Matematikaversenyek díjazása
Az elmúlt időszakban három olyan matematikaversenyt is szerveztünk, ahol a magyar iskolában tanuló diákok vehettek részt: a Zrínyi Ilona Matematikaversenyt, az Országos Magyar Matematika Olimpiát és az elemiseknek szóló Brenyó Mihály Matematikaversenyt. A Zrínyi lebonyolításáról már beszámoltunk, amikor a megyei fordulón 111 diák február 20-án izgatottan foglalta el helyét a Csiky termeiben, hogy megbirkózzon a feladatokkal. Saját eredményeiket néhány napon belül megtudhatták, de az elért helyezések tegnapig titokban maradtak.
Március 19-én szerveztük meg a Csiky Gergely Főgimnáziumban a versenyek eredményhirdetését. Izgalmas délután volt. A sok figyelmes szempár és a mosolygó arcok azt bizonyítják, hogy bár a matematika világa nem áll mindenkihez közel, akik megtalálják a szépségét, érdekes és értékes dolgokat fedezhetnek fel benne. A diákok eredményei nagyban függenek hozzáállásuktól, kíváncsiságuktól és a belefektetett energiától, de sokat köszönhetünk a támogató és ösztönző szülőknek is, akik elvárják csemetéiktől, hogy komoly munkával szép eredményeket érjenek el. Mindezeknek, valamint a pedagógusok munkájának köszönhetően nagyon sok szép eredmény született ezeken a versenyeken.
A következő díjakat osztottuk ki:
Országos Magyar Matematika Olimpia – OMMO
Az országos szakaszra továbbjutó tanulók:
Revilák Regina (V. osztály), Tar Nándor (VII. osztály), Vörös Viktória (X. osztály) és Budacsek Tímea (XII. osztály). Revilák Regina, Tar Nándor és Budacsek Tímea a nemzetközi fordulóra is továbbjutottak.
Brenyó Mihály Pontszerző Matematikaverseny
Gombos Péter (IV. osztály), Csiky Gergely Főgimnázium
Dobrai Dávid Gáspár (IV. osztály), Tabajdi Károly Általános Iskola, Zerind
Lestyán-Fazekas Dominik (IV. osztály), Csiky Gergely Főgimnázium
Zrínyi Ilona Matematikaverseny – itt osztályonként hat tanulót díjaztunk:
II. osztály
- helyezett: Radu Göllner Márk, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Bódi Viktor, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Dumitru Dávid, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Püsök Kende, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Csala Vivien, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Farkas Emília, Simonyi Imre Általános Iskola, Simonyifalva
III. osztály
- helyezett: Páva Kristóf, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Opitz Gábriel, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Nótáros Gergő, Tabajdi Károly Általános Iskola, Zerind
- helyezett: Kálnoki József Dániel, Tabajdi Károly Általános Iskola, Zerind
- helyezett: Nagy Bence Márton, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Reinholtz Viktor, Csiky Gergely Főgimnázium
IV. osztály
- helyezett: Lestyán-Fazekas Dominik, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Tóth Róbert Örs, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Gombos Péter, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Juhász Dóra, Aurel Vlaicu Általános Iskola (tanítója: Vancsik Bernadett)
- helyezett: Kosara Benedek, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Csiki Márk, Csiky Gergely Főgimnázium
V. osztály
- helyezett: Revilák Norbert, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Revilák Regina, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Bíró Boglárka, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Kiss Brigitta, Aurel Vlaicu Általános Iskola
- helyezett: Ambrus Dóra, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Kálnoki Sára, Tabajdi Károly Általános Iskola, Zerind
VI. osztály
- helyezett: Popa Ayan Márk, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Tankó Dóra, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Derzsi Máté Patrik, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Zabojszky-Horváth Olivér, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Angerel Noémi, Móra Ferenc Általános Iskola, Zimándújfalu
- helyezett: Márton Liza, Tabajdi Károly Általános Iskola, Zerind
VII. osztály
- helyezett: Tar Nándor, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Veres Roberta, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Sipos Gréta, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Almási Csanád, Páter Godó Mihály Általános Iskola, Kisiratos
- helyezett: Bartha Alexa Hanna, Simonyi Imre Általános Iskola, Simonyifalva
VIII. osztály
- helyezett: Kosara Dominik, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Ambrus Anita, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Zsidai-Rétyi Zalán, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Püsök Bence, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Szimcsák Róbert, Csiky Gergely Főgimnázium
- helyezett: Almási Dávid, Páter Godó Mihály Általános Iskola, Kisiratos
IX–XII. osztály
Tapasztó Gujdár Sophie (IX.), Csiky Gergely Főgimnázium
Zabojszky-Horváth Oszkár (X.), Csiky Gergely Főgimnázium
A Zrínyi Ilona Matematikaverseny kecskeméti döntőjére Páva Kristóf harmadik osztályos és Revilák Norbert ötödik osztályos tanuló kapott meghívót.
Szeretném egy szép gondolattal megköszönni a diákok és pedagógusok munkáját, és további sok sikert kívánok!
„A matematika nem csupán számok és képletek világa, hanem a gondolkodás művészete – a rend, a logika és a szépség találkozása, ahol az elme megtanulja látni a láthatatlan összefüggéseket.”
Spier Tünde








