Erasmus+ projektünk eredményeinek bemutatása

Iskolánk Erasmus+ pályázata, a KEEPING UP WITH DIGITAL NATIVES című, 2022-2-RO01-KA210-SCH- 000095962 számú pályázat a végéhez közeledik.

2024. december 11-én került sor a kétéves projekt eredményeinek a disszeminációjára a pedagógusok körében. A szép számban összegyűlt Arad megyei pedagógusokat Spier Tünde igazgató asszony, valamint Erdei Emese, a projekt irányítója köszöntötte. A rendezvényen Tóthpál Renáta kisebbségi tanfelügyelő is megtisztelt jelenlétével.

Erdei Emese röviden ismertette a projektet, melynek fő célja a pedagógusok digitális kompetenciájának fejlesztése volt. Bemutatta partnereinket: a törökországi Buca Fatih Sultan Mehmet Anadolu Lisesi, a portugáliai Agrupamento de Escolas À Beira Douro, valamint az olaszországi I.I.S.S. “Licei Canudo-Marone”- ITI “Galilei”. PowerPoint-bemutatóval ismertette és szemléltette a jelenlévőknek a projekt egyes tevékenységeit: az iskolánkban megrendezett első menedzsment találkozót, a csikys pedagógusoknak tartott kurzust, melynek témája az interaktív táblák használata volt, majd az egyes műhelymunkákat, melyekre a partnerintézményekben került sor, és amelyeken olyan platformokkal és applikációkkal ismerkedtünk meg, melyek hatékonyan beépíthetők az oktatási tevékenységekbe. Minden műhelymunka bemutatásakor egy-egy részt vevő tanár egy kis ízelítőt nyújtott a tanultakból.

Az első ilyen műhelymunka Portugáliában zajlott, ahol többek között megismerkedtük a méhecske robotokkal, a robotok programozására használt applikációkkal, illetve a 3D-s nyomtatással. Ennek szemléltetésére Popa Armand tanár úr mutatta be a jelenlévőknek, miként és mire programozhatók iskolánk Smart Labjának robotjai, valamint milyen lehetőségek rejlenek a 3D-s nyomtatásban. A tanult applikációk közül Spier Tünde tanárnő bemutatta a LearningApps platformot és néhány játékos feladatot. A portugáliai tapasztalatok hozadéka volt az is, hogy a tavalyi karácsonyi vásáron adománygyűjtést rendeztünk, hogy kisiskolásaink számára méhecske robotokat szerezzünk be. Ennek használatát szemléltette Viszhányó Aranka tanító néni és kisdiákja, Sós Kevin.

A második műhelymunkára Törökországban került sor, s az itt tanultakból Ferenti Tímea tanárnő mutatta be a Goosechase platformot. A következő esemény egy menedzsment találkozó volt Olaszországban, majd néhány hónappal később ugyanitt rendezték meg a következő műhelymunkát. Itt elsősorban a mesterséges intelligenciára épülő felületeket és alkalmazásokat mutattak be a házigazdák. Ezek közül szemléltetett néhányat Czeglédi Csilla tanárnő: a Leonardo.ai-t, Character.ai-t, valamint a Vidnoz felületet.

Az utolsó műhelymunka iskolánkban zajlott, ahol a WordArt, JigsawPlanet, Quizlet, Redmenta, Wordwall és Canva felületekkel ismerkedhettek meg a résztvevők.

A képzések, találkozók, műhelymunkák bemutatása után Erdei Emese összefoglalta a projekt eredményeit, valamint bemutatta az elkészült termékeket is: minden partneriskola 10 nyílt oktatási segédanyagot készített a tanult alkalmazások és felületek segítségével. Az így elkészült több mint 40 anyag online elérhető a projekt honlapján (https://erasmusfsmal.wixsite.com), az Erasmus PRP felületen, eTwinningen, ugyanakkor könyv formájában is megjelentettük, melyben a lecke rövid ismertetése után a megadott linkkel vagy a QR-kód beolvasásával elérhetővé válik az online oktatási segédanyag. Kollégáinknak, akik egy-egy lecke elkészítésével járultak hozzá a projekt sikeréhez, egy kis ajándékkal köszöntük meg munkájukat.

A bemutató után egy kis állófogadásra hívtuk meg vendégeinket, mely jó alkalom volt arra, hogy a pedagógus kollégákkal beszélgetve megosszuk egymással tapasztalatainkat.

Mielőtt december 31-én a projekt lezárulna, még két eseményre kerül sor: a 3CS-n a szülőknek szeretnénk bemutatni a projekt eredményeit, illetve december 20-án a Karácsony Európában című vetélkedőn diákjaink számára mutatjuk be a projekt hozadékát, hiszen az egyik tanult eszközzel, Kahoot-kvízzel állítjuk össze a vetélkedő kérdéseit, feladatait.

