Két hét, két országos döntő – kimagasló eredmények közgazdaságtanból

Alig két hét leforgása alatt iskolánk diákjai két rangos, gazdasági témájú országos verseny döntőjében is kiválóan szerepeltek.

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem által meghirdetett K.Ü.T.V. (Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenye) keretében a Csiky Gergely Főgimnázium csapata – Anghel Orsolya, Fehér Márk-Deniel és Tapasztó-Gujdár Péter (mindannyian X.A osztályos tanulók) – régiónkból egyedüliként jutott be a kolozsvári döntőbe. A csapat csoportmásodikként végzett, dicséretben részesült, valamint 750 lejes pénzjutalomban is. Külön kiemelendő, hogy Tapasztó-Gujdár Péter interjút is adhatott a helyi televíziónak, mint az egyik legmeggyőzőbb és legkreatívabb prezentációt bemutató csapat tagja.

Két héttel később, Tapasztó-Gujdár Péter újabb sikert ért el: a Bolyai Farkas Multidiszciplináris Tantárgyverseny Üzleti Tervek szekciójában saját készítésű projektjével bejutott az országos döntőbe, ahol a 9. helyet szerezte meg. A verseny során számos új élménnyel és értékes tapasztalattal gazdagodva térhetett haza.

Nagyon büszkék vagyunk rátok!
További sikerekben gazdag, eredményes munkát kívánunk, és ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a Pro Schola Alapítványnak a versenyeken való részvétel támogatásáért!

Szerző és fotók: Lévai Ildikó, felkészítő tanár

Bolyai Farkas Multidiszciplináris Országos Tantárgyverseny

A hétvége folyamán, május 9–11. között megrendezésre került a XVIII. Bolyai Farkas Multidiszciplináris Országos Tantárgyverseny Marosvásárhelyen.

Iskolánkból hat diák vett részt ezen a rangos versenyen:

  • Nyári Tamás (XII.A): dicséretet kapott a programozói szekcióban, a Kalkulusz Informatika Tantárgyversenyen.
    Felkészítő tanára: Ilona János
  • Csermák Dániel (XI.A): dicséretet kapott a szerves kémia szekcióban, a Fabinyi Rudolf Kémia Tantárgyversenyen.
    Felkészítő tanára: Hadnagy Éva
  • Kiss Eduárd (XI.A): részt vett az anatómia és élettan (orvosi biológia) szekcióban, a Nyárády Erazmus Gyula Biológia Tantárgyversenyen.
    Felkészítő tanára: Páll Mária
  • Kiss Dávid Tóbiás (X.A): részt vett a növény- és állatbiológia szekcióban, a Nyárády Erazmus Gyula Biológia Tantárgyversenyen.
    Felkészítő tanára: Páll Mária
  • Kávai Dáriusz (X.A): részt vett a programozói szekcióban, a Kalkulusz Informatika Tantárgyversenyen.
    Felkészítő tanára: Ilona János
  • Tapasztó-Gujdár Péter (X.A): részt vett az üzleti tervek szekcióban, a Societas Humana Társadalomtudományok Tantárgyversenyen.
    Felkészítő tanára: Lévai Ildikó

Minden versenyzőnk értékes tapasztalatokat szerzett a rangos megmérettetésen, Nyári Tamás és Csermák Dániel pedig dicséretben részesültek. Gratulálunk nekik!

Szerző: Tapasztó-Gujdár Péter
Kísérő tanár: Páll Mária

A Csikysek szép eredménye a Virgil Mădgearu idei versenyén

Pénteken, május 16-án részt vettünk az aradi Aurel Vlaicu Egyetem által immár 12. alkalommal meghirdetett Virgil Mădgearu gazdasági és marketingverseny megyei szakaszán.
Iskolánk csapatát Czank Martin (XI. C), Oláh Olivér (XI. C), Molnár Melinda (XII. B) és Mezei Gábor (XII. B) alkotta, és derekasan helytállva a 4. helyért járó dicsérettel büszkélkedhettek.
Bár diákjaink oklevélben, ajándékokban és pénzjutalomban is részesültek, az igazi nyereséget mégis a verseny nyújtotta új élmények és tapasztalatok jelentették.

Szerző, fotók: Lévai Ildikó, felkészítő tanár

Csillagszerző – a csillagok nyomában a matematikában

Május elején került sor az idei tanév utolsó matematika versenyére.
Május 9. és 11. között Váradon négy diák képviselte Arad megyét a Csillagszerző Matematikaverseny országos szakaszán: Veres Roberta (VI. A), Horvát Márk Richárd (VI. A), Kosara Dominik (VII. B) és Rétyi-Zsidai Bálint (VIII. A) osztályos tanulók, a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai. Felkészítő tanáruk Pálfi Anett.

