Ültess fákat. Életben maradásunk két igen fontos elemét adják nekünk: oxigént és könyveket. (A.Withney Brown)

Március 21-én nemcsak a napéjegyenlőség van, hanem számos világnapot ünnepelnek: a költészet, a Down-kór, a bábszínház világnapját, 2013 óta pedig az erdők nemzetközi világnapját is.

Egy projekt keretében a Csiky Gergely Főgimnázium két iskolával közösen a Csálai erdőben 100 tölgyfacsemetét ültetett el. Ehhez a szakmai tanácsot és a csemetéket dr. Lovas Lóránd és Szanda László mérnököktől kaptuk. Iskolánkból a résztvevő VIII. A és IX. C-D osztályok diákjai egy fontos lépést tettek a környezetszemléletük fejlődéséhez. A faültetési projekt Dima Crina, Rus Cristiana, és Páll Mária tanárnők szervezésében zajlott.

Alexandriai világítótornyok a Csikyben

Miután az ötödikesek hősies küzdelem után két vállra fektették Hellász történelmét, jutott idő egy kis makettépítésre is. A diákok választhatták ki, hogy az ókori világ hét csodája közül melyiket készítik el.

   Tovább…

„…Minden kezdet nehéz, de a vége még nehezebb” – Szalagavató 2024

A tizenkettedikesek keringője 2024. február 21-én, az idei szalagavatón
[Fotó: Ilona János]

2024. február 21-én került sor az idei szalagavató ünnepségre, melynek helyszíne az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház nagyterme volt. Az azt követő Maturandusbált szokás szerint a tizenegyedik osztály szervezte. 

   Tovább…

Szalagavató – ízelítő

A végzősök felvonulása az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház színpadán, 2024. február 21-én [Fotó: Ilona János]

2024. február 21-én, szerdán délután tartottuk a Csiky Gergely Főgimnázium idei végzőseinek szalagavató ünnepségét az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház nagytermében. A szalagtűzés ünnepélyes perceit néptánc, modern tánc, ünnepi beszéd, rockzene és vidám jelenet előzte meg, majd látványos keringővel zárult a műsor. Alább egy gyors fotó-előválogatással idézzük fel az est hangulatát, ám hamarosan részletes beszámolóval, és jóval-jóval több fényképpel jelentkezünk.

   Tovább…

Játékok az óvodásoknak

Január 26-án, pénteken a Csikys Családi Csodaváráson összegyűlt adományokat juttattuk el két magyar óvodába: a Kincskereső Óvodába, és a mikelakai óvoda magyar csoportjába. Nyári Andrea, projektvezető, illetve Anghel Orsolya, Kiss Gréta és Lészay Sarolta vitte el a játékokat.

   Tovább…

Elstartoltak a méhecskék

Több korábbi írásban is beszámoltunk arról, hogy miként gyűjtöttünk adományokat, és vásároltuk meg a méhecske robotokat az elemi osztályosok számára. 2023. december 20-án át is adtuk őket, de mivel vakáció következett, nem volt alkalom arra, hogy a kisdiákok ki is próbálják a robotokat. Január 11-én Viszhányó Aranka tanítónéni és előkészítősei meghívták a X. A osztály tanulóit, hogy tekintsék meg, miként lehet alkalmazni ezeket a méhecske robotokat a mindennapi oktatásban. Köszönjük szépen ezt a lehetőséget, és kívánunk minden kisdiáknak jó tanulást Zümivel.

   Tovább…

Legyen élmény a tanulás és a tanítás! Indulhatnak a BeeBot-kalandok!

Tanítók és robotméhecskék – képzés a BeeBotok használatára

A X. A osztály (osztályfőnök: Rudolf Ágnes) a sikeres adománygyűjtés után, december végén iskolánk kisdiákjait 6 padlórobottal örvendeztette meg. Január 20-án, szombaton a tanítók ízelítőt nyerhettek a robotméhecskékkel való munka sokszínűségéből. Oláh Katalin Melinda, a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum tanítója osztotta meg velünk tapasztalatait.

   Tovább…

Nyári Tamás a Nemes Tihamér Nemzetközi Informatikai Tanulmányi Verseny erdélyi döntőjén

Nyári Tamás a Nemes Tihamér Nemzetközi Informatikai Tanulmányi Verseny erdélyi döntőjén [Fotó: Ilona János]

A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán került sor idén is a Nemes Tihamér Informatikai Tanulmányi Verseny országos (erdélyi) döntőjére 2024. január 13-án. A magyarországi Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) által közösen szervezett rangos informatikai verseny erdélyi döntőjére a november 15-i megyei fordulón elért kiemelkedő pontszáma alapján Nyári Tamás, a Csiky Gergely Főgimnázium XI. A osztályos diákja is továbbjutott, és az összesített pontszámok alapján a verseny nemzetközi döntőjére is meghívást nyert.

   Tovább…