Csütörtök délután: tanév végi néptáncelőadás!

Neptanc_meghivo_2016_sav

Június 2-án, csütörtökön délután 17 órakor kezdődik a Csiky Gergely Főgimnázium néptáncos diákjainak tanévzáró előadása. 

A helyszín, a korábbi évekhez hasonlóan, az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház nagyterme. Az Adjon az Isten szerencsét!… című előadáson fellép iskolánk valamennyi néptánccsoportja (az előkészítő osztályosoktól a középiskolásokig), illetve iskolánk kórusa. A néptáncok koreográfiáját Sztankó Károly néprajzkutató, magyar–néprajz szakos tanár, néptánc- és drámapedagógus állította össze, a kórust Szabó Csilla zenetanár irányítja.

Szeretettel várunk minden szülőt, nagyszülőt, hozzátartozót, és a néptáncok, népdalok iránt érdeklődőt!

A szervezők

Mikes 2016 – Táncházzal zártuk a napot!

Mikes_2016_tanchaz_sav

Április 19-én, kedden a kirándulás, a kiértékelés és a vacsora után hangulatos est várta a versenyzőket az iskola Tóth Árpád termében.

A szabadkai Juhász Zenekar koncertje, illetve Farkas Tamás, Örökös Aranysarkantyús Táncos, a Népművészet Ifjú Mestere és táncpartnere, Gál Nóra meghozták a kellő kedvet a soron következő táncházhoz. A koncert és a táncház kezdete között Kințel Alexandra versenyzőt is felköszöntöttük, aki éppen tegnap töltötte be 15. életévét. (Jó, akkor itt is: Isten éltessen, Alexandra! 🙂 )  Folytatás

13 – az olimpikonok számára

13_eloadas_sav

Április 18-án, hétfő este a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny valamennyi résztvevője és szervezője az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházba volt hivatalos, ugyanoda, ahol egy nappal azelőtt a megnyitó ünnepség is lezajlott. Az Aradi Kamaraszínház, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes és a szabadkai Juhász Zenekar közös produkcióját, a 13 című táncjátékot tekintették meg, zártkörű előadáson.  Folytatás

Ide lábam, ne tova! – A hetedik…

Neptancgala_2015_sav

Sablonos riporteri fordulat úgy kezdeni egy beszámolót, hogy valamely rendezvényen nagyon sokan voltak, még a csilláron is lógtak. A Csiky Gergely Főgimnázium idei tanévzáró néptáncgáláján, június 2-án a csillár ugyan szabadon maradt (merthogy elég magasan is van), viszont az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház nagyterme zsúfolásig megtelt. A fellépő kis- és nagydiákokon kívül nagyon sok szülő, nagyszülő, rokon, pedagógus és diáktárs érezte fontosnak részt venni a változatos, színvonalas hagyományőrző rendezvényen.  Folytatás

Riport Sztankó Károlyról a Duna Televízión

Sztanko_KarolyJúnius 6-án, szombaton kerül adásba Pálfi Kinga és László Ferenc riportja Sztankó Károly néprajzkutatóról, magyar–néprajz szakos tanárról, néptánc- és drámapedagógusról, a Csiky Gergely Főgimnázium néptánccsoportjainak koreográfusáról. A riport romániai idő szerint 16 óra 30 perckor, a Duna Televízión a Térkép című műsorban lesz látható. Utána felkerül a csatorna honlapjára, ahol később is visszanézhető lesz.

Ide lábam, ne tova! – A hetedik!…

Neptancgala_2014_reklam_sav

Ha június eleje, akkor tanévzáró néptáncgála! Idén is, mégpedig június 2-án, kedden 18 órakor, az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház nagytermében.

Azért A hetedik, mert éppen hét éve, hogy az akkori csikys középiskolás csoport megtanulta és előadta az első, Sztankó Károly néprajzkutató, néptánc- és drámapedagógus által koreografált szatmári táncot. Az idei előadáson viszont már nem csak középiskolások, hanem az előkészítő osztályosoktól kezdve gyakorlatilag minden évfolyam fellép, a korának megfelelő produkcióval, produkciókkal.  Folytatás

Csiky-naptár a 2015-ös évre

Csiky_naptar_2015_sav„Alapvető emberi jog, hogy minden gyermek megtanulhassa édesanyjának a beszédnyelvét. Ugyanez a jog a játék és a tánc esetében is meg kell hogy illesse gyermekeinket. A népi játékok s a néptánc gyakorlása kifejleszti a diákokban a rendszeres munka természetes igényét, a művészi előadásmód kivitelezését, illetve egyfajta fogékonyságot a múlt és a jelen értékeinek befogadására.”

Ezek a mondatok – Sztankó Károly néprajzkutató, magyar–néprajz szakos tanár, néptánc- és drámapedagógus, óvodapedagógus gondolatai – vezetik be a Csiky Gergely Főgimnázium 2015-ös naptárát. Amely, nem nehéz kitalálni, az iskola néptánccsoportjainak elmúlt 5 évi tevékenységét eleveníti fel sok-sok fotó segítségével. S amelyet bátran ajánlunk a néptáncos lányok és fiúk, szüleik, hozzátartozóik, illetve minden aradi néptánckedvelő figyelmébe.

Az általános iskolai osztályok, illetve a középiskolás (kollégiumi) diákok Sztankó Károly által koreografált néptáncos fellépéseit időrendi és tartalmi sorrendben tekinthetjük át a naptár oldalain. A 2010 és 2014 közötti szalagavatók pillanatképei után az Alma Mater Alapítvány 20 éves évfordulóján, illetve a végzős bentlakók búcsúztatási ünnepségén, 2011. júniusában készült fotók következnek. Külön oldalon látható a kollégium hagyományőrző csoportjának fellépése a XI. Alma Mater Véndiák-találkozó alkalmából szervezett néptánc-gálán, 2011. szeptember 30-án. A naptár további oldalain pedig a 2012-es, 2013-as és 2014-es évzáró néptánc-gála pillanatai elevenednek meg, korosztályokra (0–4., 5–8., illetve 9–12. osztályosok) csoportosítva.

Bízunk benne, hogy a bevezetőben idézett gondolatok folytatását ez a naptár is sikerrel illusztrálja: „Összességében egy csodálatos világ részesei lehetünk, ha a táncokkal megismerkedünk.”

Az Arad Municípiumi Kulturális Központ támogatásával megjelent igényes arculatú kiadvány korlátozott számban még hozzáférhető a Csiky Gergely Főgimnázium titkárságán.

Csikysek a Nemzetiségek Fesztiválján

Nemzetisegek_fesztivalja_2014_sav

Idén is részt vettek iskolánk tanulói a Nemzetiségek Fesztiválján.

Dr. Surján László, az Európai Parlament volt alelnöke az aradi városháza Ferdinánd termében nyitotta meg szeptember 18-án, csütörtökön a IX. Nemzeti Kisebbségek Fesztiválját.

A rendezvénysorozat pénteken 17 órakor folytatódott, a népviseleti felvonulással. A román, magyar, német, szerb, szlovák, roma és ukrán népviseletbe öltözött diákok, fiatalok a Városházától indultak, majd a színház előtt megfordulva, a Városháza mögötti Salacz (jelenleg Eminescu) parkba érkeztek. Folytatás