John Green: Csillagainkban a hiba

A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni… (Részlet a fülszövegből)

Csillagainkban_1Rég (hmm… vagy talán még sohasem) olvastam ennyire megható és érzelmes (?) könyvet, mint amilyen a Csillagainkban a hiba. Akinek már járt a kezében John Green mesterműve, tudja, miért állítom ezt a KÖNYVRŐL, akinek pedig  még nem volt hozzá szerencséje (természetesen a sztoriról beszélek), az szerezze be, kérje kölcsön… vagy nézzen szét az interneten. Megéri, mert ez is egy ragasszuk-tele-post-itekkel-és-írjuk-ki-a-legjobb-idézeteket típusú könyv, és az ilyenek mindig gazdagítják valamivel az olvasót. Érzelmek, gondolatok, mosolyok és könnyek kavalkádja – így tudnám jellemezni a Csillagainkban a hibát.

Tetszett, hogy Hazel és Gus nyíltan beszéltek a „rákprémium” nevű dologról, ami mindennapos volt az életükben. Arról, hogy mindent megkapnak, csakis azért, mert betegek. 

Tetszett, hogy Augustus Hazel Gracenek nevezte Hazelt. Minden. Egyes. Alkalommal. Amikor találkoztak. Ez a gesztus borzasztó udvarias volt Augustus részéről, akit Hazel első ránézésre egy beképzelt és szemtelen srácnak hitt.

Végül pedig tetszett az, hogy az OKÉ lett Hazel és Gus új örökké-je.

Bónusz pedig azért, mert: ceci n’est pas une pipe. (Ez nem egy pipa – René Magritte.) Ezt a feliratot viselte Hazel a pólóján, amikor Augustusszal és anyukájával Amszterdamba látogatott, hogy megismerje kedvenc íróját, Peter Van Houtent. Ez nem a könyv „bónusza”, csak én tekintem annak, absztrakcióját felfedezve.

Csillagainkban_2,,Azután Augustus Waters a zsebébe nyúlt, és elővett egy doboz cigarettát, igen, azt! Kinyitotta, a szájába dugott egy szálat.

– Nem árt, ha nem gyújtod meg – mondta, miközben a mama megállt. – Én pedig sosem gyújtom meg. Ez egy metafora: a fogad közé szorítod a gyilkost, de nem adsz neki hatalmat a gyilkolásra.”