Május 31-én, pénteken gyermeknapot tartottunk a bölcsődés és a Lepke csoportos (kiscsoport) gyermekekkel. Gyerekzsivajtól volt hangos az udvar már reggeli után, amikor kezdetét vette a játék.
Tovább…
Május 31-én, pénteken gyermeknapot tartottunk a bölcsődés és a Lepke csoportos (kiscsoport) gyermekekkel. Gyerekzsivajtól volt hangos az udvar már reggeli után, amikor kezdetét vette a játék.
Tovább…
Ahogy az elmúlt három évben, a Csiky Gergely Főgimnázium végzős diákjainak nyilvános ballagása ezúttal is az aradi Megbékélési parkban lesz ma, 2024. június 6-án, délután 5 órától. Délelőtt pedagógusaiktól, iskolatársaiktól és magától az épülettől búcsúztak a tizenkettedikesek egy rövid, meghitt ünnepség keretében.
Tovább…
Június 2-án, vasárnap délután a már megszokott helyen, az Aradi Kamaraszínház színpadán lépett fel a Százszorszép diákszínjátszó csoport. A Csiky Gergely Főgimnázium nyolcadik osztályos diákjaiból álló csoport, Ujj Ágnes, nyugalmazott magyartanár irányításával Ludas Matyi történetéből készült variációkat mutatott be.
Tovább…
A címben említett, a Román Madártani Egyesület által szervezett programban immár negyedik éve vesz részt iskolánk. Ebben az évben is teljesítettük a verseny szabályzatában kért tevékenységeket: télen etettük az itt telelő madarakat, színes matricák ablakra ragasztásával próbáltuk megakadályozni a madarak ablaknak való ütközését, darázsgarázst készítettünk, rajzversenyen vettünk részt, virágládákat ültettünk tele színes, nyári virágokkal, ünnepeltük a természetvédelemhez kötődő világnapokat stb.
Tovább…
Csütörtökön, 2024. június 6-án, 17 órakor kezdődik a Csiky Gergely Főgimnázium idei végzőseinek ballagása. Az ünnepségre az aradi Megbékélési Parkban kerül sor, amikor diákjaink átvonulnak a vén iskolából a Szabadság-szoborhoz.
A ballagási ünnepséget követően koncertre kerül sor, amelyen Dancs Annamari és Vastag Csaba lép fel. A szervezők – az Arad Megyei RMDSZ és a Csiky Gergely Főgimnázium vezetősége – szeretettel hívják és várják a szülőket, rokonokat, ismerősöket, hozzátartozókat. Ünnepeljünk együtt!
Május 31-én, pénteken délelőtt került sor a Csiky Gergely Főgimnázium azon diákjainak díjazására, akik az elmúlt tanévben kiemelkedő eredményt értek el a különböző tantárgyversenyek, művészeti és sportvetélkedők megyei, országos, illetve nemzetközi szakaszán.
Tovább…
2024. május 30-án, csütörtökön reggel sokan virággal érkeztek a Csiky Gergely Főgimnáziumba. A katolikus világ egyik szép ünnepére, Úrnapjára érkeztek a virágok. Hozz egy szál virágot a kertedből címszó alatt hirdettük meg a gyűjtést. Nemcsak katolikus, hanem más felekezetű diákok is bekapcsolódtak az akcióba. Köszönjük szépen mindenkinek, Isten áldása legyen minannyiukon!
Tovább…
2024. június 3–7. között lehet beiratkozni az idei érettségi nyári vizsgasorozatára. A Csiky Gergely Főgimnázium titkárságán június 3–7. között (hétfő–péntek) 9–15 óra között lehet beiratkozni. Kivétel a szerda, június 5-e, amely szabadnap, aznap tehát nem lehetséges a beiratkozás. Kérjük az érdekelteket, hogy lehetőleg ne péntekre hagyják a beiratkozást.
Tovább…