Ledöntött síremlék Mácsán

Damjanics_Lahner_ledontveAlig egy évvel ezelőtt jártam utoljára Mácsán, a dendrológiai parkban. Budapesti testvériskolánk, az Arany János Általános Iskola és Gimnázium küldöttségét kísértük oda, egy esős májusi délelőttön. Természetesen a Csernovics-kastély kertjének egy meglehetősen eldugott zugában található emlékművet, Damjanich János és Láhner György síremlékét is felkerestük, csikys diákok közreműködésével ismertettük a síremlék történetét. Merthogy akkor még állt a síremlék. Ma, 2014. május 2-án viszont egy családi séta alkalmával már a fotókon látható állapotban találtuk.

A síremlék ledöntve hever a sárban. A tettesek (többen kellett hogy legyenek, a nehéz márványtömböket egyedül képtelenség megmozdítani) módszeresen dolgoztak: előbb a feliratos részt döntötték (rúgták?) le, majd a talapzatot alkotó tömböt is elmozdították a helyéről. Hogy miért, nem tudni. Hogy mióta, azt sem. A tény azonban elszomorító, a látvány pedig lehangoló… 

4 hozzászólás a(z) “Ledöntött síremlék Mácsán” bejegyzéshez

    • Köszönjük a hasznos linkeket! Elgondolkodtató olvasmány, főleg a Csernovics-kastély eredeti és jelenlegi állapotát összehasonlító részek tekintetében…

  1. Kedves János Ilona!

    Azért bátorkodtam írni, mivel 2012 tavaszán volt szerencsém Mácsán járni. Már akkoriban ugyan ez a “látvány” fogadott a síremlék tekintetében…
    Szomorúan tapasztalom , hogy most, 2014-ben sem változott! Egyik kutatási témám a Csernovics család. Fontos feladatomnak tartom a Csernovics(ts) család Emlékének megőrzését, még innen a távolból, Magyarországról is…
    Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy a Csernovics(ts) család leszármazottjait is ismerhetem. Megtiszteltetés számomra a barátságuk.

    Örülök, hogy Önök által is napvilágra kerültek a szomorú fotók !

    Baráti üdvözlettel. Gyevnár Erika

    • Kedves Gyevnár Erika!

      Úgy tűnik, valakiknek ez a szórakozása, hogy rendszeresen ledöntik az emlékművet. Nincs túl nehéz dolguk, hiszen eldugott helyen áll, zavartalanul lehet „tevékenykedni” rajta, körülötte. A dendrológiai park portásának pedig egyáltalán nem feladata vigyázni az emlékműre. A kastélyt jelenleg gondozó egyetem sem mutat különösebb hajlandóságot a terület rendezésére, a síremlék felújítására. Sajnos.
      Ahogy a cikkben is szerepel, 2013 májusában állt az emlékmű, előtte egy évvel és utána egy évvel viszont biztosan nem. Megpróbálok érdeklődni, hogy vajon idén május óta sikerült-e újra felállítani a márványtömböket.

      Üdvözlettel,
      Ilona János, Arad

Hozzászólások lezárva.