Sok szó esik manapság a kommunikációról, a személyes (élő), illetve az internetes (virtuális) kapcsolatteremtésről. Arról, hogy beszélgessünk minél többet, kacagjunk s kacagtassunk. Vagy ha valami fáj, akkor szomorkodjunk, de a lényeg, hogy ne szigetelődjünk el, kommunikáljunk, mert csak így élet az élet.
De… mi van akkor, ha a kommunikáció szinte teljesen lehetetlen? Ha kapcsolatot teremteni a másikkal nem lehet, mert… egyszerűen nem lehet. Mi van akkor, ha a világ szinte teljesen beszűkül, és ebbe a világba külső személy be sem teheti a lábát? Ha csak halvány jelek alapján lehet sejteni, hogy egyáltalán van külső személy, aki, talán, hasonlít is rám. Akit megérinthetek, érzem az illatát, jelenlétét… de látni, hallani nem tudom őt. És mást sem, semmit.
Mi van akkor, ha értem azt, hogy kenyér, kés, asztal, keksz, cipő, ajtó, de nem értem, mert nincs ahogy megértsem azt, hogy szőke, barna, világos, sötét, közel, távol, hangos, csöndes vagy azt, hogy kép, zene, film, telefon, vicc, szép, csúnya stb.? Vagy azt, hogy barátság, szeretet, szerelem? Milyen lehet így az élet?
Az alábbi film az index.hu-ról van és egy háromrészes sorozat utolsó része. Nem rövid, tizenhat és fél perces, de megéri a figyelmet. Egy olyan világba nyerünk általa betekintést, amelyben semmi sem könnyű, semmi sem természetes. Amelyben a tanulás szinte elképzelhetetlenül nehéz és eleve korlátozott.

Betöltés ...