Európa-napi csemegék

Europa_nap_sav

Május 9-én, hétfőn, Európa napján a Csiky Gergely Főgimnázium képviselte Magyarországot és a magyar kultúrát az aradi városháza előtt megrendezett színes kavalkádban. Civilszervezetek, egyesületek, iskolák mutatták be külön sátorban és érdekes produkciókkal a különböző tagállamokat, azok kultúráját, tradícióit. 

Iskolánk, azaz Magyarország sátrában sok hagyományos magyar vonatkozású tárgyat állítottunk ki: többek között különböző tájegységek népviseletét, hímzéseit, Rubik-kockát, kulacsot, pirospaprikát, a magyar kulturális örökséget bemutató plakátot, híres magyar feltalálókat reklámozó szórólapot, no meg persze egy üveg Unicumot is, a felnőtt látogatók kedvéért.

Iskolánk néptánccsoportjának egy része is fellépett, palatkai táncokkal, a sátornál pedig a csikys diákok saját településük népviseletébe öltözve játszották a házigazda szerepét. Bognár Levente, Arad alpolgármestere is örömmel üdvözölt minket és egy csoportképre is szívesen beállt közénk. A rendezvény ideje alatt más európai népek táncait, szokásait és olyan jellegzetes tárgyait is megismerhettük, amelyekre méltán lehetnek büszkék.

Köszönjük, hogy idén is Magyarországot képviselhettük, és reméljük, méltó módon tettünk eleget a felkérésnek.

[Fotó: Tóthpál Renáta]

« A 2 »

Egy hozzászólás a(z) “Európa-napi csemegék” bejegyzéshez

  1. Gratulálok! Ügyesek vagytok,szép volt a sátor, szép volt a tánc, szép volt Magyarország is valamikor! Khell Levente tb.

Hozzászólások lezárva.