Jöttél, majd halk léptekkel elmentél, mint a Földön átutazó vendég.
Honnan? Hová?
Csak annyit tudunk, hogy Isten kezéből Isten kezébe.

15 év alatt is lehet teljes értékű életet élni. 15 év alatt is lehet szeretetet kapni, elfogadni, s azt viszonozni is, mindenkinek. Kiss Dani 15 évet és néhány hónapot élt. Számára ennyi adatott. Ezt a rövidke időt, földi átutazásának idejét a család, az iskola és a templom hármas közösségében élte le. Mindhármat szerette, s mindháromban szerették. A február 13-i temetésére gyülekező sok-sok ember (szülők, családtagok, jelenlegi és volt osztálytársak, iskolatársak, tanárok, ismerősök) jelenléte is bizonyította ezt.

Király Árpád arad-ségai római katolikus plébános végig könnyeivel küszködve beszélt Daniról. A fenti (ismeretlen szerzőtől származó) idézettel sugallta: súlyosak, sőt gyötrőek a kérdések, mégsem biztos, hogy választ találunk reájuk. Honnan, hová, miért? Nincs, aki megnyugtató feleletet adna. Nincs ember, ki eloszlatná a kimondhatatlan fájdalmat. Nincs ember, ki segíthetne. Egy kéz van csak, egy hatalmas kéz, amelybe beleeshetünk. És ennél biztosabb, biztatóbb helyre nem kerülhetünk. És ha feltevődik a kérdés, melyik pillanat a legalkalmasabb a döntésre, a kéz elfogadására, akkor a plébános úr által elmondott példázatból vett válasz: mindegyik pillanat fontos.

Nagyon-nagyon sok koszorú és virágcsokor a síron… Jel mindegyik, a közelebbi és távolabbi rokonok, barátok, ismerősök szeretetének a jele. (Még akkor, ha némelyik koszorút avatatlan, durva kezek dobnak az egyre növekedő halomra.) Aztán vége a búcsúztatásnak és mindenki hazafelé veszi az útját. Az élet az itt maradóknak folytatódik. Egy figyelő tekintet, egy érdeklődő komoly arc, egy nyugtalan kíváncsisággal kérdező hang emlékével.

Emlékét megőrizve búcsúzunk Danitól. Társaiként, barátaiként tesszük ezt. Hisz mindannyian azok vagyunk. Földön átutazó vendégek.