„Arabokkal” telt meg a bentlakás – a gólyabálon

Önfeledt „arab” tánc az idei bentlakási gólyabálon [Fotó: Nagy Dorottya]

November 14-én, csütörtök délután a bentlakásban is megrendeztük a gólyabált. Idén a mi kis bentlakó gólyáink az arab kultúrával ismertették meg a jelenlévőket. Az esemény szervezői megszokott módon Sas Ibolya pedagógus irányításával a végzős bentlakó diákok voltak. Most pedig lássuk, milyen próbákat kellett teljesíteniük a gólyáknak.

Először László Andrea műsorvezető kérésére mindenki röviden, de frappánsan bemutatkozott, így jobban megismerhették a jelenlévők a gólyák hosszú útjának történetét. Majd következett az első próba, ahol villámkérdésekkel bombáztuk a gólyákat, nekik pedig villámgyorsan kellett ezekre válaszolniuk.

Ezután az arabok által használt turbánt kellett elkészítenie két gólyának, méghozzá valódi arab kendővel. Következett egy nehezebb feladat, amivel meg is gyűlt a bajuk, ugyanis Fatima kezéről készült puzzle-t kellett kiraknia adott időre két csapatnak. (Fatima, Mohamed egyik lányának keze egy talizmán, melyről azt tartják az arabok, hogy védelmező, megvéd a szemmel veréstől.) Majd következett a gólyák kedvenc próbája, a Táncra fel! Itt arab zenétől kezdve volt mindenféle zeneszám, amire ropták is rendesen a gólyák. (A fergeteges hangulatot a képek jobban illusztrálják, úgyhogy görgess le és nézd meg őket).

Később hat gólya bekötött szemmel kellett hogy kitalálja, milyen fűszert kóstoltatnak velük. Hogy felmérjük a gólyák tájékozottságát az arab kultúráról, egyszerű és kevésbé egyszerű kérdéseket intéztünk hozzájuk, melyekre bárki válaszolhatott. Utána egy kreativitást felmérő reklámszöveg alkotás következett furcsábbnál-furcsább, a szervezők által megadott kifejezésekkel, és mivel sok gólyánk van, ezért ezt a feladatot is csoportban oldották meg, nagyon ügyesen. Az édesszájúaknak is szerettünk volna kedvezni, ezért a Fald fel! című próba alatt egy kifeszített spárgára felkötött kalácsokat kellett megenniük, nyilván a kezük használata nélkül. Végül, de nem utolsó sorban a gólyaeskü hangos, csoportos elmondása következett, így értünk a próbák végéhez. Amíg a zsűri – Kinda Julianna, Kovács Nikolett és Salamon Bernardó – összesítették pontjaikat, Cozma Emanuel gólyafiú saját készítésű nagyon finom sütijeivel kínáltuk a közönséget és az elfáradt gólyákat is.

A zsűri döntése alapján az idei arab gólyakirálylány Hrabovszky Vivienn (IX. A osztály), társa, az arab gólyakirály pedig Andrási Rafael (IX. C osztály) lett. Az eredmény mindenkit meglepett, volt, aki örömében, s volt, aki bánatában hullajtott néhány könnycseppet. A díjkiosztás és az elmaradhatatlan csoportképek elkészítése után következett a buli.

[Fotó: Nagy Dorottya]

« 1 A 2 »
Gyulai vetélkedőn
Sütivásáros gyűjtés a szalagavatóra

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három × kettő =

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..