Az érettségi „C” próbája következik

bac_2019

A román és a magyar szóbeli („A” és „B” próba), illetve a számítástechnikai készségek felmérése („D” próba) után június 12–13-án következik az idegen nyelvi készségek felmérése, azaz a „C” próba.

Ezúttal sem mind a 61, hanem csak 52 idei végzős fog most „C-vizsgázni” (valamennyien angol nyelvből), hiszen kilencen már valamilyen nemzetközileg elfogadott nyelvvizsgával rendelkeznek. Ők a következők: Bitai Vivien, Kurunczi Viktória, Kutnik Andrea, Nemczov Brigitte – Certificate In Advanced English (CAE); Farkas Zsófia, Gál Ruth, Mester Zsófia, Mureșanu Anna, Terpe Gloria – First Certificate In English (FCE). Gratulálunk nekik!

A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is három részből áll majd a nyelvvizsga:
1. a hallott szöveg értelmezése (20 percet tart) – június 12-én, szerda délben, 12 órakor kezdődik (megjelenés 11.30-kor)
2. írásbeli vizsga (2 órát tart) – szintén szerdán, 13:00 órakor kezdődik (megjelenés 12.30-kor)
3. szóbeli vizsga – június 13-án, csütörtökön, a földszinti hirdetőtáblán kifüggesztett lista alapján (megjelenés legkevesebb 1 órával a tervezett időpont előtt).

Az 1. és 2. vizsgapróba helyszíne az U11, U13, U21 és U23 terem lesz (új épületrész első és második emelete), a földszinti hirdetőtáblán, illetve a termek ajtaján kifüggesztett beosztás szerint. Valamennyi próbára a diákok legkésőbb félórával a feltüntetett időpont előtt jelennek meg! A 3. próba (szóbeli) csütörtök reggel 9 órakor kezdődik az U23-as teremben, erre a diákok a földszinti hirdetőtáblán kifüggesztett beosztás szerint jelennek meg, legkésőbb egy órával a feltüntetett időpont előtt.

Mindhárom próbára szükséges elhozni a személyi igazolványt (vagy, annak hiányában, az útlevelet). Kérdéseket, észrevételeket vizsganapokon az érettségi bizottságnál, az iskola titkárságán lehet feltenni, jelezni.

További sikeres vizsgázást!

Amikor lezárul egy fejezet…

ballagas_8_sav

Június 7-én, pénteken, újabb 26 diák számára szólalt meg utoljára a csengő, hiszen eljött az idei nyolcadikos diákok ballagásának napja is.

A kellemes időnek köszönhetően az általános iskolás diákok, a családtagok és legfőképpen a ballagók a hátsó udvaron gyűltek össze, hogy együtt ünnepeljék meg ezt a mérföldkövet. Az ünnepséget Dobos Carlos VII. osztályos tanuló szavalata nyitotta meg, majd Spier Tünde igazgatónő köszöntötte a jelenlevőket. Ezután Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes vette át a szót, végül pedig Tapasztó Karla VII. osztályos diák búcsúzott ballagó diáktársaitól. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Tóthpál Renáta aligazgató, Szabó Mihály városi tanácsos, illetve Bíró Emese, a szülői bizottság alelnöke.

A búcsúztató beszédek után Back Mária nyolcadikos diákjai, azaz a ballagók elköszönésére is sor került. Először a Republic együttes Ha itt lennél velem című dalát énekelték el, majd Rónai Zoltán szavalt, s a végzősök nevében Komori Viktória mondott beszédet. Vékony Zsolt református lelkipásztor, protestáns hitoktató vezetésével az iskola V–VIII. osztályos diákjaiból álló gitárcsoportja is zenélt. S hogy a szavakat, énekeket tettek is kövessék, a megható pillanatokat ünnepélyesebb percek váltották fel. Hagyomány szerint eljött a kulcsátadás és a szalagtűzés ideje. A megtiszteltetés idén Andrásoni Orsolyáé és Diel Eduárdé volt, akik Balogh Adriennek és Dunai Márknak adták át a kulcsot, ezzel átruházva a „legnagyobbak” szerepét is.

