Nemzetközi felolvasómaraton – Radnóti nyomdokain

felolvasomaraton_radnoti_sav

11 évvel ezelőtt indult a felolvasómaraton, és tavaly több mint 38 ezren vettek részt rajta! Arany János, Kányádi Sándor, Petőfi Sándor művei után idén, 2019. február 19-én, Radnóti Miklós alkotásai közül tudtak választani a szavalni kívánók, a költő születésének 110. és halálának 75. évfordulója alkalmából. 

A maraton fő szervezője 2014 óta a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár. A könyvtár előadóterme volt az idei megnyitó helyszíne, és a korábbi évekhez hasonlóan, a világ bármely pontjáról be lehetett kapcsolódni a felolvasásba, az egész nap folyamán.

Back Mária katolikus vallástanár, könyvtáros irányításával mi, csikysek, idén is csatlakoztunk ehhez a kezdeményezéshez, és párokba rendeződve jártuk végig az osztályokat, hogy felolvassuk választott verseinket. Így mindenki kapott néhány perc szünetet óra közben, hogy elmerülhessen Radnóti belső világában és szembesülhessen a költőt foglalkoztató kérdésekkel. A negyedikes Anghel Orsolya és Lukács Tímea az elemi osztályosokhoz, a hetedikes Dobos Carlos Attila és a nyolcadikos Rónai Zoltán az általános iskolásokhoz kopogtatott be, Tóthpál Eszter (X. A) és Naschauer Kinga (XI. A) a IX–XI-eseknek, Almási Dóra (X. A) és Köteles Nikolett (XII. A) pedig a XII. osztályos diákoknak szavalt.

[Fotó: Juhász Alexandra, Máthé Johanna, Sallai Krisztina]

« 1 A 3 »

Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny – megyei szakasz
Hívogat az iskola – beiratkozás az előkészítő osztályba