osztályban Kiss Eszter, a hatodikban Tapasztó Karla, a hetedikben pedig Komori Viktória lett az első tanuló. A szaktanárok a magyar nyelv és irodalom, a matematika, a rajz, a vallás, illetve a sport területén ügyeskedő diákokat jutalmazták.

A 2017–2018-as tanévzáró a furulyaszakkör és a kórus előadásával ért véget, amelyet Szabó Csilla zenetanárnő vezetett.

A diákok izgatottan várták, hogy véget érjen az ünnepség, és végre hazamehessenek, ugyanakkor boldogan tekintettek vissza az elmúlt tanévben átélt élményekre. Viszlát ősszel!

[Fotó: Juhász Alexandra]

« A 2 »