Ám a ballagás nem csak a búcsúról szól, hanem a diákok munkájának elismeréséről is. Így hát elérkezett a tanulók által legjobban várt pillanat, a díjak és különdíjak átadása. Elsőként a magyar nyelv és irodalom területén kiemelkedő eredményt elért diáknak járó Böszörményi-díj talált gazdára, Rónai Zoltán személyében. Ezt a tanulmányi díjak átadása követte. S hogy kik voltak a legeredményesebbek? A legjobb tanulónak idén, 10-es átlaggal, Komori Viktória bizonyult, a második díjban viszont már ketten is részesültek, mégpedig Andrásoni Orsolya és Rónai Zoltán (9,77-es átlaggal). A harmadik helyen szintén két diák osztozott, Diel Eduárd és Spir Attila Ádám (9,69-es átlaggal), újabb hat diák pedig dicséretet kapott. Az elmúlt tanévben versenyekből sem volt kevés, így a különböző tantárgyak területén kiemelkedően teljesítő diákokat a szaktanárok is díjazták. A magyar nyelv és irodalomból, a matematikából, fizikából, képzőművészetből és zenéből jeleskedő tanulók vehették át díjaikat, amelyeket a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület biztosított.

Az ünnepség lassan a végéhez közeledett. Baracsi Zsuzsanna arad-belvárosi református lelkipásztor mondott áldást, majd a Himnusz is elhangzott, Rónai Zoltán gitárelőadásában. S hogy az ünnepséget hagyományainkhoz hűen zárjuk, lufieregetés következett. Végül a hozzátartozók és barátok is gratulálhattak a végzősöknek, átadhatták a virágokat, ajándékokat.

A nyolcadikosoknak sok sikert kívánunk a vizsgákhoz és középiskolás éveikhez is!

[Fotó: Juhász Alexandra]

« 1 A 2 »

„A” és „B” után „D” és „C” – folytatódik az idei érettségi

bac_2019

Az elmúlt héten megkezdődött az idei érettségi nyári vizsgasorozata. Június 3-án és 4-én román nyelv és irodalomból („A” próba), 5-én és 6-án pedig anyanyelvből, magyar nyelv és irodalomból („B” próba) szóbeliztek a Csiky Gergely Főgimnázium idei végzősei, szám szerint 61-en. Június 10-én és 11-én (hétfőn és kedden) következik a digitális készségek felmérése („D” próba), közvetlenül utána, június 12-én és 13-án (szerdán és csütörtökön) pedig az idegen nyelvi készségek felmérése („C” próba), amely az angol nyelvvizsgát jelenti a csikysek számára. Utóbbiról kedden fogunk részletesebben írni, alább a „D” próbát részletezzük.

Összesen 71 diákunk iratkozott be az érettségi nyári vizsgasorozatára, közülük 61 idei, 10 pedig korábbi végzős (ők csak az írásbeli próbákon érdekeltek). Az első két szóbelin tehát már túl vannak a végzősök. A román szóbelin a 61 beiratkozott diák közül 4-en alsó-középfokú (nivel mediu), 16-an felső-középfokú (avansat), 41-en pedig haladó (experimentat) minősítést értek el. A magyar szóbelin 1 diák alsó-középfokú, 14-en felső-középfokú, 46-an pedig haladó minősítéssel végzett/végeztek.

