Csiky-nap a 90 éves évfordulón

Konyvborito_90_ev1923. szeptember 23-án szentelte fel Pacha Ágoston római katolikus püspök, apostoli kormányzó a Kálvin János utca 22-es szám alatti épületet, amelyben az Aradi Római Katolikus Főgimnázium kapott helyet. Később, a második világháború utáni években, a XX. század második felében, majd a rendszerváltás után sokszor változott az intézmény neve és státusa. Magyar Vegyes Líceum, Aradi 3-as számú Középiskola, 3-as számú Ipari Líceum, 11-es számú Kőolajipari Líceum, 12-es számú Magyar Tannyelvű Iskolacsoport, 12-es számú Csiky Gergely Ipari Iskolacsoport, Aradi Csiky Gergely Iskolacsoport – talán ismerősek az elnevezések. Az utca neve azonban ma is Kálvin János (azaz Ioan Calvin), az épületben ma is tanintézmény működik, s az immár nevében is – Csiky Gergely Főgimnázium – a régi híres elődre emlékeztet.

90 éves évfordulót ünnepelünk tehát, s az idei Csiky-nap is részben ennek jegyében telik majd. Az alábbi részletes program tartalmazza a december 12-i, csütörtöki, illetve a december 13-i, pénteki nap eseményeit, illetve azt, hogy egy-egy rendezvényen kik, milyen osztályok vesznek részt. A programban fel nem tüntetett időpontokban, tehát csütörtökön reggel 8–10 óra között, illetve pénteken 8-tól 9-ig rendes tanórák lesznek. Akik a péntek délelőtt könyvbemutatón nem vesznek részt, azok szintén az órarend szerinti tanórán lesznek. Az V–VIII. osztályok tanulói osztályfőnökükkel a jövő heti karácsonyi előadásokra készülnek. Az előkészítő osztályosok, illetve az I–IV. osztályosok a tanítójuk által irányított foglalkozásokon vesznek részt.

Letöltés (PDF, 129KB)