Megérkezett a médiaműhely alapfelszerelése

[Fotó: Ilona János]

Amint azt decemberi bejegyzésünkben közzétettük, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően, a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságától 800 ezer forint támogatásban részesültünk egy iskolai médiaműhely felszerelésére.

   Tovább…

Átadtuk a díjakat a fotópályázat nyerteseinek

(A címből szándékosan hagytam ki a pályázat címét: „Itt a tavasz, fotózd le!” Hiszen ezerrel dübörög már a szaharai forró nyár, s az enyhe tavasznak legfeljebb halvány emlékeit őrizgetjük magunkban…) Június 17-én, csütörtökön tartottuk meg az áprilisban elindított fotópályázat díjkiosztó ünnepségét a Csiky Gergely Főgimnázium első emeleti informatika termében. A tanév végi eseményekre való készülődés miatt (nyolcadikosok ballagása) főként a pályázó aradi diákok többsége tudott jelen lenni, de rajtuk kívül a simonyifalvi és a kisiratosi iskolák néhány képviselője is eljött.

   Tovább…

Zenés vetítésen az Arad megyei diákok tavaszi fotói

Ma, június 17-én délelőtt (az immár egyre hevesebben tomboló nyár elején) jutottunk el az „Itt a tavasz, fotózd le!” című fotópályázat díjkiosztó ünnepségéhez. Bár a tanév végi események szorítása miatt a pályázó diákok és a zsűri tagjai sem tudtak teljes számban jelen lenni, mégis hasznosnak és tartalmasnak bizonyult a rendezvény. Fényképes beszámolóval a hétvégén jelentkezünk, addig viszont fogadják szeretettel azt a (korábban már beígért) zenés vetítést, amely az Arad megyei diákok által beküldött fotókat tartalmazza.

   Tovább…

Június 17-én, csütörtökön díjátadó. Minden pályázó diákot szeretettel várunk!

Ahogy azt korábban is jeleztük, június 17-én, csütörtökön 11 órától tartjuk az „Itt a tavasz, fotózd le!” című fotópályázatunk díjkiosztó ünnepségét a Csiky Gergely Főgimnázium első emeleti informatika termében. Erre nem csak a díjazottakat, hanem minden kedves pályázót szeretettel várunk!

   Tovább…

„Itt a tavasz, fotózd le!” – Eredményhirdetés

Május 31-én, hétfő éjfélkor járt le az „Itt a tavasz, fotózd le!” című fotópályázatunk beküldési határideje. 35 Arad megyei diák (23 gimnazista és 12 középiskolás) küldött be összesen 102 fényképet, melyeket a Csiky Gergely Főgimnázium honlapján és facebook-oldalán tettünk közzé. A képekre a közösségi oldalon lájkokkal szavazni lehetett, a legjobb három fotót pedig egy szakmai zsűri választotta ki. Lássuk tehát az eredményeket!

   Tovább…

„Itt a tavasz, fotózd le!” – Még egy napig!…

Rudolf Janka fotója (Csiky Gergely Főgimnázium, Arad, V. B osztály)

Május 31-én, hétfőn éjfélkor jár le az „Itt a tavasz, fotózd le!” című fotópályázatunk beküldési határideje. Sok szép fotó érkezett már be, de hátha maradt még másnak is a tarsolyában. Aki eddig várt, most már ne várjon. Küldje be a tavaszi fotóját, fotóit, ha vannak, s ha nincsenek, akkor gyorsan készítsen néhányat, amíg nem késő. Ha beküldi őket, akkor nyerhet velük, lájkdíjat (bár erre most már elég kevés ideje maradt), szakmai díjat, netán mindkettőt. Többször írtunk már a pályázatról (például ITT), alább csak a legfontosabb tudnivalók, immár utoljára.

   Tovább…

„Itt a tavasz, fotózd le!” – Még két hétig!…

A tavasz hírnökei [Fotó: Gali Anita, Csiky Gergely Főgimnázium, VI. B osztály]

Figyelem, vészesen közeledik május 31., és azzal az „Itt a tavasz, fotózd le!” című fotópályázatunk beküldési határideje! Bő két hét maradt tehát, hogy az óvatosan kivárók (vagy a feledékenyek [vagy az óvatosan kiváró feledékenyek]) is összekapják magukat, no meg a fotógépüket, mobiltelefonjukat, és elkészítsék (vagy előkeressék) (eddigi) életük legszebb három tavaszi fotóját, és beküldjék azt a csikyfoto@yahoo.com címre. És nyerhessenek: lájkdíjat, szakmai díjat, vagy akár mindkettőt egyszerre!

   Tovább…