A digitális készségek felmérése összesen csak 40 idei végzős diákunkra vár. A többiek, szám szerint 21-en nem kevés plusz munka árán már korábban megszerezték az Európai Számítógép-használói Jogosítványt (ECDL-vizsga) iskolánk ECDL-központjában, amellyel mentesültek a „D” próbán való részvétel alól. (Pontosabban haladó/experimentat minősítéssel elismerték számukra a vizsgát.) Ők a következők: Ádám Krisztina, Benedek Walter, Gál Ruth, Kecskés Lóránt, Köteles Nikolett, Kurjatkó Dóra, Kutnik Andrea, Mester Zsófia, Mezei Eveline, Mureșanu Anna, Nagy Tamás, Nemczov Brigitte, Simpf Angelika, Spier Szilvia, Strenger Erik, Terpe Gloria (XII. A), Bíró Endre, Horváth Yvette, Lévai Kevin, Mițiți Petra, Sisa Renáta (XII. C). Gratulálunk nekik, ők már az angol nyelvvizsgára, vagy (9-en, akik Cambridge-vizsgával rendelkeznek), egyenesen az írásbeli vizsgákra készülhetnek.

Június 10-én, hétfőn a XII. A és a XII. B, június 11-én, kedden pedig a XII. C osztály diákjai vizsgáznak majd a földszinti hirdetőtáblán kifüggesztett listák szerinti beosztásban. A helyszín mindkét napon a második emeleti informatikaterem lesz.

A  vizsgázók 12.30-kor jelentkeznek az informatikateremben, a vizsga 13.00 órakor kezdődik. A végzősök magukkal hozzák a személyi igazolványukat (vagy, annak hiányában, az útlevelüket), viszont ételt, italt ne hozzanak magukkal. A vizsgázóknál csak a személyi igazolványuk (útlevelük) és az írószerük lesz (kék színű golyóstoll vagy töltőtoll). Szigorúan tilos és a vizsgáról való azonnali kizárással jár mobiltelefonok vagy más kommunikációs eszközök és forrásanyagok (könyvek, füzetek stb.) használata, vagy akár csak a vizsgaterembe való bevitele. Ez, ahogyan a másolás, illetve a másolási kísérlet is a következő két érettségi vizsgasorozatról való eltiltást vonja maga után. A vizsga lefolyását a szabályzat értelmében kamerával rögzítik, a felvételeket pedig utólag leellenőrzik.

Jó felkészülést, ismétlést, sikeres „digitális vizsgát”!

„Nagy esők jönnek és elindulok…” – Rendhagyó ballagás a Csikyben

ballagas_2019_sav

Május 31-én, pénteken, reggel 8 órakor 69 csikys végzős diák ült be utolsó osztályfőnöki órájára azzal a boldog tudattal, hogy az internetes időjárás-előrejelzési oldalak aznap délig tartó esőszünetet mutatnak, tehát semmi nem fogja beárnyékolni a várva várt ballagást. A hetek óta tartó rossz idő megkegyelmez! Sajnos, nem így történt… 8.30-tól eleredtek az ég csatornái és miután a ballagók a forgatókönyv szerint 9 órakor dallal búcsúztak az iskola falaitól, végigballagtak a folyosókon, tanári szobán, titkárságon, és csengőszó mellett kiléptek (volna) az udvarra, a szervezőknek életbe kellett léptetniük a B-tervet: eső esetén a belvárosi református templom ad otthont a ballagási ünnepségnek. Ez a hír bizony könnyet csalt az elválás miatt amúgy is szomorú végzősök szemébe, de azért bátran, emelt fővel (és esernyők alatt) átballagtak a közeli templomba.

Isten házának hangulata, a meleg, és a száradó hajak, ruhák hatására mindenki hamar megvigasztalódott és a ballagási ünnepség családias, jó hangulatban folytatódott, felejthetetlenné és egyedivé téve a végzősöknek ezt a napot.

Elsőként iskolánk igazgatója, Spier Tünde tanárnő köszöntötte a végzősöket, nagyon meghatottan, hiszen ahogy elmondta, ez az évfolyam „picit” többet jelentett a számára (lévén, hogy a végzősök között lánya is búcsúzott az iskolától). Arra biztatta őket, hogy ne féljenek az akadályoktól, az eső csak egy apróság azon próbatételek sorából, amelyek majd várnak rájuk az életben.

Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke elmondta, tudja, hogy ebben a korban szárnyalni kell, világot látni, de azt reméli, hogy miután tudásukat gyarapították, végzőseink vissza fognak térni az aradi magyar közösségbe és méltán lehetünk majd büszkék rájuk.

Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes is köszöntötte a ballagó diákokat. Kihangsúlyozta, hogy a ballagás szó értelmét boncolgatva rájöhetünk, hogy ballagni csak lassan lehet, kellő alázattal. Ha valami nagyot akarunk alkotni az életben, azt is csak a megfelelő idő ráfordításával és a munka iránti alázattal lehet. Végül sok sikert kívánt az elkövetkező nagy megmérettetéshez, az érettségihez. Az ünnepséget Nagy Sándor, a szülői bizottság képviselője is megtisztelte jelenlétével.

A tizenegyedikes évfolyam nevében Spir Petra Rebeka XI. A osztályos tanuló búcsúzott a végzősöktől. A diákélet pozitív és negatív oldalait összefoglalva biztatta a ballagókat.

A végzősök nevében az évfolyam legeredményesebb tanulója, Kurunczi Viktória (XII. A) mondott búcsúbeszédet. Viki a felnőtté válás jegyében búcsúzott, hálás szavakkal fordulván a tanárok, szülők, diáktársak felé.

[Fotó: Ilona János, Juhász Alexandra]

« 1 A 2 »

Feier Melinda (XII. B) dallal, Köteles Nikolett (XII. A) pedig verssel búcsúzott a diákévektől. Ezután az iskola sok éves hagyományainak megfelelően, a legeredményesebb tizenkettedikes tanulók átadták az iskola jelképes kulcsát tizenegyedikes társaiknak és feltűzték az évfolyam szalagát az iskolazászlóra, majd tisztelegtek. Ez a megtisztelő feladat idén a következő diákoknak jutott osztályrészül: Kurunczi Viktória (XII.A), Gyüre Barbara (XII. B), Sisa Renáta (XII. C), Kalmár Gábor (XI. SP), illetve Naschauer Kinga (XI. A), Dobrai Szilvia (XI. B), Nagy Dorottya (XI. C), Jantó Attila (X. SP).

Az ünnepség a díjátadással folytatódott. Elsőként az osztályfőnökök méltatták a diákok mukáját: Páll Mária (XII. A), Hasas Paul (XII. B), Tóthpál Renáta (XII. C) és Zaiț János (XI. SP) nyújtotta át az okleveleket és a jutalmakat az eredményes diákoknak. A tanulmányi átlagok elismerése után a különdíjak átadása következett. Az évfolyamelsőnek járó Wieser Tibor-díjat Kranowszky-Nagy Andrea, az Alma Mater Alapítvány elnöke és Hadnagy Éva, az alapítvány ügyvezető elnöke adta át Kurunczi Viktória XII. A osztályos diáknak, aki idén is 10-es átlaggal végzett. Ő négyszeres Wieser Tibor-díjas, hiszen mind a négy középiskolai osztály végeztével neki volt a legmagasabb átlaga.

A négy év legeredményesebb matematikusának járó Bolyai-díjat Péter András matematikatanár adta át, szintén Kurunczi Viktóriának. A Csiky-Csuky diáklap, valamint iskolánk weblapjának végzős szerkesztői Böszörményi-díjban részesültek, amelyet Bege Magdolna, a Nyugati Jelen napilap főszerkesztője, valamint Rudolf Ágnes magyartanár, a Csiky-Csuky főszerkesztője és Ilona János számítástechnika tanár, a weblap szerkesztője adott át.

Dr. Vekov Károly, az Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke idén is Országépítő-díjjal jutalmazta a történelemversenyeken legeredményesebben teljesítő diákot. Idén ezt a díjat méltán érdemelte ki Bíró Endre XII. C osztályos tanuló. Az Alma Mater Alapítvány a Szövétnek kulturális szemlében megjelentetett írásaiért Köteles Nikolettet (XII. A), grafikáiért pedig Simpf Angelikát (XII. A) tüntette ki.

