Csikysek Mesztegnyőn

Mesztegnyo_2014_sav

Idén 10-ik alkalommal került megrendezésre augusztus 15–20. között a Kárpát-medencei Honismereti Ifjúsági Találkozó, ahol határon túli diákok gyűltek össze Léváról, Csantavérről, Beregszász-Nagymuzsajról, Horgosról, Kémerről, Kisiratosról és Aradról. Arad már több alkalommal vett részt a találkozón, ahová szó szerint hazamegyünk, annyira vendégváró, szeretetteljes légkör fogad. Idén a Csikyből 8 diák kapott lehetőséget a táborban való részvételre: Besesek Richárd (XI. C), Kiss Zsuzsanna (XII. A), Păcurar Ariana (XI. A), Sisa Rihárd (XI. A), Tóth Bianka (XII. A), Tóth Blanka (XII. A), Tóthpál Béla (XI. A) és Zaharie-Gulyás Ábel (XI. A), Olasz Angéla nyugalmazott történelemtanár kíséretében. Az 5 nap alatt mindenki nagyon jól érezte magát, összebarátkoztunk a többi táborozóval és rengeteg érdekes programon vettünk részt:
– előadásokat hallgattunk Dózsa Györgyről, Gábor Áronról és az I. Világháborúról;
– íjászkodtunk Pál Feri atyával;
– meglátogattuk Budapesten a Parlamentet és a Hősök terét;
– részt vettünk a Balatonboglári Napokon, fürdőzéssel egybekötve;
– a Marcali Bajtárs Egyesület sportvetélkedőt szervezett számunkra, amelyen természetesen az Arad–Kisiratos csapat lett a győztes :);
– mesztegnyői külön meghívással érkezett Aradról Tóth Gellért, iskolánk volt tanulója is, aki az előadások alkalmával a hangosítást biztosította, és ha már volt felszerelés… karaoke estet, nyitó- és záróbulit szervezett a tábor részvevőinek, hatalmas sikerrel.

A fentiekből kitűnik, hogy unatkozásra és alvásra nemigen jutott idő… és mindezek mellett még készülnünk is kellett az előadásra, amelyet augusztus 20-án, Magyarország nemzeti ünnepén a kultúrotthonban adtunk elő. Az Olasz Angéla tanárnő által szerkesztett és betanított táncos-verses előadás amely A hazám címet viselte, nagy sikert aratott mind a táborlakók, mind pedig a mesztegnyői közönség körében.

Sajnos eljött a tábor vége és bár szomorúak voltunk, lelkünkben a viszontlátás reményével távoztunk, hiszen a „jövőre veled ugyanitt” már szállóige a mesztegnyői táborozók körében.

Köszönjük szépen a mesztegnyőieknek a felejthetetlen élményeket és a vendéglátást!!!

[Fotó: Tóth Gellért]