„Arany-keresés” a Partiumban

hatartalanul_gourmand_sav

Az elmúlt héten iskolánk újabb Határtalanul projektben vett részt a budapesti Gourmand Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola diákjaival. Vendégfogadó a X. C közgazdaság osztály volt. 

A projekt programja az Arany János-emlékév jegyében zajlik, életútját követve születésétől a haláláig. A cél az, hogy a programok során barátságok alakuljanak ki a két iskola diákjai között, új helyszíneket ismerjenek meg, illetve hogy Arany költészetét közelebb hozza a fiatalsághoz.

A budapesti diákok már hétfőn megkezdték utazásukat Nagyvárad felé. Kedden Nagyszalontán voltak, majd szerdán, április 18-án ajándékokkal érkeztek hozzánk, többek között egy tortával, melyet az iskolájukban készítettek. A kétnapos közös program során sor került iskolánk bemutatására, koszorúzásra a Szabadság-szobornál és a Vesztőhelyen, városnézésre, ahol igazgatónk, dr. Muntean Tibor mutatta be városunk nevezetességeit, ezenkívül az Ereklyemúzem meglátogatására, majd Maros-parti esti sétára is jutott idő. A második napon ellátogattunk Világosra, a Bohus-kastélyhoz, majd megismerkedtünk Temesvár belvárosával.

Szintén a pályázat keretén belül, május 14–18. Között a X. C osztály Budapestre fog utazni. Arról az útról is fényképes beszámolóval fogunk jelentkezni.

[Fotó: Kurunczi Ferenc, Nagy Dorottya]

« A 2 »