Sigur.Info – újratöltve

sigurinfo_nyolcadik-0 A 2011–2012-es tanév első Sigur.Info órájára október 17-én, hétfőn került sor.

Azok közül az osztályok közül, ahová tavaly még nem jutottunk el, ezúttal az idei VIII. osztályt látogattuk meg. Számunkra némiképp „bemelegítő” is volt ez, hiszen több mint négy hónap telt el a biztonságos internetezést hirdető utolsó interaktív tevékenységünk óta.

Igyekeztünk alaposan felkészülni, sőt az eddigi órák menetéhez képest bizonyos mértékben változtattunk is. Ennek megfelelően a kétórás tevékenység most a lelkes diákok vélemény-nyilvánításával, kérdőívek kitöltésével kezdődött. Ezután esett szó az internet hasznos és káros oldalairól, az online-barátok gondos kiválasztásáról, a személyes adataink elővigyázatos kezeléséről, technikai kérdésekről (vírusok, kémprogramok, biztonsági frissítések stb.), a közösségi oldalak, elsősorban a Facebook veszélyeiről, illetve a számítógépes játékok okozta függőségről.

Az igen aktív és érdeklődő nyolcadikosok kipróbálhatták, hogy mennyire erős, avagy éppenséggel gyenge az általuk használt jelszó, és természetesen választ kaphattak kérdéseikre a Sigur.Info csapat tagjaitól.

   Tovább…

Mákvirágok Szovátán

makvirag_2011-0 Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is kiosztották a Mákvirág-díjakat Szovátán. Iskolánkból négy tanuló utazhatott volna Szovátára, de csak hárman mentünk, mivel Gál Zoltán nem tudott velünk tartani. Kísérő tanárként Zabán István tanár úr jött velünk. Szerdán, október 12-én reggel 4.31-kor indult a vonat Aradról Segesvárra. Onnan mikrobusszal mentünk tovább Balavásárig, majd egy másikkal Szovátáig. 

   Tovább…

XIII. Nemzetközi Sporttalálkozó Békésen

bekes_sport-0 2011. október 14-e és 16-a között rendezte meg a Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény Békési Középiskolai Kollégiuma a XIII. Nemzetközi Sporttalalkozót, a Békés Megyei Jókai Színház támogatásával. Hat csapat, köztük három romániai testvériskola és a közoktatási intézmény három oktatási egysége vett részt a sporteseményen.

Iskolánkat Mészáros Mónika tornatanár és 14 diák képviselte: Almási László, Andó Márió, Bartha Csaba, Feier Samuel, Feier Sebastian, Florea Róbert, Gál Brigitta, Matanie Noémi, Matanie Norbert Otniel, Mester Roland, Popa Róbert, Pozsár Alex, Verba Mátyás és Zsóri Blanka.

Csoportunkat a Farkas Gyula Közoktatási Intézmény kollégiumában szállásolták el, ugyanott, ahol a tavaszi diáknapokon. Ismerős volt tehát minden, egészen otthon éreztük magunkat.

Péntek délután a városban sétáltunk, este pedig egy, a kollégiumban szervezett vetélkedőn vettünk részt, ahol a kolozsvári, gyergyószentmiklósi, orosházi és békési diákokkal mértük össze tudásunkat.

   Tovább…

Szóljon a muzsika!

fabatka-0 A sepsiszentgyörgyi Fabatka Trió október 10-én, hétfőn délelőtt néptánc-oktatással szórakoztatta az I–IV., majd pedig az V–VIII. osztályos csikys diákokat. Iskolánk dísztermében reggel 9-től 11-ig tartott a foglalkozás, élő zenével.

A diákok moldovai csángó énekeket tanultak, ezután pedig jellegzetes népi hangszerekkel ismerkedhettek meg. Ezek közé tartozott a hegedű, amelyen Kelemen István játszott, a koboz, amelyet Csibi Szabolcs pengetett és nem utolsó sorban a furulya, amelyet Ségercz Ferenc, a Fabatka Trió alapító tagja szólaltatott meg, valamint ő mutatta be a néptáncot is. Ezek után a jelenlévők közelebbről is megismerkedhettek az ütőgardonnyal, a nagybőgővel és a különféle furulyákkal.

Jól érezték magukat a csikysek és közben még a népi kultúrából kapott ízelítőt is élvezhették.

   Tovább…

Internetezz biztonságban! Miről szól ez?

