Péntek délután, Atrium… és Auschwitz

Saul_fia_velemenyek_sav

Március 11-től Aradon is vetítik a Saul fia című Oscar-díjas magyar filmet. Nemes Jeles László sokszorosan díjazott alkotása a náci koncentrációs lágereket nem kívülről, „biztonságos” távolságból, hanem közvetlen közelről, a főszereplő Röhrig Géza szemén és alakján keresztül mutatja meg. S a halálgyárak nyomasztó világába mi, a nézők is elkísérhetjük. Vele együtt próbáljuk meg túlélni a túlélhetetlent, elviselni az elviselhetetlent. Vele együtt próbálunk meg embernek maradni az embertelen körülmények között is…

Pénteken kora délután, a Saul fia első aradi vetítésén 12 csikys diák, egy tanár, és rajtuk kívül még egy idősebb aradi filmbarát ült az Atrium bevásárlóközpont 7-es számú mozitermében. Az alábbiakban a diákok véleményéből idézünk. 

   Tovább…

10 érdekesség az OSCAR-DÍJAS Saul fiáról

Saul_fia_Oscarral_sav

„Az emberiség legsötétebb óráiban is van bennünk egy hang, ami segít abban, hogy emberek maradjunk. Ez a film ebben reménykedik.” (Nemes Jeles László, az Oscar-díj átvételekor)

Nemes_Jeles_Laszlo_Oscar_dijjalEgy évvel ezelőtt még nem is hallottunk róla, tavaly március óta viszont nem telik el úgy hét, hogy újabb és újabb díjak, elismerések kapcsán ne foglalkozna vele a média. Nemes Jeles László első nagyjátékfilmje, a Saul fia szinte példátlan nemzetközi sikersztori. A Cannes-i Filmfesztivál nagydíjával kezdett és február 29-én a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjjal végezhet. (És úgy is lett!!!)

Az előzetesekből is látszik, hogy rendkívüli erejű, formabontó produkcióról van szó. Olyanról, amelyet érdemes megnézni. Bár a romániai mozik csak március 11-én kezdik vetíteni, a Saul fiáról olyan sok cikket, interjút, háttérbeszámolót lehetett már idáig is olvasni, látni, hogy megpróbáltunk azok alapján 10 érdekességet kiemelni.  Ezáltal is hangolódva a 88. Oscar-díj átadására, amelyen 34 év után (1982, Szabó István, Mephisto) újra magyar film nyerheti el az aranyszobrocskát. (És el is nyerte!!!) S akkor villámgyorsan bekerül a címbéli pontpontpont helyére a megfelelő három szó! (Figyelem, alul szavazni is lehet arról, hogy szerintetek meglesz-e az Oscar!)

   Tovább…

A Naplementére lehetett jelentkezni

Csuja_Laszlo_sav

Nem akármikor adatik meg, hogy egy Oscar-díj várományos rendező új filmjébe keresnek szereplőket Aradon (is). Volt tehát némi izgalom (igazából elég nagy izgalom!) azon csikys lányok körében, akik a weblapunkon járva elolvasták a szereplőválogatásról szóló cikket, és türelmetlenül várták a február 24-i dátumot. Aznap látogatott el iskolánkba Csuja László, a Sunset (Naplemente) című készülő új film erdélyi szereplőválogatásának vezetője, hogy a X–XII. osztályoknak, egész pontosan a 16. életévüket betöltött lányoknak meghirdesse a délutáni szereplőválogatást.  (Mivel a filmbe 25–35 év közötti férfiakat keresnek, így a csikys fiúk ebből a „buliból” most kimaradtak.) Osztályonként néhány percet vett csak igénybe, hogy Csuja László röviden vázolja Nemes Jeles László, a Saul fia rendezőjének készülő új alkotásával kapcsolatos nyilvános tudnivalókat, majd készséggel vállalt egy rövid interjút is a weblapunk számára.

