Fülszöveg: „1942. június 12.–1944. augusztus 1.

Anne Frank 1942. június 12. és 1944. augusztus 1. között vezetett naplót. Az volt a terve, hogy később könyvet ír a háborúról, és hű képet fest benne a hollandiai német megszállás éveiről. Korai halála – nem sokkal tizenhatodik születésnapja előtt vesztette életét – megakadályozta terve megvalósításában. Anne Frank naplója örök érvényű olvasmány, egyaránt szól az övéihez hasonló gondokkal küzdő fiatalokhoz, az idősebbekhez, akik szeretnék jobban megérteni őket, és szól mindazokhoz, akik tudni akarják, mi történt a Prinsengracht 263. hátsó traktusában bujkáló családokkal a hitleri megszállás alatt álló Amszterdamban.”

Számomra nem meglepő, hogy Anne Frank naplója egyre nagyobb népszerűségnek örvend, hiszen érzéseiről, családjáról, életükről s nem utolsó sorban a két évig tartó bújkálásról ír. Ezért nem csoda, hogy az akkor 13 éves Anne nem lelt barátokra a Hátsó traktusban, ahol elmondása szerint undok anyja, merev húga, apja, ki nem védte mindig meg anyjával szemben és az idegesítő Pels család laktak. Így utolsó vigasza a naplója maradt, amit Kittynek nevezett el. 

Amióta a könyv a kezemben járt (jelentse ez a kiolvasását), sokszor megfordult a fejemben, hogy mennyi érték, mennyi lehetőség és mennyi megfogalmazatlan gondolat veszett oda Anne halálával. Hiszen kétévi bújkálás után egy ismeretlen személy besúgta őt és családját, a Bergen-belseni lágerbe hurcolták, ahol tífuszban halt meg néhány héttel a felszabadítás előtt, majdnem 16 évesen. Ezt a sorsot senki sem érdemelné. S ez csupán egy őrült eszme miatt. (Hitler…) Jobban belegondolva, különös állat az ember.

Maga a könyv (vagy napló) egyetlen percre sem untatott, attól függetlenül, hogy sokan mondják a következőket: „Kit érdekelnek mások gondolatai és érzelmei?!”… Engem érdekeltek Anne érzelmei. A holokausztbeli Anne érzelmei. A bújdosó Anne érzelmei. A mogorva és bánatos Anne érzelmei. És nem utolsó sorban Anne felnőtteket megszégyenítően érett gondolatai is.

Ezért fedeztem fel Anne ezer s ezer oldalát. A bájos, az undok, a gyermeteg, az érett, az okos, az idegesítő, a szomorú és a filozofáló Anne mindenhol felütötte a fejét s mindenbe beleütötte az orrát.

S hogy miért érintett meg NAGGGGYON a könyv?… Azért, mert kevesen írnak arról, hogy mennyire bántó, ha egy anya egyáltalán nem érti meg s támogatás helyett kineveti saját gyermekét. Annyira örültem, hogy volt egyszer egy lány, aki olyan kotnyeles, akaratos és flegmatikus s még sorolhatnám a rosszabbnál rosszabb tulajdonságokat  volt mint én, s aki nem mellesleg egy irodalmi remekművet is hagyott az emberiségre. (Amúgy nem szoktam a saját kérdéseimre válaszolni…)

S szó ami szó, ha a fent említett könyv nem is lesz kötelező olvasmány az iskolákban – mert túl szexuális a tartalma – (ezt, kedves olvasók, a lehető leggúnyosabb belső hangotokkal olvassátok), egy pillantást, egy beleolvasást, vagy akár egy elolvasást is, otthon, dugiban (ez csak vicc… haha) mindenképpen megér. Szóval hajrá, mert veszítenivalótok semmiképpen sincs. (Maximum lekésitek az Édes életet, amiben Magyarország legszínvonalasabb celebjei süttetik a hasukat, s szép summát kaszálnak ezáltal.)

„Miért költenek naponta milliókat a háborúzásra, miközben az egészségügyre, a művészekre és a szegényekre semmit nem fordítanak? Miért kell itt éhen halnia embereknek, mikor a világ más részein rájuk rohad a fölös élelmiszer? Ó, mitől bolondult meg az emberiség?”

„Egyet azonban megtanultam: csak akkor ismered meg az embereket igazán, ha egyszer, amúgy istenigazában kiveszekszed magad velük. Csak így tudod meg, milyen a jellemük!”

„Állandóan keresem a módját, hogyan lehetnék olyan, amilyen lenni szeretnék, és lennék is, ha… nem volnának mások is a világon.”