Csikys diákok kiváló eredményei a Matematikaolimpián

,,A zene az érzelem matematikája, a matematika az értelem zenéje.”

                                                     James Joseph Sylvester

A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium adott otthont február 23-26 között a VIII. Országos Magyar Matematikaolimpiának, amely  egyben a XXXV. Erdélyi Magyar Matematikaverseny. A megyei előválogatókat követően 180, V–VIII. és IX–XII. osztályos, magyar nyelven tanuló diák mutathatta meg a tudását. A versenyen akadtak olyan feladatok is, amelyek még a mesterséges intelligencián is „kifogtak”, de a versenyzők helyesen megoldották őket.

Iskolánkat és egyben Arad megyét négy diák képviselte ezen a rangos megmérettetésen: Revilák Regina (5. osztály, felkészítő tanára Tündérligeti Zita), Tar Nándor (6. osztály, felkészítő tanára Pálfi Anett), Vőrős Viktória (10. osztály, felkészítő tanára Czeglédi Csilla) és Budacsek Tímea (12. osztály, felkészítő tanára Budacsek Terézia).

Az 5–8. osztályosoknak  egy fordulós volt a verseny. Három óra alatt négy feladatot kellett megoldaniuk. A 9–12. osztályosok számára  kétfordulós volt a versenyen. Az első napon négy, a hagyományos tananyaghoz kapcsolódó feladatot oldottak meg, míg a második napon hat, elgondolkodtatóbb, logikai, speciális témaköröket érintő példával kellett megbirkózniuk – olyanokkal is, amelyek a romániai hivatalos tananyagban nem szerepelnek, a nemzetközi versenyek anyagában viszont igen. A feladatok színvonala messzemenően az iskolai tananyag szintje fölött állt, alapos és tudatos felkészülést követelt a résztvevőktől.. Az itt elért eredmények azért is nagyon fontosak, mert például a Babeș–Bolyai Tudományegyetem matematika–informatika karára a versenyen részt vevő és megfelelő eredményt elérő középiskolás diákok 10-es átlaggal, külön felvételi vizsga nélkül nyerhetnek felvételt.

A szervezők gondoskodtak a szabadidős programokról is : volt játékdélután, ahol nagyon sok társasjáték közül választhattak a diákok. Lehetett korcsolyázni, úszni és filmet nézni is. Amíg a licisták a második forduló feladatait oldották az 5-8. osztályosok megpróbáltak kijutni a szabadulószobából, résztvettek egy ,, agytágítón”, városnézésen. A Tarisznyás Márton Múzeumban, az Örmény Katolikus Templomban és az Iskolamúzeumban megismerkedtek a város történelmével és az iskola történetével.

A záróünnepséget és díjkiosztót a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom falai között tartották. Az aradi versenyzők a nívós mezőnyben is példásan megállták a helyüket. Kiváló eredménnyel tértek haza:

Revilák Regina – EMMV dicséret;

 Tar Nándor – EMMV dicséret;

 Budacsek Tímea – minisztériumi dicséret és EMMV III – díj.

Tar Nándor képviselni fogja a Csiky Gergely Főgimnáziumot a VIII. Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen (5-8 osztály) Lakiteleken, Budacsek Tímea pedig a XXXII. Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen (9-12 osztály) Temesváron.

            Gratulálunk a versenyzőknek a kitartó munkához és a szép eredményekhez, valamint a felkészítő tanároknak az áldozatos munkájukért!

            Sikeres felkészülést kívánunk a továbbjutó diákoknak!

Budacsek Terézia,

matematikatanár

Zrínyi Ilona Matematikaverseny 2026

Az idei iskolai évben a Zrínyi első fordulóját minden iskola saját maga szervezte meg november 24-én. A második, megyei fordulót pedig február 20-án a Csiky Gergely Főgimnáziumban.