   Tovább…

Szerdán lesz a nyilvános szereplőválogatás (is)

castingMivel a sajtóban tévesen jelent meg a Nemes Jeles László új filmjére vonatkozó nyilvános szereplőválogatás aradi dátuma, ezúton is jelezzük, hogy az február 24-én, szerdán (és nem kedden) 15 órakor kezdődik az Aradi Kamaraszínházban (Episcopiei utca 15.). Elsősorban 16–24 év közötti lányok és 25–35 év közötti fiúk jelentkezését várják, színházi képzettség, színpadi tapasztalat nem szükséges.

Ezt megelőzően, szerda délelőtt a Csiky Gergely Főgimnáziumba is ellátogat Csuja László, a Sunset című készülő új film romániai és ukrajnai szereplőválogatásával megbízott munkatársa, illetve Bíró Árpád Levente, a nagyváradi Szigligeti Színház kommunikációs felelőse, a partiumi térség szereplőválogatásainak szervezője.

 

Szereplőválogatás lesz Aradon és a Csikyben is

Nemes Jeles László, a Cannes-i nagydíjas, Aranyglóbusz-díjas és Oscar-díjra jelölt Saul fia című film rendezője új filmjéhez keres szereplőket Erdélyben is. A transindex híre alapján a partiumi és bánsági térség négy városa, köztük Arad is érintett lesz ebben.

rohrig-geza_es_nemes-jeles-laszloAz új filmbe Temesvár, Nagyvárad és Szatmárnémeti után február 23-án, kedden Aradon jelentkezhetnek elsősorban 16–24 év közötti lányok és 25–35 év közötti fiúk. Színházi képzettség, színpadi tapasztalat nem szükséges. A szereplőválogatás 15 órakor kezdődik az Aradi Kamaraszínházban (Episcopiei utca 15.), regisztrálni a castingpartium@gmail.com címen lehet, ugyanott további információk is kérhetők.

Másnap, február 24-én, szerdán a Csiky Gergely Főgimnáziumba is ellátogat Csuja László, a Sunset című készülő új film romániai és ukrajnai szereplőválogatásával megbízott munkatársa, illetve Bíró Árpád Levente, a nagyváradi Szigligeti Színház kommunikációs felelőse, a partiumi térség szereplőválogatásainak szervezője. Bíró Árpád Levente tájékoztatása szerint délelőtt a 9–12. osztályos diákokkal találkoznak majd, s amennyiben érdekes karaktereket találnak, őket elhívják egy délutáni válogatásra, amelyhez szülői beleegyezést is kérnek. Fénykép-, illetve filmfelvétel az iskolában nem készül a diákokról, tehát nem merülhetnek fel személyiségjogi kérdések.

Nemes Jeles László Saul fia című filmjét március 11-től vetítik a romániai mozikban. Előtte, február 29-én hajnalban kerül sor a 88. Oscar-díjátadó ünnepségre, amelyen Nemes Jeles alkotása a legjobb idegen nyelvű film díjáért versenyez.

Kié lett a farsangi Csiky-Oscar?

Farsang_2016_licistak_sav

Február 4-én, csütörtökön délelőtt 10 órakor elindult a forgatás a Csiky TV-ben, vagyis kezdetét vette a középiskolások farsangi mulatsága. A nap mottója: Forgass velünk, avagy bulizz, ahogy a sztárok szoktak!

Hogy miért is a hollywood-i ízű felvezetés? Azért, mert az idei farsangunk témája a filmek és sorozatok világa volt.

(Sajnos, csak) 3 produkció szállt versenybe a főnyereményért, amely a témának megfelelő Oscar-díj volt. Ezt Rogoz Marianna tanárnő, Ilona János tanár úr, illetve Wager Evelyn, a diáktanács elnöke szavazatai alapján érdemelhették ki a versenyzők.