Rudolf Ágnes, a projektcsoport tagja

« A 4 »

Mikulásjárás a Csiky Gergely 10.-es diákjaival

December 6-án a Csiky Gergely Főgimnázium 10. osztályos diákjai szívmelengető hagyományt elevenítettek fel: Mikulásjárást szerveztek a Kincskereső óvodában, bölcsődében és saját iskolájukban.

A program során a diákok Mikulásnak, krampuszoknak és segítő manóknak öltözve látogatták meg a gyerekeket, hogy mosolyt csaljanak az arcukra, és megajándékozzák őket apró meglepetésekkel.

Az izgalom fokozására hétfő reggel manójárást is szerveztek, amelynek hatására az óvodában és bölcsődében a kicsik még izgatottabban várták a Mikulást, aki puttonyából finomságokat és kisebb ajándékokat osztogatott. Az iskolában a tantermeket járták körbe, ahol krampuszos előjátékkal dobták fel a hangulatot. Ezután meglepték a diákokat, akik egy dal eléneklésével kapták meg jutalmaikat. Így a krampusznak és segédjének semmi esélye nem volt szenet osztani a rosszaknak.

A folyosón a Mikulással, a krampusszal, illetve a manókkal lehetett képeket készíteni a csikys diákok által kialakított fotósaroknál.

Köszönjük szépen mindazoknak, akik segítségével megvalósulhatott ez az ünnepi alkalom, és akik segítségével mosolyt tudtunk csalni a diákok arcára.


« A 7 »

Rekordmennyiségű adomány a Csikyben!

„A nagylelkűség a lélek ajándéka. Nem attól függ, hogy mid van, hanem attól függ, hogy ki vagy.” (Teresa D’Auria)

Karácsony előtt általában felerősödik az emberekben a jóság, az empátia, az adakozás, a segíteni akarás, de erre az elképesztő méretű lelkesedésre senki sem számított.
Rekordmennyiségű adomány érkezett iskolánkba a hétfőre és keddre (november 25., 26.) meghirdetett jótékonysági zöldség- és gyümölcsgyűjtésre. Idén több mint 1 tonna (1.067 kg) adomány gyűlt össze iskolánk apraja és nagyja segítségével. A bölcsődések­től az érettségi előtt álló diákokig minden korosztály képviseltette magát az adományozók között. Több mint 450 lelkes diák segített és jótékonykodott.

A Kincskereső Óvoda apróságainak, valamint a Csiky Gergely Főgimnázium szinte valamennyi tanulójának hála, a keddi nap folyamán több mint 400 kg adománnyal gördülhetett ki iskolánk udvaráról a kisiratosi Máltai Szeretetszolgálat által fenntartott és működtetett idősek otthonának kisbusza. Szerdán pedig több mint 500 kg adományt juttathattunk el a minorita rend által működtetett Páduai Szent Antal Szegénykonyhára, megkönnyítve ezáltal számos rászoruló életét.

Ezúton is hálásan köszönjük minden bölcsisnek, óvodásnak, kisiskolásnak és nagyobb iskolásnak a felajánlott adományokat!
Kedves szülők! A rászorulók nevében köszönjük a hatalmas segítséget!
Isten fizesse százszorosan nagylelkűségüket!

Végül néhány számadat azokról, akik a nagylelkű adományozók közül is kitűntek:

  • Kincskereső Óvoda középső csoportja: 67,3 kg adomány,
  • III. osztály: 48,6 kg,
  • VI.A osztály: 324 kg,
  • XI.A osztály: 70 kg.

Köszönjük!

Szerző és fotók: Lévai Ildikó, szervező

Csiky-nap 2024 – Ünnepélyes megemlékezés és közösségi összetartozás

Csiky-napi események a Csiky Gergely Főgimnáziumban

A Csiky Gergely Főgimnázium 2024-es Csiky-napját az iskola diákjai, tanárai és a meghívott vendégek közösen ünnepelték. Az eseménysorozat célja a közösségi összetartozás erősítése, Csiky Gergely örökségének ápolása és a diákok kiemelkedő teljesítményeinek elismerése volt.

Csütörtök – Az első forduló: képregénykészítés

A Csiky-napot megelőzően, csütörtökön, sor került a verseny első fordulójára, amely különleges, kreatív kihívásokat tartogatott. Az 5-8. osztályos diákoknak lehetőségük nyílt egy interaktív magyar órán és egy időutazáson részt venni. Az időgépen keresztül a diákok visszautazhattak a múltba, hogy a híres író szellemével együtt fedezzenek fel történeteket, amelyeket képregények formájában alkottak meg. A verseny során a tanulók kreativitása és ötletessége volt a középpontban, és mindenki izgalmas, szórakoztató képregényeket hozott létre.

