„A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam” (2Tim4,7)

[Fotó: Lehoczky Attila]

2024. március 16-án római katolikus és református vallás olimpia zajlott a Csiky Gergely Főgimnáziumban. A 28 katolikus és 2 református diák 10-13 óra között bizonyíthatta felkészültségét. A csikys diákokon kívül velünk versenyeztek a Pécskai 2-es számú Általános Iskola diákjai is.

   Tovább…

Iskola másként – Vallásórák szabadulószobában

Az Iskola másként hét keretében a vallásórákat közösen, ökumenében éltük meg. Szerdán, február 21-én az elemi osztályosok biblikus vagy kalandos szabadulószobák révén mérték fel a jártasságukat, mások pásztort és nyáját játszottak. Legtöbben rendhagyó módon fekete alapra rajzoltak tengeri csendéletet, téli tájat, Rumini kalandjainak helyszíneit, vagy épp Salamon templomát. A IX. A osztály tagjai Jézus életével kapcsolatos szabadulószobában kalandoztak, és elevenítették fel Megváltónk életének főbb állomásait.

   Tovább…

Csikysek a 800 éves betlehemállítás emlékére

Betlehem – Kiss Eszter (XI. A) munkája

A Csiky Gergely Főgimnáziumban megemlékeztünk a betlehemállítás 800 éves évfordulójáról. Az adventi időszakban a könyvtár bejáratánál egy üres istálló fejezte ki a várakozást és az ünnepre való hangolódást. A Csikys Családi Csodavárás alkalmával élő szereplős betlehem várta a lépcsőházi fordulónál az ünnepelni érkezőket.

   Tovább…

Adventi gyertyagyújtás, a szeretet gyertyája

[Fotó: Ilona János]

2023. december 21-én, csütörtökön 13 órakor a negyedik adventi gyertya meggyújtására gyűltek össze az iskola udvarán a Csiky Gergely Főgimnázium tanárai és diákjai. A vakáció kezdete és Karácsony ünnepe előtt imádkozva és énekelve zártuk közös adventi utunkat.

   Tovább…

Adventi gyertyagyújtás, az öröm gyertyája

[Fotó: Ilona János]

2023. december 18-án, hétfőn a nagyszünetben újabb gyertyagyújtási ünnepségre került sor a Csiky Gergely Főgimnáziumban. A Csiky-szobor tövében lévő adventi koszorú gyertyái közül immár hármat gyújtottunk meg. A megtisztelő feladatot Budacsek Tímea (X. A), Drasztyl Anna Szilvia (X. D) és Demeter Kristóf Zoltán (XII. A) végezték el.

   Tovább…

Adventi gyertyagyújtás, a remény gyertyája

[Fotó: Ilona János]

2023. december 11-én, hétfőn a nagyszünetben újra gyertyagyújtásra gyűltek össze a Csiky Gergely Főgimnázium tanárai és a diákok. A rövid adventi ráhangolódást Back Mária katolikus és Tóbiás Emőke református vallástanárok vezették.

   Tovább…

Adventi gyertyagyújtás, a hit gyertyája

[Fotó: Ilona János]

2023. december 4-én, hétfőn a nagyszünetben gyertyagyújtásra gyűltünk össze a Csiky Gergely Főgimnázium udvarán, iskolánk névadójának szobra mellett. A hatalmas adventi koszorút Rónai Helén tanárnő készítette el lelkes diákok segítségével. A két vallástanár, Back Mária és Tóbiás Emőke egymást felváltva szóltak a tanárokhoz, diákokhoz, és vezették be az adventi idő hangulatát és üzenetét. Az első gyertya, a hit gyertyája fényénél közösen énekeltünk és imádkoztunk. Áldott adventi készülődést és a hit lángját kívánjuk mindenki szívébe!

   Tovább…