„Együtt élni nem mindig könnyű, de érdemes” – Elballagtak a nyolcadikosok

ballagas_nyolcadikosok_2016_sav

Június 16-án, reggel 9 órakor a Csiky Gergely Főgimnázium 28 nyolcadikos diákja ballagott el, Erdélyi Kinga és Fekete Karolina osztályfőnökök vezetésével. Szülők, hozzátartozók, pedagógusok, diáktársak várták és búcsúztatták őket az iskola hátsó udvarán. 

Az ünnepséget a hetedikes Rákóczi Rebeka szavalata nyitotta meg, majd évfolyamtársa, Tóthpál Eszter műsorvezetőként üdvözölte a jelenlévőket, köztük Hadnagy Éva igazgatót, Spier Tünde aligazgatót, Pellegrini Miklós matematikatanárt, főtanfelügyelő-helyettest, az RMPSZ Arad megyei szervezetének elnökét, Bege Magdolnát, a Nyugati Jelen főszerkesztőjét, Baracsi Leventét, az Arad belvárosi református egyházközség lelkipásztorát, illetve Bíró Emesét, az iskolai szülőbizottság alelnökét.

„Nagyon fontos, hogy bármilyen közösségbe is juttok a jövőben, szeressétek és tiszteljétek egymást! Lássátok meg mindig a pozitívumot, ami a körülöttetek lévő emberekben van.” – így buzdította a ballagókat Pellegrini Miklós tanár úr. A nyolcadikosokkal való közös munkáról, tapasztalatokról beszélt bátorító hangon Spier Tünde aligazgató is. „Személyes életetek, emberi történetetek közössé vált. Ennek a közös történetnek mi, tanárok és szülők is részesei lettünk, bár sokszor szerettétek volna, ha valamivel távolabb vagyunk, vagy egyáltalán nem is foglalkozunk veletek.”

Bíró Emese a szülői bizottság üzenetét adta át, Adjudeanu Vivienne pedig a hetedikesek részéről búcsúztatta idősebb társait, ezután Naschauer Kinga szavalata és a nyolcadikosok búcsúdala hangzott fel. A ballagók nevében Spir Rebeka Petra búcsúzott. A nyolcadikosok részéről Hegyi Tibor, Mészáros Letícia és Varga Vivien, a hetedikesek részeről pedig Borbély Hunor, Mészár Anna Orsolya és Varga Gabriella adta, illetve vette át a Csiky jelképes kulcsát és kötött szalagot az iskola zászlajára.

Fekete Karolina osztályfőnök a legeredményesebb tanulóknak osztotta ki a jól megérdemelt díjakat. A legjobb matematikusnak járó Bolyai-díjat Spir Rebeka Petra vette át Hadnagy Éva igazgatótól, a magyar nyelv és irodalom tantárgyversenyeken elért kiváló eredményeiért járó Böszörményi-díjat pedig Naschauer Kinga Beatrix vette át Bege Magdolnától. A szaktanárok számos különdíjjal is jutalmazták az eredményes diákokat. (A díjazottak részletes listáját külön bejegyzésben fogjuk közölni.)

Az ünnepség lezárásaként Baracsi Levente lelkipásztor áldást mondott a diákokra, s az Omega együttes Fekete pillangó című számának dallamára a ballagók kezéből piros lufik szálltak fel, fel, egyre feljebb. Ezután virággal, öleléssel üdvözölték a diákokat hozzátartozóik, barátaik.

A rohamosan közeledő vizsgákhoz sok-sok szerencsét, kedves jövőbeli kilencedikesek! 🙂

[Fotó: Csomós Roland, Ilona János]

« A 3 »