Kórustalálkozó Nagybányán

Korustalalkozo_montazs_sav

Április 7-én, hétfőn iskolánk kórusa reggel hétkor a Szabadság-szobor mellől indult útnak Nagybányára. Nem csak egy egyszerű kirándulás volt ez, mivel célünk egy kórustalálkozón való részvétel volt.

Az előzmény, hogy idén januárban, amikor kiosztották a Kölcsey-díjat Sándor István műépítésznek (post mortem), illetve Horváth Tünde zenepedagógusnak, karvezetőnek, Tóth Guttman Emese, az RMD (Romániai Magyar Dalosszövetség) elnöke megtisztelt minket egy meghívással az Éneklő Ifjúság – Kodály Zoltán Szellemében Hetedik Gyermekkari Találkozóra. Nagybányán, az Óvárosi Református Templomban Szabó Csilla zenetanárnő vezetésével két Kodály- és egy Bárdos-kórusművet adtunk elő a közönségnek, azaz a versenytársaknak. Összesen 10 kórus vett részt az ország hét különböző pontjáról (Arad, Déva, Kolozsvár, Máramarossziget, Nagybánya, Nagyenyed, Szilágysomlyó). A közel kétórás találkozó után a Németh László Elméleti Líceum bentlakásában szállásoltak el, ahol mindenki csendben megpihent.

Másnap, április 8-án a reggeli után egy rövid városnézésen vettünk részt. Elsétáltunk a Ligetbe, majd meglátogattuk a közelben lévő Planetáriumot. Hazafelé menet még benéztünk az Ásványtani Múzeumba, no meg a Nagyváradi Állatkertbe is. Végül késő délután visszaérkeztünk ugyanoda, ahonnan elindultunk, azaz a Szabadság-szoborhoz.