Beiratkozás az előkészítő osztályba

tanevnyito_2017_sav

Minden család életében fontos időszak az, amikor a gyermek iskolába indul, hiszen szeretnénk, hogy gyermekünk a legjobb helyen legyen. Az iskola kiválasztásánal több szempontot is figyelembe kell vennünk, de a legfontosabb talán az, hogy a kisgyermek jól érezze magát, örömmel menjen iskolába, érezze azt, hogy egy közösség része, családias hangulatban teljenek napjai.  Folytatás

Az idei képességvizsga eredményei

probavizsgak_sav2

Június 19–22. között vettek részt a nyolcadikosok az idei képességvizsgán, amelynek eredménye hangsúlyosan számít a IX. osztályba való beiratkozáskor. (A beiratkozási jegy 80 %-át ez, a képességvizsga átlaga, 20 %-át pedig az V–VIII. osztályok átlaga adja.) Június 30-án, pénteken délután az óvások utáni végleges eredményeket is kihirdették. Ma, július 3-án pedig már meg is kezdődött a kilencedik osztályba való beiratkozás.  Folytatás

Csütörtökig: beiratkozás az előkészítő osztályba

beiratkozas_iskolaMárcius 16-ig, csütörtökig lehet beiratkozni az általános iskola előkészítő osztályába. A Csiky Gergely Főgimnázium titkárságán (I. Calvin utca 22-es szám) naponta 8:00–18:00 óra között adhatják le a beiratkozási papírokat. Információt a következő telefonszámon is kérhetnek: 0257-210002.

Az esetleges kételyek, kétségek eloszlatásában segíthet, ha elolvassák egy korábbi cikkünket, Kurunczi Enikő Magdolna, tanító Iskolába hívogató című írását.

Kedd délután: nyílt nap a Csikyben

tanevnyito_2016Ahogy azt elmúlt heti cikkünkben már jeleztük, február 28-án délután 5 órától szeretettel várjuk a szülőket és iskolába készülő gyermeküket a Csiky Gergely Főgimnáziumban.

Az érdeklődőket az elemi osztályok tanítói fogadják, az előkészítő osztály működését és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat Kurunczi Enikő Magdolna tanító ismerteti.

Amíg a felnőttek az iskolai élettel ismerkednek, a gyermekek sem fognak unatkozni, hiszen játékos foglalkozáson vehetnek majd részt.