Sigur.info, szülői értekezleten…

sigurinfo_2012_majus-0 Április 26-án, csütörtökön, Mikes Sarolta tanárnő kérésére csapatunk, jobban szólva Toth Evelyn, Ilona János tanár úr és jómagam részt vehettünk a csikys 6. osztályosok szülői értekezletén. A csapatunk létszáma azért volt hiányos, mert a délutáni időpont nem nyújtott lehetőséget arra, hogy mindannyian résztvegyünk ezen a tevékenységen.

A találkozó a szülők számára elég szokatlan lehetett, hiszen két diáklány és egy tanár állt eléjük és próbálta megszólaltatni őket. Igen, valóban ez történt, ugyanis célunk az volt, hogy minél érthetőbben jelezzük az internetes veszélyeket, és ehhez arra volt szükség, hogy a szülőket is megszólaltassuk és kikérjük a véleményüket. Kisebb-nagyobb sikerrel, de végül sikerült közös nevezőre jutni és megbeszélni néhány érdekes kérdést.

A figyelemfelkeltő videók segítségével, többek között, az internetfüggőség kérdését jártuk körül. Igen, sajnos akár egy hatodikos diák is szenvedhet ebben, természetesen csakis akkor, ha felügyelet nélkül használja a világhálót. A szülők véleménye az volt, hogy igenis vannak olyan helyzetek, amikor a gyerek arra szorul, hogy internetezzen, mivel épp nincs hol játszania, vagy éppenséggel a szülő hosszabb ideig nem tartózkodik otthon.

A tevékenység végén a tanár úr néhány érdekes diagramon mutatta be a 6-osok által kitöltött kérdőívek eredményét, amelyből érdekes következtetéseket tudtunk közösen levonni. (A kilenc kérdés a diákok internetes szokásait firtatta, a kérdőívet névtelenül töltötték ki.)

Fontos volt ez a tevékenység a számunkra, hiszen először vettünk részt szülői értekezleten, így újabb tapasztalatokat szereztünk a biztonságos internetezés témájában. Másodsorban pedig a szülők is értesülhettek olyan veszélyekről, amelyek talán eddig fel sem merültek a számukra. Ezért a lehetőségért, utólag is, köszönet Mikes Sarolta osztályfőnöknek!

…továbbá Fazekasvarsándon

Másnap, április 27-én, pénteken, immár teljes létszámban, csapatunk ellátogatott a Fazekasvarsándi Általános Iskolába, Roşu Vasile igazgató úr felkérésére.

A közel kétórás tevékenységen az ottani fakultatív magyar oktatásban résztvevő 5-8. osztályos diákok vettek részt és igyekeztek aktívan válaszolni kérdéseinkre. Mindegyik bemutatott oktató kisfilmet sikerült alaposan megbeszélni, s a videók által illusztrált internetes veszélyekről a nebulókkal közösen gondolkodni. Természetesen az internetes szokásokra vonatkozó kérdőívek kitöltése, illetve az előkészített szórólapok szétosztása sem maradhatott el.

Mindezek után maradt még annyi időnk, hogy körülnézzünk az iskolában, és irigykedve szemlélhessük az iskola új műfüves sportpályáját. Ugyanakkor lehetőségünk volt az iskola informatika termében néhány szót váltani az igazgató úrral és Gyurkócza Magdolna tanítónővel.

Nagyon szépen köszönjük a szíves fogadtatást a Fazekasvarsándi Általános Iskola képviselőinek!