Aranyfeszt: iskolai vetélkedő erdélyi diákok részére, Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából, 2017. december 8–10. között. Szervező: az RMDSZ ügyvezető elnöksége.
Tovább…
„Útnak indult három… csöves.” (?!) Igen, a december 20-i, szerdai déután nagyrészt ezt a hangulatot hozta, a bundába öltözött pásztorok, hófehér angyalok, illetve csillogó koronájú királyok helyett. A VII–VIII. osztályosok rendhagyó karácsonyi szerepe 18 órától zajlott iskolánk dísztermében és a jelen idők életképét mutatta be.
Tovább…
2017. november 6–19. között 5 közgazdaság és 5 turizmus szakos diák szakmai továbbképzésen vett részt a Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség közvetítésével, a Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatásával.
Tovább…
Tudja valaki, hogy készül a szalagkarácsonyfa? Mármint a színes, mintás szalagból kivágott, műanyag szálra felfűzött, gyöngyökkel díszített karácsonyfácska? Én ugyan nem, de az első osztályosok és szüleik, akik ma délután részt vettek a Leib György tanító bácsi által irányított kézműves foglalkozáson, már biztosan tudják.
Tovább…