A matematika, magyar nyelv és irodalom, közgazdaság, turizmus, sport, vallás és képzőművészet tantárgyversenyeken elért eredményeket is díjazták a szaktanárok, de a kórustagok, néptáncosok, illetve a diáktanács tagjainak munkája is elismerést érdemelt. A végzősök jutalmazását, a felajánlott díjak kivételével a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület támogatta. Köszönjük mindenkinek, aki segített a végzősöket méltóképpen megjutalmazni!

Az iskolai diáktanács négy volt (végzős) tisztségviselőjének – Bitai Vivien, Kutnik Andrea, Mezei Evelin (XII. A), Szabó Beáta (XII. C) – Lantos Nándor DT-elnök (XI. C) köszönte meg az elvégzett munkát.

A ballagási ünnepség a végzős osztályok búcsúdalával és a közös évfolyamdallal zárult (Ismerős arcok: Nélküled), majd Király Árpád római katolikus főesperes úr megáldotta a jelenlevőket.

A hagyományos lufieregetésre érthető okokból a templomban nem kerülhetett sor, de mivel az idő közben (némileg) jobbra fordult, a diákok és a meghívottak visszaballagtak az iskolaudvarra és az évfolyamdal ismételt eléneklése után szállni engedték a színes léggömböket, jelképezvén, hogy iskolánk 69 diákja kibontotta szárnyait és kirepült az eddig otthont adó alma materből és elindult a nagybetűs Életbe.

Kedves végzősök, sok sikert nektek a vizsgákon és az életben!

« 1 A 2 »

Csikys néptáncosok Budapest Hegyvidéken

budapest_hegyvidek_sav

Arad és Budapest Hegyvidék (XII. kerület) 2015 óta tartó testvértelepülési kapcsolata révén, iskolánk néptánccsoportjának tagjai a fővárosba látogattak. A Hegyvidéki Napok gazdag programja keretében június 2-án, a MOM-parkban léptek fel.

A fellépők korosztálya igen változatos volt, óvodáskorú gyerekektől a középiskolás diákokig. A Csiky Gergely Főgimnáziumot 12 közép- és általános iskolás diák képviselte: Ökrös Csenge, Rónai Boglárka (VI. B), Biszak Mónika, Cismașiu Dominik, Csapó Erik (VII. o.), Diel Eduárd, Rónai Zoltán, Somodi Zsanett, Vincze Viktória (VIII. o.), Back Levente (IX. A), Almási Csenge és Borbély Hunor (X. A). Őket három pedagógus kísérte el: Rónai Helén, Szente Gabriella és Tóth Ibolya. A rendezvényre való kiutazást az Aradi Polgármesteri Hivatal az Arad Városi Kulturális Központon keresztül biztosította.

A csikysek műsora 5 táncot tartalmazott: kalotaszegi legényest és forgatóst, györgyfalvi legényest, magyarpalatkai, szatmári, valamint rábaközi táncokat. Ezeket Sztankó Károly néptáncoktató tanította be. A fellépést követően az esemény zárásaként a táncosokat finom ebéddel vendégelték meg.

Iskolánk néptáncosai ennek a rendezvénynek már visszajáró vendégei. Köszönjük szépen a lehetőséget!

[Fotó: Gonda Attila, Sárközy György]

Álláshirdetés

A Csiky Gergely Főgimnázium egy egész és egy fél munkaidős állást hirdet meg, takarítói munkakörben. 

Az állás elfoglalására szolgáló írásbeli és gyakorlati versenyvizsga 2019. június 19-én, délelőtt 10 órakor lesz az iskola székhelyén (Str. Ioan Calvin nr. 22). Jelentkezni az iskola titkárságán lehet, 2019. június 15-ig, naponta 9 és 15 óra között. További információkat a 0257-210002 telefonszámon, vagy személyesen, a Csiky Gergely Főgimnázium titkárságán lehet kérni.

