Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny Szegeden

Gérard Mourou, Nobel-díjas francia fizikus és a Csiky Gergely Főgimnázium két diákcsapata a Szegedi Tudományegyetem által szervezett Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen [Fotó: Páll Mária]

November 5-én és 6-án rendezte meg nyolcadik alkalommal a Szegedi Tudományegyetem a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt, amelyen iskolánk hat diákja is részt vett, két csapatba rendeződve. A résztvevők a X. A osztály tanulói voltak: Back István Levente, Csapó Dávid, Fábián Zsanett, Ménesi Vivien, Sisa Csenge és Sztojka Szidónia. Őket Hadnagy Éva és Páll Mária tanárnők készítették fel.

A versenyt megelőzően a résztvevők megtekinthették Gérard Mourou, Nobel-díjas francia fizikus előadását az extrém erős impulzusú lézersugarak jelentőségéről. A francia tudós a 2018-as évben kapott fizikai Nobel-díjat, a prezentációban is bemutatott szakterületen elért jelentős kutatási eredményeiért. (És ahogy a fenti borítóképen is látszik, szívesen állt be közös képre a csikys diákokkal!)

A versenyen összesen 46 magyarországi és határon túli csapat mérte össze tudását a kémia, a fizika és a biológia témakörű kérdésekből. A csapatok két internetes fordulóban vettek részt; első körben 30 kérdésre kellett válaszolni 50 perc alatt, majd pontegyenlőség miatt egy második fordulóra is sor került, ahol 15 kérdésre kellett válaszolni 20 perc alatt. Az állófogadást és a szabadprogramot követően este részt vehettek a diákok egy Supernem-koncerten.

A 6-án megszervezett döntőben a 6 legtöbb pontot elért csapat vehetett részt. A döntős kérdések már egy magasabb szintet képviseltek, sőt a természettudományi kérdések mellett kísérleteket is el kellett hogy végezzenek a csapatok. Az első helyezett csapat külföldi tanulmányi utat nyert.

A döntöt követően az aradi csapat ellátogatott a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetébe, ahol bemutatták az ott végzett kutatások módszereit, céljait és jelentőségét.

Bár a csikys csapatok – A tudományok őrzői és a Backtériumok – a döntőbe nem kerültek be, meghívást kaptak egy laborlátogatásra a szegedi egyetemen. A győzelem helyett rengeteg jó élménnyel és tapasztalattal gazdagodott kis csapatunk.

[Fotó: Back István Levente, Páll Mária]

« 1 A 2 »
Világot látni a tanulási folyamat része
Zöldség- és gyümölcsgyűjtés, idén is

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 − 4 =

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..