10 érdekesség az OSCAR-DÍJAS Saul fiáról

Saul_fia_Oscarral_sav

„Az emberiség legsötétebb óráiban is van bennünk egy hang, ami segít abban, hogy emberek maradjunk. Ez a film ebben reménykedik.” (Nemes Jeles László, az Oscar-díj átvételekor)

Nemes_Jeles_Laszlo_Oscar_dijjalEgy évvel ezelőtt még nem is hallottunk róla, tavaly március óta viszont nem telik el úgy hét, hogy újabb és újabb díjak, elismerések kapcsán ne foglalkozna vele a média. Nemes Jeles László első nagyjátékfilmje, a Saul fia szinte példátlan nemzetközi sikersztori. A Cannes-i Filmfesztivál nagydíjával kezdett és február 29-én a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjjal végezhet. (És úgy is lett!!!)

Az előzetesekből is látszik, hogy rendkívüli erejű, formabontó produkcióról van szó. Olyanról, amelyet érdemes megnézni. Bár a romániai mozik csak március 11-én kezdik vetíteni, a Saul fiáról olyan sok cikket, interjút, háttérbeszámolót lehetett már idáig is olvasni, látni, hogy megpróbáltunk azok alapján 10 érdekességet kiemelni.  Ezáltal is hangolódva a 88. Oscar-díj átadására, amelyen 34 év után (1982, Szabó István, Mephisto) újra magyar film nyerheti el az aranyszobrocskát. (És el is nyerte!!!) S akkor villámgyorsan bekerül a címbéli pontpontpont helyére a megfelelő három szó! (Figyelem, alul szavazni is lehet arról, hogy szerintetek meglesz-e az Oscar!)

  1. Nemes Jeles László rendező szinte bepánikolt, amikor megtudta, hogy első nagyjátékfilmjét, a Saul fiát beválogatták a Cannes-i filmfesztivál versenymezőnyébe. Ahol azután négy díjat kapott, közöttük a zsűri nagydíját. A Saul fia ma már körülbelül ötven fontos nemzetközi elismerésnél jár, legutóbb (tegnap) a független Oscar-díjnak tartott Independent Spirit Awardson nyert a legjobb külföldi filmek kategóriájában.
  2. Eredetileg francia főszereplőt keresett a rendező, később egy üzbég színész került képbe, végül hosszas beszélgetések után jutott el régebbi ismerőséig, a New York-ban élő Röhrig Géza költőig.
  3. Röhrig Géza, a főszereplő az 1980-as években underground zenész volt, a betiltott Huckleberry (időnként Huckrebelly) punkegyüttes alapítója és frontembere. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán filmrendező szakon végzett Szabó István osztályában. 2000-ben New Yorkba költözött, ahol a Jewish Theological Seminaryn diplomázott bibliaoktatóként. Számos verseskötete jelent meg magyarul.
  4. Jakab Juli, a Saul fia legfontosabb női szereplője, összesen 76 másodpercig látszik a filmben, és annyi a szövege, hogy „Saul”. De még ezt sem ő mondja, hanem Kormos Anett hangját szinkronizálták alá. Előtte 1500 lányt néztek meg az ő szerepére, amíg ő segítőként üldögélt egy kanapén.
  5. A magyar főszereplők mellett német, lengyel, amerikai és izraeli színészek is játszanak a filmben. (Molnár Levente a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeként vállalt szerepet a filmben.) A forgatáshoz a Mafilm műtermében korabeli fotók és történészi kutatómunka alapján rekonstruálták az auschwitz–birkenaui koncentrációs tábor mára megsemmisült épületeit.
  6. A filmet a ma már kuriózumnak számító 35 mm-es milliméteres filmszalagra vették fel, digitális rögzítést nem használtak. A Saul fiában szinte egyáltalán nincsenek totálképek, Erdély Mátyás operatőr végig közeliben veszi a főszereplőt és annak közvetlen környezetét, a háttér életlen, homályos.
  7. Tudatosan leszűkített képi világa miatt a Saul fiában kiemelt hangsúlyt kapnak a hangok, zörejek, kiáltások, halk suttogások. A film hangmérnöke, Zányi Tamás több mint háromszázezer hangból álló archívummal rendelkezik, de saját bevallása szerint ez nem is olyan sok.
  8. 2015 június közepén, alig két héttel a Cannes-i filmfesztivál után kiderült, hogy olyan sok ország vásárolta meg a filmet, hogy bár még be sem mutatták Magyarországon, de máris megtérült a forgatásra szánt pénzösszeg.
  9. Első magyar filmként a Saul fia elnyerte az Aranyglóbusz-díjat, de arra sem volt még példa, hogy magyar filmet a francia Césár-díjra jelöljenek. Nemes Jeles László alkotása ezt a falat is áttörte.
  10. Az Oscar-jelölés óta Magyarországon folyamatosan telt házzal játsszák a filmet a mozik, idáig jóval több mint 150 ezren tekintették meg. Az Uránia filmszínház ingyenesen vetíti a középiskolásoknak. Jó nekik!…

[Forrás: index.hu, mno.hu, origo.hu, revizoronline.com, wikipédia stb.]


Oscar-díjas lesz a Saul fia?

  • Szerintem igen! (90%, 9 szavazat)
  • Huncutul másnak adják, tehát nem... (10%, 1 szavazat)

Szavazók száma: 10

Betöltés ... Betöltés ...