Előhang
Számítógépezünk, internetezünk. Elég sokszor, elég sokat.
Weblapról weblapra ugrálunk, sokféle helyre bekukkantunk, regisztrálunk, letöltünk, feltöltünk, csettelünk, fórumozunk, zenét hallgatunk, filmet nézünk, játszunk. Játszunk. Játszunk.
A közösségi oldalakat is buzgón látogatjuk, még akkor is, ha életkorunk alapján (13 év alatt) ez tilos volna. Fészbúkolunk, hájfájvozunk, netlogolunk, iwivezünk, és közben néha még az adataink biztonságára is ügyelünk. Néha. De ha csak néha, az nem elég. Mert akkor sűrűn lesz gondunk. Márpedig a tapasztalatok és felmérések szerint a gondok száma és súlyossági foka is növekedőben van. Ezért foglalkoznunk kell velük, az iskolán belül is. Főleg ott!

A program bemutatása
Az Európai Bizottság által 2004-ben elindított Safer Internet Plus program elsődleges célja az internet használatának – különösen a gyermekek számára való – biztonságosabbá tétele.
További fontos cél a jogellenes tartalmak, valamint az olyan káros viselkedésformák elleni hatékony küzdelem, mint a zaklatás vagy a bizalmaskodás. A program lebonyolításában kormányhivatalok, minisztériumok, a rendőrség illetékes szervei, jelentősebb szolgáltatók, szoftvercégek és számos érintett vállalat is közreműködnek.
Az európai projekt részeként 2007-ben Romániában is elindították a Sigur.Info programot. Ennek országos irányító szervezetei: Organizaţia Salvaţi Copiii, Positive Media, Focus – Centrul Român pentru Copii Dispăruţi şi Exploataţi Sexual.

   Tovább…

A kenguru meséi – versenyfelhívás

A román nyelv és irodalom katedra pedagógusai nevében közöljük az alábbi versenyfelhívást, román nyelven.

kenguru Vă reamintim că, în acest an şcolar, concursul de lectură Poveştile Cangurului, clasele V–XII. se va desfăşura în data de 28 octombrie 2011. Elevii se pot înscrie în şcoli, la profesorul-responsabil cu desfăşurarea concursului, în perioada 14 septembrie–5 octombrie 2011. Telefonic sau online se pot face înscrieri până în data de 12 octombrie 2011. Pentru a participa la concurs, trebuie înscrişi cel puţin 10 elevi dintr-o şcoală.
Noutatea din acest an este ca întrebările de la 1-10 valorează 3 puncte, cele de la 11-40 valorează 4 puncte, iar cele de la 41-50 valorează 5 puncte. Concurenţii vor putea răspunde la maximum 5 întrebări de câte 5 puncte şi în total la cel mult 40 de întrebări.
Daţi click pentru a vedea aprobarea MECTS şi noul regulament al concursului de lectură Poveştile Cangurului, clasele V–XII., cu rugămintea de a-i informa în timp util pe participanţi.
Pentru informaţii suplimentare ne puteţi contacta la 0212-434035, 0212-434036, fies@cangurul.ro sau pe site-ul www.cangurul.ro.

Mult succes!

Nyelvek Európai Napja

nyelvekeuropainapja-0 A nyelvek 2001-ben megrendezett európai évének és a nyelvek első európai napjának sikerén felbuzdulva az Európai Bizottság úgy döntött, hogy szeptember 26-át ezentúl minden évben a nyelvek kérdésének szenteli.

A nyelvtanárok a Nyelvek Európai Napja alkalmából felhívhatják diákjaik és mások figyelmét a nyelvtanulás fontosságára, ezzel is motiválva őket az idegen nyelvek elsajátítására. Tájékoztathatják az embereket munkájukról, és tájékozódhatnak kollégáik tevékenységéről.

Iskolánk idén is részt vett ebben a programban. 2011. szeptember 26-án a XI. C osztály tanulói egy Shakespeare-kérdőív kitöltésével járultak hozzá az országokon átívelő rendezvénysorozat sikeréhez.

   Tovább…

Október 6.

oktober6-0 A pécsi önkormányzat könyvadományának hivatalos átvételével indult a Nemzeti Gyásznap iskolánkban. Magyar és külföldi szerzők összesen 8000 szépirodalmi kötetével gazdagodott a Csiky Gergely Főgimnázium könyvtára. Őszinte köszönet az adományozónak!

Délelőtt 10 órakor az iskola dísztermében rendhagyó történelemórán vettek részt az V–VIII. osztályos tanulók. Olasz Angéla történelemtanár költők, írók gondolataival, valamint vetített képekkel illusztrált előadásában 1849. őszének eseményeit, illetve az aradi vértanúk életét, sorsát ábrázolta. A vértanúktól vett idézetek (az utolsó szavaik) hűen tükrözték hitüket, nemzeti érzelmüket és alázatukat is:

„Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot.” (Aulich Lajos)

„Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon, és az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.” (Lahner György)

   Tovább…