Ballagás 2019 – előválogatás

ballagas_2019_elo_sav

Sorakozó, kisharang, levonulás… majd megtorpanás az iskola ajtajánál. Merthogy kint eleredt az eső, szegény szülők és meghívottak már javában áznak, mi lesz most. Rövid tanakodás után életbe lép a B-terv: irány a belvárosi református templom. 18 év után (2001-ben is ott volt) újra az iskolához közeli templomban kerül sor a ballagási ünnepségre. Csak a hagyományos lufieregetésre térnek vissza az iskolaudvarra ünnepeltek és ünneplők (lásd a címlapfotót), de utána sem árt sietni, hisz félóra múlva már újra zuhog az eső. 

A rendhagyó ballagás izgalmairól, az ünnepség részleteiről és a díjátadásról hamarosan részletesen beszámolunk. Addig következzen egy fotó-előválogatás 2019. május 31. délelőttjéről, amely biztosan emlékezetes marad a csikysek számára.

[Fotó: Ilona jános]

« 1 A 2 »

„Ide lábam, ne tova…” – már tizenegyedjére!

neptancgala_2019_sav

Május 28-án, kedden került sor iskolánk idei néptáncgálájára, melynek idén is a Ioan Slavici Klasszikus Színház nagyterme adott helyet. Csakúgy, mint eddig minden évben, a színház zsúfolásig megtelt; érdeklődő szülők, nagyszülők, családtagok, pedagógusok és diáktársak foglalták el a székeket.

A műsort idén a legnagyobbak kezdték, akik kalotaszegi csárdást, szaporát és legényest táncoltak, őket pedig rendre a két előkészítő, az I., illetve a II. osztályos kisdiákok követték énekekkel, táncokkal, gyermekjátékokkal. Utánuk a Khell Jolán tanító néni által felkészített Kispacsirták következtek, akik népdalokkal arattak lelkes tapsot, majd a harmadikosok álltak színpadra népi játékfűzérekkel, tréfás verbuválással, karádi és rábaközi táncokkal kápráztatva el a nézőket. A IV. osztályosok kalocsai táncokat mutattak be, már párban is táncolva.

Kecskés Lóránt (XII. A), az iskola néptánccsoportjának egyik alaptagja lőrincrévi pontozóval állt a színpadra, majd Szabó Csilla zenetanár vezetésével iskolánk kórusa következett, dunántúli népdalcsokorral. Az énekhangot négy csikys diák, Szabó Tamás, Bella Viktória, Almási Dóra és Torma Alex citerajátéka kísérte. Györgyfalvi legényes táncot is láttunk, nem csak fiúk, hanem egy 12 éves lány, a békéscsabai Ardelean Ágnes bemutatásában.

Rábaközi táncokat mutatott be egy V–X. osztályos tanulókból álló vegyes csoport, Zámbori Renáta, iskolánk volt tanulója segítségével, utánuk vajdaszentiványi táncokat láthattunk a ballagó diákok előadásában. A műsor végéhez közeledve, Sztankó Károly néptáncoktató és a ballagók egykori tanító bácsija, Khell Levente pedagógus köszönt el a végzősöktől: Bitai Vivien, Kurunczi Viktória, Spier Szilvia, Kecskés Lóránt és Nagy Tamás utoljára léptek fel csikys diákként a néptáncgálán.

Spier Tünde igazgatónő mondott köszönetet Sztankó Károlynak, a táncos diákoknak, pedagógusaiknak és szüleiknek, majd pedig következhetett a finálé: általános és középiskolás diákok együtt táncoltak magyarpalatkai táncokat, szökős, sűrű magyar, sűrű csárdás és korcsos részekkel megfűszerezve a koreográfiát.

[Fotó: Ilona János]

« 1 A 4 »


További fotók a néptáncgáláról Zabojszky-Horváth Gábor facebook-oldalán találhatók! Köszönjük a megosztást!