Péntek – ünnepélyes megemlékezés és koszorúzás

November 15-e a Csiky-nap ünnepélyes megemlékezéssel vette kezdetét. Az eseményen a helyi közéleti és oktatási személyiségek mellett külföldi és belföldi testvériskolák képviselői is részt vettek. Az ünnepséget Tiba Fisher Eszter, a XI.A osztályos tanuló versmondása nyitotta meg, majd az iskola igazgatónője, Spier Tünde köszöntötte a jelenlévőket. Az eseményen elismeréseket is átadtak, köztük az Erasmus logópályázat győztesének, Gali Anitának, és a Mákvirág-díj kitüntetettjeinek, Kiss Tóbiás, Budacsek Tímea ,Nyári Tamás és Juhász Zoltánnak

A legmagasabb elismerést, a 2024-es Csiky-díjat, Nyári Tamás XII. osztályos diák vehette át. Az ünnepség végén az udvaron található Csiky Gergely mellszobrot koszorúzták meg, így tisztelegve az iskola névadója előtt.

Második forduló – kvízvetélkedő és SmartLab bemutató

A pénteki nap további izgalmas eseményekkel folytatódott. A második fordulóban a diákok különböző tantárgyakban, mint irodalom, történelem, matematika és természettudományok mérhették össze tudásukat a népszerű Kahoot kvízjáték keretében. A csapatmunkát és a gyors gondolkodást igénylő vetélkedő igazi szórakozást és kihívást jelentett a résztvevők számára. Emellett a kísérő tanárok és vendégek a SmartLab-ban ismerkedtek meg a legújabb robotikai fejlesztésekkel.

Eredményhirdetés és közös ünnepi ebéd

Az eredményhirdetés után mindenki részt vett az ünnepi ebéden, amelyet a Jelen Házban tartottak, ahol a résztvevők a versenyek és programok eredményeit ünnepelték.

Néptánc gála a Ioan Slavici Kalsszikus Színházban

A Csiky Gergely Főgimnázium tehetséges diákjai november 15-én este a mutatták be Ioan Slavici Kalsszikus Színházban lenyűgöző néptánc gálájukat. A diákok egyedülálló produkcióval kápráztatták el a közönséget, amit Patyi Zoltán néptáncoktató vezetett. A művészi előadás mindenkit elvarázsolt, és a diákok elismeréseket érdemeltek a kitartásukért és szorgalmukért.

Köszönetnyilvánítás

A rendezvény sikeréhez hozzájárult az Arad Városi Kultúrális Központ, a Pro Schola Egyesület és az Alma Mater Alapítvány, akiknek ezúton is köszönetet mondunk a támogatásukért.

A Csiky-nap egy különleges alkalom volt, amely nemcsak a hagyományok ápolásáról, hanem a közösség erejéről és a diákok kivételes tehetségéről is szólt. Gratulálunk minden résztvevőnek és köszönjük, hogy együtt ünnepelhettünk ezen a napon!

« A 7 »

Magyar nyelv napi vetélkedő

2024. november 13-án a magyar nyelv napját iskolánk egy nyelvi Kahoot-kvízjátékkal ünnepelte, amelyre a licisták nagy létszámmal, összesen 108 diák, 36 csapatot alkotva jelentkezett. A vetélkedő kérdéseit és a verseny lebonyolítását Rudolf Ágnes és Ruja Ildikó magyartanároknak köszönhetjük. A kvíz érdekes nyelvi feladatokat rejtett: betűrendbe sorolás, igaz-hamis, szójátékok, szólások, közmondások és még sok más érdekesség.

Az első öt csapat tagjai okleveleket és ajándékcsomagokat kaptak jutalmul. Első helyen végzett a Villanyszerelők csapata, második lett az EBB, a Kolibrik pedig harmadik helyen végeztek. Két dicséretes csapat is lett: a BéKa és az Ablaktisztítók.

Reméljük, mindenki jól érezte magát, és nem csak emlékekben, hanem tudásban is gazdagodtatok! Köszönjük a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület támogatását is, nélkülük nem oszthattunk volna ki nyereményként finomabbnál finomabb édességeket.

« A 2 »

2024. november 15-én: Csiky-nap

A tavalyi Csiky-nap megnyitó ünnepségén, 2023. október 27-én [Fotó: Ilona János]

Már megszokhattuk, hogy iskolánk névadója, Csiky Gergely drámaíró születésnapjához (1842. december 8.) igazítva minden évben december elején szervezzük meg a hagyományos Csiky-napot. Tavaly az iskola 100 éves évfordulója miatt került jóval korábbi időpontba, október 27-ére a rendezvény, idén pedig, a november 24-től december 8-ig tartó elnök- és parlamenti választások miatt november 15-ére időzítettük azt.

   Tovább…

Az informatikának HÓDoltunk idén is

[Fotó: Ilona János]

Idén harmadik alkalommal vettünk részt az ECDL Alapítvány romániai központja által szervezett Bebras informatikaversenyen. Dr. Valentina Dagiene litván professzor találta ki ezt a versenyt, mely a nemzetközi Kenguruhoz hasonló célokkal rendelkezik, de nem a matematika, hanem az informatika területén. A „bebras” szó litvánul hódot jelent, innen a logóban szereplő állatfigura.

   Tovább…