A képzeletbeli képernyőre először a IX. A osztály műve került, melynek címe Nagyfiúk upgraded volt. Mivel nincs televízió reklámok nélkül, a X. A osztályos szervezők a reklámszünetben egy Astro show-t parodizáltak ki. A IX. C osztály a Forgatáson című jelenetsorral versenyzett, majd a X. C osztály tanulói (szintén szervezők) mondtak be híreket, természetesen a komolyság minden veszélye nélkül! Zárásként egy mezei (és némiképp zenei) bejátszás került adásba, amelyet Ilona Judit és Tamás Noémi XI. A osztályos tanulók mutattak be, Két paraszt, meg egy zenegép címmel.

Ameddig a zsűri (villámgyorsan) pontszámot számolt, kisorsolták a tombola boldog győzteseit, Păcurar Ariana, XII. A osztályos tanuló pedig Tina Turnernek állott be, hiszen az egyik híres James Bond-film címadó dalát, a Goldeneye-t adta elő. Tóthpál Renáta tanárnő ezután bemutatta a népes közönségnek a The European Express: Everybody on board! (Az Európai Expressz: Mindenki a fedélzetre!) című pályázatot, amelyben iskolánk is részt vesz. A pályázatban résztvevő országokról (Franciaország, Görögország, Törökország és Észtország) zenés vetítést láthattunk, majd a farsangi ünnepség végén egy-egy nemzeti ételüket is megkóstolhattuk.

A Los Angeles-it majdnem-majdnem meghaladó nemes versengés végén következett az eredményhirdetés: az Aradi Filmakadémia, azaz a zsűri nevében Ilona János jelentette be a harmadik díjas (IX. A osztály), majd a II. díjas (XI. A-as mezei lányfiúk) produkciót. And the Oscar goes to… tehát az idei csikys Oscar-díjat a IX. C osztály fergeteges filmforgatása érdemelte ki, és a IX. osztály örült is neki rendesen, még szép!

Köszönjük szépen az osztályfőnököknek, a szponzoroknak, illetve a diákoknak a türelmet, a szervezést és a támogatást!

[Fotó: Csomós Roland, Ilona János, Szilasi Róbert]

« A 2 »

A IX. B első igazi túrája [Fotókkal és drónvideóval!]

Korosrevi_kirandulas_9B_sav

2015. november 5., szerda. Csodás őszi reggel, ragyogó napsütés, úgy tűnik, minden megfelel arra, hogy a IX. B egy tökéletes kirándulásra induljon.

Több mint két órás (hosszú) utazás után végre megérkezünk célpontunkhoz, a Bihar megyei Körösrévre (Vadu Crișului), amely Aradtól 170 km-re van. 16 kilencedikes diák az osztályfőnökével együtt készen áll arra, hogy megtapasztalja „turizmus karrierének” első élményeit a Révi szorosban.

Alig indulunk el, máris részünk van egy meglepetésben: nem a megszokott útvonalon fogunk haladni a völgyben, hanem a szoros csúcsán fogjuk megközelíteni a célpontunkat, a Zichy cseppkőbarlangot és a Révi vízesést.

Nagy kihívás a szoros tetején mászni, már 10 perc után sokan közülünk inkább a facebook előtt ülnének egy illatos kávéval… Az erőfeszítés azonban meghozza gyümölcsét, mert a káprázatos tájak lenyűgözőek. Fentről nézve a Sebes-Körös olyan pici, mint egy patak, az erdőben lévő fák színei pedig mesések.

Két óra barangolás után elérünk a túra legnehezebb pontjára: le kell hogy másszunk a Zichy barlangba. Az út lefelé nagyon meredek, a célpont még nagyon távolinak tűnik. „Szerencsére” mindenki megtapasztalja a csúszkálás csodás élményeit, viszont az út végén vár minket a barlang és a szép vízesés.

…Este 8 óra van, amikor mindenki fáradtan, lábfájással küszködve, nyakig sárosan, de felejthetetlen élményekkel száll le az autóbuszról az iskola előtt. Alig várjuk már a következő kirándulást!

A kirándulókról és Körösrév csodálatos helyeiről Alin Motorca látványos drónvideót készített. Alább ezt is megtekinthetjük. 

[Fotó: Nagy Róbert]