„Állati farm, Állatfarm, állati gazdaság,
Soha én hűtlen nem leszek Tehozzád!…”
Fülszöveg: „Orwell 1943–44-ben írott műve – amelynek a szerző a »Tündérmese« alcímet adta – ténylegesen a sztálini korszak szatírája, a Lenin halálától a szovjet–német megnemtámadási egyezményig terjedő időszakban, de természetesen minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol farm – Mr. Jones »Major«-ja – a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát, és a maguk igazgatta »Állatfarm«-on élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak eszméi, a Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és – természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal – egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A kezdeti jelszó pedig – »Minden állat egyenlő« – érdekesen módosul…”
Amikor könyvek után böngésztem, megakadt a szemem Orwell Állatfarmján s csipetnyi hezitálás nélkül a virtuális kosárkámban landolt. Amint megérkezett többi könyvtársával együtt, rögtön neki is álltam, és néhány oldal után az Orwell-hatás magába szippantott. Az elején csak annyit tudtam a könyvről, hogy politikai szatíra állatokkal. Leghalványabb elképzelésem nem volt arról, hogy ezt mégis hogyan lehetett kivitelezni… de hát Orwell zse-ni-á-lis, és sikerült neki egy 2 óra alatt elfogyasztható Tündérmesét alkotnia. A világ legjobb tündérmeséjét (ez szubjektív). Talán még az 1984-nél is jobban tetszett ez a könyv (ez van, lehet dobálni).
A történetben leginkább az tetszett, hogy minden állatszereplő szimbolizál valakit: a Napóleon nevű disznó magát Sztálint, az elkergetett Hógolyó a száműzött s megölt Trockijt, Bandi, a ló (akinek társában, Rózsiban, merengnek az eredeti, később megváltoztatott szabályok), az átvert munkaosztályt, a juhok pedig a rendszert támogató agyatlan tömeget.
S most jöjjenek a fent említett szabályok, amelyekkel Napóleon és társai manipulálják a farm állatait. Számomra ezek voltak a legmegdöbbentőbb és legfélelmetesebb részek a könyvből. Mert hisz azt mindenki tudta, hogy „NÉGY LÁB JÓ, KÉT LÁB ROSSZ”, de senki sem jött rá igazán arra, hogy az állatok Hétparancsolatát a disznók kéjük-kedvük szerint változtatják.
A „standard” hétparancsolat:
1/ Aki két lábon jár, az ellenség.
2/ Aki négy lábon jár vagy szárnyai vannak, az barát.
3/ Állat nem visel ruhát.
4/ Állat nem alszik ágyban.
5/ Állat nem öl meg más állatot.
6/ Állat nem iszik alkoholt.
7/ Minden állat egyenlő.
Mivel a disznóknak sikerült minden szabályt megszegniük, a hétparancsolat eképpen változott:
1,2/ Négy láb jó, két láb jobb.
4/ Állat nem alszik ágyban, lepedőn.
5/ Állat nem öl meg más állatot, ok nélkül.
6/ Állat nem iszik alkoholt, mértéktelenül.
De végül már csak ez állt a pajta falán: „MINDEN ÁLLAT EGYENLŐ, DE EGYES ÁLLATOK EGYENLŐBBEK A TÖBBINÉL.” S ekkor már a disznók Mr. Jones ruháit hordták s előfizettek a Mirrorra.
Azon gondolkodtam olvasás közben, hogy ez miért nem kötelező a sok (példákat nem mondanék) kínzóeszköz sulis olvasmány helyett. Sok mindent lehetne belőle tanulni, ráadásul nem ártana egy kis emlékeztető mindenkinek, hogy tanuljanak meg önállóan gondolkodni, ne csak birka-üzemmódban létezzenek. Én is rengeteg dolgot értettem meg ennek a könyvnek köszönhetően, de hát hogy nézzek én ezután ugyanúgy az állatokra? 😀
A „legkedvencebb” idézetem: „Tizenkét hang üvöltözött dühösen, és a hangok mind teljesen egyformák voltak. Most már nem volt kérdéses, hogy mi történt a disznók arcával. Az állatok a disznókról az Emberekre, az Emberekről a disznókra, aztán a disznókról megint az Emberekre néztek, és már nem tudták megmondani, melyik az Ember, és melyik a disznó.”