Matematikaversenyek díjazása

Matematikaversenyek díjazása

Az elmúlt időszakban három olyan matematikaversenyt is szerveztünk, ahol a magyar iskolában tanuló diákok vehettek részt: a Zrínyi Ilona Matematikaversenyt, az Országos Magyar Matematika Olimpiát és az elemiseknek szóló Brenyó Mihály Matematikaversenyt. A Zrínyi lebonyolításáról már beszámoltunk, amikor a megyei fordulón 111 diák február 20-án izgatottan foglalta el helyét a Csiky termeiben, hogy megbirkózzon a feladatokkal. Saját eredményeiket néhány napon belül megtudhatták, de az elért helyezések tegnapig titokban maradtak.

Március 19-én szerveztük meg a Csiky Gergely Főgimnáziumban a versenyek eredményhirdetését. Izgalmas délután volt. A sok figyelmes szempár és a mosolygó arcok azt bizonyítják, hogy bár a matematika világa nem áll mindenkihez közel, akik megtalálják a szépségét, érdekes és értékes dolgokat fedezhetnek fel benne. A diákok eredményei nagyban függenek hozzáállásuktól, kíváncsiságuktól és a belefektetett energiától, de sokat köszönhetünk a támogató és ösztönző szülőknek is, akik elvárják csemetéiktől, hogy komoly munkával szép eredményeket érjenek el. Mindezeknek, valamint a pedagógusok munkájának köszönhetően nagyon sok szép eredmény született ezeken a versenyeken.

A következő díjakat osztottuk ki:

Országos Magyar Matematika Olimpia – OMMO

Az országos szakaszra továbbjutó tanulók:
Revilák Regina (V. osztály), Tar Nándor (VII. osztály), Vörös Viktória (X. osztály) és Budacsek Tímea (XII. osztály). Revilák Regina, Tar Nándor és Budacsek Tímea a nemzetközi fordulóra is továbbjutottak.

Brenyó Mihály Pontszerző Matematikaverseny

Gombos Péter (IV. osztály), Csiky Gergely Főgimnázium
Dobrai Dávid Gáspár (IV. osztály), Tabajdi Károly Általános Iskola, Zerind
Lestyán-Fazekas Dominik (IV. osztály), Csiky Gergely Főgimnázium

Zrínyi Ilona Matematikaverseny – itt osztályonként hat tanulót díjaztunk:

II. osztály

  1. helyezett: Radu Göllner Márk, Csiky Gergely Főgimnázium
  2. helyezett: Bódi Viktor, Csiky Gergely Főgimnázium
  3. helyezett: Dumitru Dávid, Csiky Gergely Főgimnázium
  4. helyezett: Püsök Kende, Csiky Gergely Főgimnázium
  5. helyezett: Csala Vivien, Csiky Gergely Főgimnázium
  6. helyezett: Farkas Emília, Simonyi Imre Általános Iskola, Simonyifalva

III. osztály

  1. helyezett: Páva Kristóf, Csiky Gergely Főgimnázium
  2. helyezett: Opitz Gábriel, Csiky Gergely Főgimnázium
  3. helyezett: Nótáros Gergő, Tabajdi Károly Általános Iskola, Zerind
  4. helyezett: Kálnoki József Dániel, Tabajdi Károly Általános Iskola, Zerind
  5. helyezett: Nagy Bence Márton, Csiky Gergely Főgimnázium
  6. helyezett: Reinholtz Viktor, Csiky Gergely Főgimnázium

IV. osztály

  1. helyezett: Lestyán-Fazekas Dominik, Csiky Gergely Főgimnázium
  2. helyezett: Tóth Róbert Örs, Csiky Gergely Főgimnázium
  3. helyezett: Gombos Péter, Csiky Gergely Főgimnázium
  4. helyezett: Juhász Dóra, Aurel Vlaicu Általános Iskola (tanítója: Vancsik Bernadett)
  5. helyezett: Kosara Benedek, Csiky Gergely Főgimnázium
  6. helyezett: Csiki Márk, Csiky Gergely Főgimnázium

