Gloria Victis 1956 – az idei találkozó a fővárosban

Csoportunk más Kárpát-medencei diákok társaságában a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőjén

Október 22-én, kedden a Csiky Gergely Főgimnázium húsz diákja Spier Tünde igazgató és Hadnagy Éva tanárnő vezetésével a magyar fővárosba indult a Rákóczi Szövetség meghívására. Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezve vettünk részt a Műegyetemen rendezett ünnepségen, valamint fáklyákkal vonultunk fel a Bem térre. 

A Rákóczi Szövetség immár huszonhetedik alkalommal rendezte meg a Gloria Victis – 1956 ünnepségsorozatot, melynek keretében 3000 Kárpát-medencei egyetemista és középiskolás találkozott azzal a céllal, hogy tisztelegjenek 1956 hősei előtt és élményszerű ismereteket szerezzenek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. Mély barátságok szövődtek, s a szórakozás és a sok nevetés sem hiányzott a rendezvényről.

Kedden délelőtt a Magyar Nemzeti Múzeum látogatásával kezdődött számunkra a program, majd a Műegyetemen tartott emlékünnepséget tekintettük meg nagy kivetítőkön, ahol beszédet mondott dr. Józsa János rektor, dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség tiszteletbeli elnöke és dr. Boross Péter korábbi miniszterelnök. A 3000 égő fáklyával való felvonulás során egy hosszú sétával a Bem teret vettük irányul. Ott zajlott az ünnepi koszorúzás után, amelyen Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Bence Norbert kárpátaljai egyetemista mondott beszédet. Utána a MOM Sportközpontba mentünk, ahol a Bagossy Brothers Company koncertjével zárult a napunk.

Szerdán a Műszaki Egyetemre mentünk, ahol A néma forradalom című filmet tekintettük meg, majd a film készítőivel is beszélgethettünk, akik Németországból utaztak ide. A néma forradalom 1956 őszéről szól, amikor két gimnazista fiú, Theo és Kurt az NDK-ból Nyugat-Berlinbe utazik, hogy életükben először megnézzenek egy olyan filmet, amelyben nyoma sincs a hatalom által szajkózott propagandának.

Ezúton is köszönjük a Rákóczi Szövetségnek a meghívást és a tartalmas programot.

[Fotó: Tóthpál Eszter, Sáfár Emese, Csonka Nikolett]