Ők négyen érték el a legtöbb pontot a verseny megyei szakaszán, amelyre március 21-én került sor iskolánkban, a Csillagszerző verseny megyei szervezője, Czeglédi Csilla matematikatanárnő szervezésének köszönhetően.

Erre a megmérettetésre a négy gyakorló forduló feladataiban elmélyülve készültek fel a diákok. Megtapasztalták a szöveges feladatok helyes értelmezésének fontosságát, és megtanulták papírra vetni megoldási ötleteik indoklását.

A két megmérettetés közötti hetek kemény munkával teltek. A versenyzők legjobb formájukat akarták bemutatni a versenyen, ugyanakkor izgatottan várták a rég nem látott barátokkal való találkozást és a versenyt követő közös tevékenységeket, programokat.

Idén Drasztyl Andrea informatikatanárnő volt az aradi csapat kísérője.

Az aradi csapat derekasan helytállt az Országos Csillagszerző Matematikaversenyen, pontszámaik alapján a középmezőnyben helyezkedtek el. A diákok és tanárok bizakodva tekintenek előre, hiszen a hosszú felkészülési időszak és a versenyen való bátor, kitartó részvétel értékes tapasztalatokkal gazdagította őket.


Írta: Pálfi Anett, matematikatanár
Képek: Czeglédi Csilla, Drasztyl Andrea

Csikys vén diákok szervezésében újra jön a Bike ‘N Fun verseny a Gyoroki-tónál.


2025. május 31-én a kerékpározás szerelmeseit ismét várják a gyönyörű természeti környezetben fekvő Gyoroki-tóhoz, a Bike ‘N Fun Race újabb kiadására. A rendezvényt – amely immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre – olyan lelkes fiatalok szervezik, akik korábban a Csiky Gergely Líceum diákjai voltak. A verseny célja, hogy egy egész napot szenteljen a mozgásnak, kalandnak és a közösségi élményeknek.

A tavalyi évben a résztvevők jó időben, jókedvvel, és egy kihívásokkal teli, ám mégis mindenki számára elérhető pályán tekerhettek, ami igazán energikus hangulatot teremtett. A szervezők – az A13 Egyesület és a Skeletons Sportklub – idén is a verseny szellemiségének megőrzését ígérik, ugyanakkor új elemekkel is készülnek, hogy meglepjék és még jobban bevonják a résztvevőket.

Az esemény két fő kategóriában zajlik: egy felnőtteknek szóló verseny, amely lehetőséget ad a sportos kihívásokat keresőknek, hogy próbára tegyék magukat a lenyűgöző természeti díszletben, valamint egy gyerekeknek szervezett, ingyenes nevezésű verseny, amelynek célja, hogy már a legkisebbeket is bevonja a sportos életmódba.

A Bike ‘N Fun Race a RO Bike Valley Alap támogatásával valósul meg, a Temesvári Közösségi Alapítvány, a Bánság Hegyi Közösségi Alapítvány és a Decathlon Románia közreműködésével. A kezdeményezés egy nagyobb projekt része, amely a kerékpározás népszerűsítését és a helyi közösségekben való hozzáférhetőség bővítését célozza.

További információk az esemény hivatalos honlapján találhatók: www.bikenfun.ro.

Természetbarát híradó

A Természetbarát Iskola programban a tavaszi hónapok is sok tennivalót tartogatnak.

Március 10-én, a Beporzók napján az elsősök a méhek életéről néztek meg kisfilmet, a másodikosok pedig az év beporzójáról, a darázscincérről tanultak.

A meleg beköszöntével a virágládákba hagymás növényeket ültettünk, virágmagokat vetettünk. A Román Madártani Egyesülettől – jutalmul, mivel ötödik éve veszünk részt a programban – növénycsomagot kaptunk. A cserjéknek, bokroknak (ribizli, levendula, egres, orgona, jázmin) új virágládát készített Costel karbantartó bácsi, a fácskákat (kislevelű hárs, kőrisfa, berkenye, mogyoró, som) pedig a bőlcsöde udvarán ültettük el a szakiskolás fiúk segítségével.

Tavaszi program a Madártani Egyesület rajzversenye is. Az idei téma a vízi madarak és élőhelyük volt, az I.A és IV.A osztályokból több tanuló is benevezett a megmérettetésre.

Május 9-én az elemi osztályosok a Madarak és fák napjáról, illetve a Költözőmadarak nemzetközi napjáról is megemlékeztek. Az előkészítősök az iskola környékén több fát és bokrot „meglátogattak”. Az elsősök pedig az iskolaudvar fáit vették számba, majd gólyákat hajtogattak.

