Fülszöveg: „EGY APRÓ KIS TÉNY: MEG FOGTOK HALNI.

1939. A náci Németország. Az ország visszafojtja lélegzetét. A halálnak sohasem volt még ennyi dolga.

Liesel, egy kilencéves kislány a nevelőszüleivel él a Himmel utcában. A szüleit koncentrációs táborba vitték. Liesel könyveket lop. Ez az ő története meg a Himmel utca többi lakójáé, amikor a bombák hullani kezdenek.

FONTOS INFORMÁCIÓK
ez a kis történet
egy lányról
egy harmonikásról
néhány fanatikus németről
egy zsidó bokszolóról
és egészen sok lopásról szól.

MÉG VALAMI, AMIT TUDNOTOK KELL:
A HALÁL HÁROMSZOR FOGJA
MEGLÁTOGATNI A KÖNYVTOLVAJT.”

Szeretem, amikor fogalmam sincs, hogy miről szól egy könyv, de mégis érzem és érzékelteti a borítója is. Így történt ez A könyvtolvajjal, amit egy álmos reggelen pillantottam meg a Corina kirakatában. Ezután minden reggel elmondtam a könyvesbolt előtt Izának, hogy nekem ez kell, és nem várom meg, amíg neten megrendelem és ki is postázzák. Így picit félve, de az enyém lett… románul. Elsőre furcsa volt így olvasni, de a történet már a 2-3. oldalon olyannyira lekötött, hogy nem is figyeltem arra, hogy nem az anyanyelvemen olvasok. 

Azért hadd jegyezzem meg, hogy nem értem, miért érzek ilyen beteges vonzalmat az alábbi téma iránt. A II. világháború. A holokauszt. A halál. És a szenvedés. Vajon szeretem magam sanyargatni?… Tényleg nem tudom. De meg kell tudnom, mi történt, hogyan és MIÉRT. Ezért is élveztem annyira A könyvtolvajt.

Azáltal, hogy az író a Halált választotta narrátorként (az elején még nagyon fura volt, hiszen nem tudtam rájönni, ki az elbeszélő; aztán leesett…) és egy, a náci korszak idején élő német kislány szemszögéből mutatja be a történetet, ÓRIÁSIT alkotott. Nem hiába vezette ez a könyv 375 héten keresztül a New York Times Bestseller listáját. (Csak azért osztottam meg ezt az apró információt, mert vannak olyanok, akik „menő” dolgokat szeretnek olvasni… na ez aztán menőség a javából…)

Sokan idegesítőnek tartják a narrátort, aki vastag és sötét közbeékelésekkel zavarja a történetet, néhol jó előre „elkotyogva” egy-egy fejezet végét. Engem pedig ellenkezőleg, éppen ez fogott meg annyira és szippantott be a történetbe. A Halál humorérzéke fantasztikus volt. Vajon ilyen jófej lenne a valóságban is? Már-már vártam, hogy mikor bukkan fel megint, újabbnál-újabb szinesztéziákkal és oximoronokkal tarkítva a történetet. A történetÉt. Nem értem, hogy ezt sokan miért tartják hatásvadásznak és erőltetettnek. Talán szokatlan, hogy eddig még ilyet nem alkotott senki…

No de akkor térjünk is a tárgyra. Vagyis a történetre.

Egy majdnem 600 oldalas könyvről van itt szó, tehát nem tartozik a gyorsan letudhatók közé. Bárhogy is számolom, én majdnem két hétig olvastam és véleményem szerint ez a könyv nem is követel meg ennél sokkal gyorsabb tempót. A történet bemutatja Liesel Meminger és családja életét, ugyanakkor azt is, hogy a világháború miként hatott rájuk, illetve hogyan próbáltak segíteni másokon is. Ugyanis az akkor kilencéves Liesel Meminger anyjával és kisöccsével a leendő nevelőszülőkhöz utazik, ám útközben a narrátor elragadja a kisfiút az élők sorából. Ennek ellenére Liesel megérkezik Hans papához és Rosa mamához, akiket rövid időn belül megszeret a mama Saumenschezésével együtt is. (Háhá, néhány német káromkodás azért megmaradt. Saukerl.) A kislány megérkezésével három tagúvá alakuló család a Himmel utcában lakik és Liesel mamája felől nem kapnak már egyetlen életjelet sem. Liesel a Himmel utcában ismerkedik meg Rudyval, akit először utál, de később a legjobb barátokká válnak és ebből a barátságból bontakozik ki egy halálra ítélt gyermekkori szerelem is. Mivel a családnak szűkösen kell élnie, Lieselnek nincs lehetősége arra, hogy új könyveket szerezzen, ezért először a temetőben menti meg a Sírásók könyvét, majd a hamu alól sikerül kihalásznia egy könyvet. Rövid időre rá a polgármester feleségétől kap könyveket, amiket Hans papával, vagy a később hozzájuk került zsidóval, Maxszal, éjszaka olvas.

A történet szívbemarkoló. Sok helyen elszorult a torkom, hisz mindig feltettem a kérdést magamnak, hogy miért?. Persze, tudtam a választ, de egyszer sem éreztem igazságosnak azt, ami a könyvben történik. De mit vár el az ember egy ilyen regénytől? Hát nem ezt a hatást?!

Ez az a könyv, amit vagy imádsz, vagy útálsz. Köztes állapot nincs. Kivéve ha netán szadista lennél, és élveznéd, hogy Ez meg Az meghal…

Azt is megjegyezném, hogy a film alapján készült borító is nagyon megfogott, de az új borítón kívül létezik egy régebbi, amin Liesel látható a Halállal kézenfogva. Ez szép, egyszerű, és rohadtul morbid. Talán ötletesebb a mostaninál…

Végezetül pedig, én azoknak ajánlanám A könyvtolvajt, akik szeretik a második világháborúról szóló, megható (és önsanyargatáshoz kitűnően passzoló) könyveket.

EGY APRÓ KIS TÉNY: imádom…

„…a Duden szótár egyértelműen téved, már ami a rokon értelmű szavakat illeti.

A csend egyáltalán nem néma és nyugodt, és nem béke.”

„Valami okból a haldokló emberek mindig olyan kérdéseket tesznek fel, amire már tudják a választ. Talán azért, hogy úgy haljanak meg, hogy igazuk volt.”