A Törekvő ötös kitett magáért

Regi_szinhaz_orokbefogadas_sav

Ma, február 26-án 17 órakor az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket! pályázat keretén belül a Törekvő ötös csapat előadást tartott iskolánk Tóth Árpád termében. Ennek témája a régi színház épülete volt. Az előadást a csapat öt tagja (Kis Zsuzsanna, Kovács Henrietta, Tóth Bianka, Tóth Blanka és Sisa Richárd) két tánccsoport énekkel egybefűzött táncával vívta ki a közönség tetszését. 

Először Kis Zsuzsanna, Tóth Bianka és Tóth Blanka mutatták be a régi színház történetét. Elmondták, például, hogy sokáig a színház nézőterének a közepén egy kályha állt, amit esténként a hátsó sorokban ülő szegényebb nézők üzemeltettek csendben, ha az előadás érdekfeszítő volt, ellenkező esetben pedig zajt csapva tüzeltek, ezzel szabotálva a színészek munkáját. A bemutató után a pécskai Búzavirág tánccsoport fiú tagjai, a szerb Kutd kolo lány tánccsoport, végezetül pedig ismét a Búzavirág (ezúttal fiúk, lányok együtt) mutatták be táncaikat. Végül a  szervező csapat szórólapokat osztogatott és állófogadással kedveskedett a nézőknek.