A Fajok vetélkedője országos szakasza is lezajlott, és nagyszerű eredményekről számolhatunk be.  A megyei szakaszra benevezett 6107 diák közül 1441 jutott az országos szakaszra. Az 1178 tízpontos eredmény között ott voltak iskolánk tanulói is. Az elemi osztályokból Molnár Milán (4. A), Korcsog Zalán (4. A), Csala Patrik (4. B) és Méhész Fábián (4. B), a licisták közül pedig Páll Zita (9.A) és Kiss Eduárd (11.A) is maximális 10 pontot szerzett. Edi újra remekelt, 44,87 másodperces eredménnyel, a tavalyi évhez hasonlóan, újra országos első helyezést ért el a 11-12. osztályosok kategóriájában. Szeretettel gratulálunk neki!

Fától fáig, verstől versig

Országos első díjat és két különdíjat érdemeltek ki diákjaink

Május 9-11. között került megrendezésre a nagygalambfalvi Fától fáig, verstől versig elnevezésű versmondó verseny, amely Kányádi Sándor életműve előtt tiszteleg. Az online térben zajló első fordulóban iskolánk három diákja nyert továbbjutást a verseny országos szakaszára: az 5. osztályos Boros Hanna Zselyke és Derzsi Máté valamint a 8. osztályos Tapasztó-Gujdár Sophie.

Az országos megmérettetés a nagygalambfalvi Kányádi Sándor Általános Iskolában zajlott, ahol neves szakmai zsűri előtt szólaltatták meg Kányádi Sándor verseit az ország kiemelkedő versmondói.

Az 5. osztályos kategóriában Boros Hanna Zselyke és Derzsi Máté-Patrik is különdíjban részesült, ezzel bizonyítva tehetségüket és rátermettségüket.

Tapasztó-Gujdár Sophie, iskolánk 8. osztályos tanulója országos első díjban részesült, Kányádi Sándor Fekete-piros című versének bravúros előadásával kiérdemelve mind a szakmai zsűri, mind a kortrársainak elismerését. Sophie egyedülálló tehetségét az is bizonyítja, hogy két hónapon belül immár a második országos versenyét nyerte meg, azt igazolva, hogy nemcsak a humorban, hanem a komoly gondolatok tolmácsolásában is kiemelkedő.

Szívből gratulálunk tehetséges versmondóinknak, és további sok sikert kívánunk nekik!

Nyári Andrea, magyartanár

Őszirózsa népdalvetélkedő megyei szakasza 2025

Egy év szünet után, május 8-án újra csengő hangú énekesek vették birtokba a Tóth Árpád terem színpadát. Arad megye népdalokat szerető kisdiákjai gyűltek össze az Őszirózsa népdalvetélkedő megyei szakaszára.

Az első kategóriában, az előkészítő, első és második osztályosok közül 10 gyermek nevezett be a versenyre, a második kategóriában 12 harmadikos és negyedikes dalolt. Sajnos a gimnazisták közül csak 2 diáklány vett részt a versenyen.

A négytagú zsűri – Bálint Erika Vanda és Kurunczi Enikő tanítók, Szabó Csilla zenetanár, énekes és Popa Armand tanár, zenész – a következő díjakat és dicséreteket osztotta ki:

I. kategória:

  1. díj: Szabó Írisz Dária (I. osztályos) – aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola, tanító: Horga Mónika
  2. díj: Must Aliz (előkészítős) – ágyai Olosz Lajos Általános Iskola, tanító: Kiss Anikó
  3. díj: Téglás Deborah (II. osztályos) – nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola, tanítók: Kasza Rozália, Csáky Apollónia

Dicséret: Koroknai Olivér Viktor (előkészítős) – nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola, tanító: Pap Márta

II. kategória:

  1. díj: Szöllősi Fanni (IV. osztályos) – kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, tanító: Tóth Anita Zsuzsa
  2. díj: Takáts Zsófia (IV. osztályos) – Csiky Gergely Főgimnázium, tanító: Vincze Német Julianna
  3. díj: Szántó Zsanett (IV. osztályos) – Csiky Gergely Főgimnázium, tanító: Vincze Német Julianna
  4. Dicséret: Simándi Natália (IV. osztályos) – nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola, tanítók: Kasza Rozália, Csáky Apollónia

III. kategória:

  1. Veres Roberta (VI.osztályos) – Csiky Gergely Főgimnázium, felkészítő tanár: Drug Melinda

IV. kategória:

  1. Kasza Júlia (VII.osztályos) – nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola, felkészítő: Kasza Rozália

Gratulálunk minden résztvevőnek, sikeres felkészülést a továbbjutóknak az októberben sorra kerülő országos vetélkedőre.