V. osztály

  1. helyezett: Revilák Norbert, Csiky Gergely Főgimnázium
  2. helyezett: Revilák Regina, Csiky Gergely Főgimnázium
  3. helyezett: Bíró Boglárka, Csiky Gergely Főgimnázium
  4. helyezett: Kiss Brigitta, Aurel Vlaicu Általános Iskola
  5. helyezett: Ambrus Dóra, Csiky Gergely Főgimnázium
  6. helyezett: Kálnoki Sára, Tabajdi Károly Általános Iskola, Zerind

VI. osztály

  1. helyezett: Popa Ayan Márk, Csiky Gergely Főgimnázium
  2. helyezett: Tankó Dóra, Csiky Gergely Főgimnázium
  3. helyezett: Derzsi Máté Patrik, Csiky Gergely Főgimnázium
  4. helyezett: Zabojszky-Horváth Olivér, Csiky Gergely Főgimnázium
  5. helyezett: Angerel Noémi, Móra Ferenc Általános Iskola, Zimándújfalu
  6. helyezett: Márton Liza, Tabajdi Károly Általános Iskola, Zerind

VII. osztály

  1. helyezett: Tar Nándor, Csiky Gergely Főgimnázium
  2. helyezett: Veres Roberta, Csiky Gergely Főgimnázium
  3. helyezett: Sipos Gréta, Csiky Gergely Főgimnázium
  4. helyezett: Almási Csanád, Páter Godó Mihály Általános Iskola, Kisiratos
  5. helyezett: Bartha Alexa Hanna, Simonyi Imre Általános Iskola, Simonyifalva

VIII. osztály

  1. helyezett: Kosara Dominik, Csiky Gergely Főgimnázium
  2. helyezett: Ambrus Anita, Csiky Gergely Főgimnázium
  3. helyezett: Zsidai-Rétyi Zalán, Csiky Gergely Főgimnázium
  4. helyezett: Püsök Bence, Csiky Gergely Főgimnázium
  5. helyezett: Szimcsák Róbert, Csiky Gergely Főgimnázium
  6. helyezett: Almási Dávid, Páter Godó Mihály Általános Iskola, Kisiratos

IX–XII. osztály
Tapasztó Gujdár Sophie (IX.), Csiky Gergely Főgimnázium
Zabojszky-Horváth Oszkár (X.), Csiky Gergely Főgimnázium

A Zrínyi Ilona Matematikaverseny kecskeméti döntőjére Páva Kristóf harmadik osztályos és Revilák Norbert ötödik osztályos tanuló kapott meghívót.

Szeretném egy szép gondolattal megköszönni a diákok és pedagógusok munkáját, és további sok sikert kívánok!

„A matematika nem csupán számok és képletek világa, hanem a gondolkodás művészete – a rend, a logika és a szépség találkozása, ahol az elme megtanulja látni a láthatatlan összefüggéseket.”

Spier Tünde

« A 4 »

Kimagasló eredmény az szaktantárgyak olimpiáján

A Csiky Gergely Főgimnáziumot idén két, 11.B  – turizmus és közélelmezés szakos – diák képviselte, a 2026. március 7-én, szombaton megrendezett megyei szaktantárgyak olimpián,  Mindkét diákunk kimagasló, eredményt ért el:

Both Dávid-Áron – megyei első

Bodea Róbert-Sebastian – megyei második helyezéssel zárta a versenyt.

Egyedüli kisebbségi iskolaként, derekasan helytállva a román nyelvű versenyen, Both Dávid-Áron továbbjutott az országos szakaszra, amelyre, a húsvéti vakációban, április 7-10 között Buzăuban (Bodzavásáron) kerül sor. Megtiszteltetés, hogy ő  képviselheti Arad megyét ezen a rangos megmérettetésen.

A felkészítő tanárok: Lévai Ildikó (közélelmezés szaktantárgyak, marketing) ,Hasas Paul (turizmus szaktantárgyak), Ferenczi Timea (könyvelés szaktantárgyak) nevében is gratulálunk a kimagasló eredményekhez, és sok sikert kívánunk az országos versenyhez!

Szerző, fotó: Lévai Ildikó, felkészítő tanár