Megkezdődött a próbavizsgák hete

probavizsgak_sav

Ez a hét a próbavizsgákról (avagy a „szimulálásokról”) szól az általános iskolák nyolcadikosai, illetve a középiskolák végzősei és tizenegyedikesei számára. A nyolcadikosok a próba-képességvizsga keretében hétfőn, március 13-án román nyelv és irodalomból, kedden magyar nyelv és irodalomból, csütörtökön, március 16-án pedig matematikából írásbeliznek. A tizenegyedikesek, illetve a tizenkettedikesek ugyanebben az időszakban próbaérettségiznek: hétfőn románból, kedden magyarból, csütörtökön a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (a Csiky Gergely Főgimnáziumban: matematikából). A tizenkettedikesek számára a péntek is (próba)vizsganap lesz, akkor a szaknak megfelelő választható tantárgyból írásbeliznek. A próbavizsgák eredményét március 31-én teszik közzé. 

Hétfőn reggel a Csiky Gergely Főgimnáziumban összesen 32 nyolcadikos, 59 tizenegyedikes és 63 tizenkettedikes várta a próbavizsga kezdetét a kijelölt termekben. A felvigyázó tanárok névsort olvastak (mint kiderült, egy nyolcadikos, hat tizenegyedikes és két tizenkettedikes tanuló hiányzott, az ő helyük tehát üresen maradt), a szabályzatot ismertették, majd a vizsgalapok előkészítésében segédkeztek. Pontban 9 órakor a vizsgabizottság szétosztotta a román nyelv és irodalom próba tételeit, amelyek kidolgozására azután három (a nyolcadikosok esetén két) óra állt a diákok rendelkezésére.

A nyolcadikosok Ion Pillat egy versével (Toam la Miorcani) kapcsolatos kérdésekre válaszoltak és annak lírai műfajáról írtak fogalmazást, illetve egy hosszabb, a sakkfigurákról szóló szövegrészletet értelmeztek. A tizenegyedikes és tizenkettedikes évfolyam diákjai azonos szerkezetű tételsort kaptak, egyedül azok tárgya különbözött. A tizenegyedikesek Iacob Negruzzi Amintiri de la Junimea (megjegyzés: az online források szerint a könyv címe Amintiri din „Junimea”) című könyvének egy részletét elemezték, Ioan Slavici Pădureanca című novellájának egy rövid részletét tárgyalták nyelvtani szempontból, illetve egy legkevesebb 400 szavas esszét írtak egy tanult Mihai Eminescu-vers jellegzetességeiről. A végzősök a Proștii című Liviu Rebreanu-novella egy részletét elemezték, a számítógép-kezelési készségek szükségességéről érveltek, illetve egy 600–900 szavas esszét írtak Tudor Arghezi költői világképéről. Utóbbiak (a végzősök) véleménye szerint hozzáférhetőek, sőt helyenként könnyűek is voltak a kapott tételek, a tizenegyedikesek viszont nem repestek túlságosan a boldogságtól.

Ahogy a Krónika is írja, a próbavizsgák a nyári képességfelmérőhöz és érettségihez hasonló körülmények között zajlanak: a tételek országos szinten egységesek, és noha a tanulók saját iskolájukban méretkeznek meg, illetve a javítás is helyben zajlik, a vizsgákat videokamerával rögzítik. Az eredményeket a pedagógusok és a diákok közösen elemzik.

Jó tudni, hogy a megmérettetésen kötelező részt venni, a jegyek azonban nem kerülnek be a naplóba. A lényeg a tapasztalatszerzés a nyári, immár élesben zajló vizsgára.

Próbaképességvizsgáznak a nyolcadikosok…

…és próbaérettségiznek a tizenegyedikesek és a tizenkettedikesek

« A 3 »