Megkezdődik iskolánk régi épületének felújítása

Az alagsori tornateremben kezdődött a munkálatok egyeztetése [Fotó: Ilona János]

2020. május 12-én, kedden a Csiky Gergely Főgimnázium életének fontos pillanatához érkeztünk. Évekkel az első felmérések, tanulmányok, majd a kivitelezési terv elkészítése után hivatalosan is kezdetét veszi a régi épületrész teljes felújítása. A vízvezetékrendszer, a fűtési rendszer és az elektromos hálózat felújítása, részleges födémcsere, a hátsó lépcsőház bővítése, ajtócserék, illetve új nyílászárók beszerelése ott, ahol korábban még nem történt meg – íme, a legfontosabb munkálatok, amelyeket a szerződés szerint egy év alatt kell a kivitelező cégnek elvégeznie.

   Tovább…

Interaktív táblák a közgazdaság és turizmus szakok részére

int_tabla_kozgaz_kisebbA Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából a közgazdaság és turizmus laborokat sikerült modern technikai eszközökkel korszerűsíteni és ezáltal iskolánkban emelni a szakképzés színvonalát. A pályázatot tavaly az RMPSZ (Romániai Magyar Pedagógus Szövetség) felhívására adtuk le, a Bethlen Gábor Alap pedig 1.200.000 Ft. támogatást hagyott jóvá a közgazdaság és turizmus szakok támogatására. 

   Tovább…

Fontos és hasznos oktatási segédeszközök: interaktív táblák az iskolában

int_tabla_info_kisebbAhogy arról már korábban is olvashattunk a helyi sajtóban, az elmúlt év végén Arad Város Tanácsa által megszavazott költségvetés-kiegészítés összegéből a Csiky Gergely Főgimnázium 3 digitális interaktív táblát tudott beszerezni. Fontos és hasznos oktatási segédeszközökkel gazdagodott tehát iskolánk, amelyeket felszerelésük óta, a második félév elejétől használunk. 

   Tovább…

Zöld út a csikys beruházásokra!

Csiky_epulet_sav

Az elmúlt héten, a városi önkormányzat október 30-i ülésén jóváhagyták azt a szerződést, amelynek értelmében Arad város polgármesteri hivatala átvette a Csiky Gergely Főgimnázium régi épületrésze ügyintézésének (adminisztrálásának) jogát a római katolikus püspökségtől. Bognár Levente alpolgármestert kérdeztük e fontos lépés hátteréről és jelentőségéről.

DSC_0614– Miért jelentős lépés az adminisztrálási jog átruházása az iskola szempontjából?
– Ahhoz, hogy az iskolának továbbra is fejlesztési lehetőségeket tudjunk biztosítani, szükséges volt az épületet az önkormányzat adminisztrációjába átvenni, a tanügyi törvény ugyanis kimondja, hogy csak ebben az esetben lehet beruházásokat is végezni. Eddig csak kisebb-nagyobb javításokat tudott az önkormányzat támogatni. A tulajdonos továbbra is a Római Katolikus Püspökség marad, amely 2007-ben 49 évre ingyenes használatba adta az épületet az iskolának, s ennek a 49 éves időszaknak a végéig, tehát 2056-ig szól a most megkötött adminisztrációs szerződés is.

– Könnyen vagy nehezen született meg az egyezség a római katolikus püspökség és a városi tanács között? Voltak-e ellenhangok a városi tanácsban való szavazáskor?
– Nyár óta dolgoztunk az adminisztrálási jog átruházásáról szóló szerződés megfogalmazásán és megkötésén. A püspökség egyértelműen pozitívan állt a kérdéshez, természetesnek véve azt, hogy az intézmény a legjobb feltételek között kell hogy biztosítsa az oktatást, s ehhez folyamatos fejlesztésre, új beruházásokra van szükség. A polgármester is támogatta a javaslatot az önkormányzati üléseken, tehát most már csak a szerződés aláírása van hátra az érintett felek – Arad város polgármesteri hivatala, a Római Katolikus Püspökség, és a Csiky Gergely Főgimnázium – között.

– Ezek szerint a közeljövőben az iskolaépületet érintő komolyabb beruházásokra, fejlesztésekre lehet majd számítani? Ön szerint melyek a legsürgősebb munkálatok, amelyeket ezután el lehet már végezni?
– Igen, éppen a komolyabb beruházások lehetősége volt a cél e szerződés megkötésével. Elsősorban az alagsorban kell majd egy komoly szigetelési munkát elvégezni, de a teljes fűtési rendszer cseréjét is végre kell hajtani, illetve a nyílászárókat is ki kell cserélni azokban a termekben, ahol ez még nem került sorra. A korszerűsítésekre vonatkozó tanulmány elkészítésére már jóvá is hagytak 50 000 lejt, az év végéig még elvégezhető állagmegőrző belső javításokra pedig további 30 000 lejt tudunk felhasználni.