Mexikóba röpítettük a bentlakó gólyákat!

bentlakasi_golyabal_2016_sav

„Nem érdemes azon méltatlankodni, hogy becsípődtünk egy forró nyár és a Karácsony közé, hiszen a késő ősz sem egy eseménytelen időszak, már ha teszünk róla! A Csiky bentlakói nemrég ébredeztek a szendergésből, viszont a leszálló szürkületben az idei gólyák már nagy lázban vannak.” Október 27-én, csütörtök délután így köszöntöttük a bentlakó diákok gólyabálján az egybegyűlteket, majd ismertettük a gólyák próbatételeit is. 

A tizenkettedikes szervezők idén a zeneiségtől túlfűtött, színes Mexikóba varázsolták el a 7 újonc kilencedikest: Ádám Yácintát (IX. A), Andó Áront (IX. A), Dobrai Szilviát (IX. B), László Andreát (IX. A), Kalmár Gábort (IX. SP), Német Istvánt (IX. C) és Tamás Istvánt (IX. A).

A modelleket is megszégyenítő bevonulás után mindegyik gólya bemutatkozott és ismertette a közönséggel legkedveltebb tevékenységeit (focizás, néptáncolás, számítógépezés, zene hallgatás, gitározás). Kvízkérdések következtek (két-két darab mindenkinek), amelyekre mindenki ügyesen válaszolt, majd igazi mexikói fűszereket kellett hogy felismerjenek, mégpedig bekötött szemmel.

A gólyák színészkedésben is jól remekeltek: versrészleteket adtak elő beképzelten, ittasan, rappelve, szerelmesen, szerényen, agresszíven, illetve szomorúan. A hagyományokhoz híven, ritmusérzéküket is bemutatták a kilencedikesek: mariachi zenére, popra, rock and rollra, cigányzenére és népdalra táncolhattak.

Később mexikói ízek kerültek terítékre. A gólyák villámgyorsan kellett hogy „bevillázzák” a ketchupos tortilla chipset, ami az elején gusztusosnak tűnt, a vége fele viszont annál kevésbé… Nagy szerencséjükre már előre kikészítettük a frissítő vizet.

„Ugrálj a cél felé!” – két lány és két fiú versenyezett párban, mégpedig úgy, hogy egy székhez kötözve ugráltak a cél felé, s a végén egy zöld, illetve piros zászlót kaptak fel. „Mint tudjuk, Mexikó a világ legnagyobb kólafogyasztója. Már a gyerekek is igen korán elkezdik a kólaivást, a különböző márkák reklámhadjáratai pedig nagyon erősek!” – az utolsó próba mégsem a kólaivásról szólt, hanem arról, hogy milyen jól tudnak vele egyensúlyozni. A vállalkozók két-két tányérnyi kólával a feltartott kezükben indultak útnak és, ahogyan azt sejteni lehetett, a barna nedű fele a földön, illetve a zsűri asztalán landolt, egyesek nagy sajnálatára. Végül a hagyományos eskütétel is elhangzott, fél lábon és (kb.) tiszta szívből.

A zsűri döntését a tavalyi gólyakirály és gólyakirálynő jelentette be: a legnagyobb pontszámot elérő, legügyesebb, legokosabb, legkreatívabb lány a kisperegi László Andrea, a fiú pedig a kisiratosi Andó Áron lett.

[Fotó: Szilasi Róbert]

« A 3 »