Összesen 111 arad megyei diák jutott a második fordulóba. Ők pénteken gyülekeztek iskolánkban. A feladatokat tartlamazó nagy borítékot éppen 15 órakor nyitottuk ki Alex Popa matematika-tanfelügyelő és Matekovits Mihály tiszteletbeli zrínyis társaságában. Ez a mozzanat egyszerre történt minden olyan magyar iskolában a Kárpát-medencéből, ahol a versenyt megszervezték. Azután a ternekbe kerültek a borítékok a feladatlapokkal. A versenyzők 60-75 vagy 90 percet dolgozhattak a logikai feladatokon.

Miért töretlen a verseny iránti érdeklődés? A diákok talán azért szeretik, mert a feladatok érdekesek, néha viccesek, ugyanakkor nem kell részletesen leírni a megoldásokat, hanem megtalálni a helyes választ a megadottak között. Viszont a pedagógusok kedvelik, mert az ilyen típusu logikus matematikai feladatok nem csupán számokról és képletekről szólnak, hanem a gondolkodás finom hangolásáról is. Miközben a diák egy problémán töpreng, megtanul rendszerezni, összefüggéseket felismerni, következtetéseket levonni és kitartóan keresni a megoldást. Ezek a feladatok észrevétlenül fejlesztik az elemzőkészséget, a kreatív problémamegoldást és a precíz gondolkodást – olyan képességeket, amelyek nemcsak a matematikaórán, hanem az élet számtalan területén is iránytűként szolgálnak.

A kódlapok már szombat reggel Kecskemétre értek, ahonnan izgatottan várjuk az eredményeket. Az arad megyei eredményhírdetésre március 19-én kerül sor. A részletekre még visszatérünk.

Spier Tünde

« A 3 »

Hófödte élmények – Csapatépítő hétvége Jezerskóban

A Csiky Gergely munkaközössége nagy részének, és családjuknak a februári vakáció egy közös, élményekkel gazdag, csapatépítő hétvégével kezdődött, a szlovákiai Jezersko elnevezésű idilli, hófödte faluban.

Az együtt töltött hétvége ötlete már régebb megszületett, az iskolában szervezett állandó kirándulásfelelősünk, Hasas Paul turizmus szakos kollegánk fejében, amely ötletet hosszas előkészület előzte meg, de a végeredmény magáért beszélt.

Közösen, ki autóbusszal, ki pedig saját személyautóval vágott neki pénteken a hat órás útnak, amely napot egy kiadós, jókedvvel kisért vacsorával és társasjátékozással zártunk, volt aki korábban, volt aki később.

Másnap a társaság nagy része korán reggel közös kirándulásra indult Auschwitzbe, amely megrázó és felejthetetlen élmény volt mindenki számára. Őket késő este finom vacsora fogadta, amit azok a kollegák készítettek számukra, akik nem vettek részt a kiránduláson. A szombati estét ismét nagy közös beszélgetés és közös játék zárta.

Vasárnap az egész napos havazásban egyesek Zakopane szépségeit fedezték fel, mások próbálkoztak a síeléssel, és a gyerekek nagy hócsatákat vívhattak a frissen hulott hóban, a többiek pedig a szálláson található wellnes részleget próbálták ki.

A vasárnapi záróvacsorára mindenki kicsit fáradtan érkezett, de a frissen sült fánkok illata hamar mosolyt csalt az arcokra. A kiadós vacsorát tartalmas beszélgetés követte, és miután a másnapi visszautat is egyeztettük, következhetett a jól megérdemelt pihenés.

Köszönjük a tartalmas együttlétet, és külön köszönet azoknak, akik ennek az együtt töltött hétvégének a megszervezését magukra vállalták. Külön köszönet Hasas Paulnak és Ilyés Ibolyának, akik gondoskodtak a finom vacsorák hozzávalóiról, és nagyon várjuk a következő ehhez hasonló közös élményt.

Nyári Melinda, igazgatóhelyettes

« A 17 »