Ide lábam, ne tova! – 2013.

ide_labam_2013-1 Kalotaszegi csárdással, szaporával és legényessel indult a Csiky idei évzáró néptáncelőadása, Gál Krisztián és Péter Anikó (XII. A), a kollégiumi tánccsoport két „veteránja” előadásában. Ezután üdvözölte a közönséget Mucsi Bettina végzős diák, az est házigazdája, majd Sztankó Károly néprajzkutatót, magyar–néprajz szakost tanárt, néptánc- és drámapedagógust, óvodapedagógust hívta a mikrofonhoz. „Már 5 éve, pedig mintha csak most kezdődött volna…” – így kezdte Öcsi bácsi, az előadás békéscsabai koreográfusa bevezetőjét, amelyben a Csiky-beli néptáncoktatás elmúlt öt évének történetét elevenítette fel röviden, tömören. „Ahogyan egy évvel ezelőtt, ma újra megmutatjuk magunkat. Utána majd együtt kielemezzük a hibákat, mérlegeljük az esetleges korrekciókat, de az irány, a néphagyományok megismerése és ápolása megkérdőjelezhetetlen.” – így hangzott a beszéd záró gondolata. 

A június 5-i, szerdai előadás első felében a kicsik, pontosabban a legkisebbek uralták a színpadot. Az előkészítő osztályosok és az első osztályosok népi játékokat mutattak be (Új vár, Kőhetánc, Új a csizmám, illetve Egy kis várat készítettem, Görbénye, A kassai szőlőhegyen), a másodikosok pedig dél-alföldi játékokkal és dél-dunántúli ugróssal léptek fel. Őket a harmadikosok követték kalocsai gyermeklakodalmassal és tréfás verbuválással, majd negyedikes és hatodikos diákok következtek szatmári táncokkal. Az ötödik és hatodik osztály diákjai egy Kalocsa vidékéről származó tánccal, a szakácsasszonyok táncával ismertették meg a közönséget, Naschauer Karina (III. o.), Diószegi Krisztina, Rudolf Judith (IV. o.), Schöfer Evelin (V. o.), Csiszár Réka és Spier Szilvia (VI. B) pedig népdalcsokorral lépett fel.

Ezután a nagyok (mind középiskolások, néhány kivétellel) palatkai táncokat (csárdást, legényest és sűrű csárdást) mutattak be, majd a negyedik osztályosok következtek somogyi táncokkal és dél-alföldi etűdökkel. Az ötödik és hatodik osztályosok német táncait már tavaly is megcsodálhatta az akkori közönség, és most is méltán arattak vastapsot a tréfás, vidám, de rendkívül igényes koreográfiával.

A műsor zárásaként vajdaszentiványi táncokkal újra a nagyok léptek fel az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház zsúfolásig telt nagytermében, majd a záróképben minden fellépő a színpadon gyülekezett. Bognár Levente, Arad város alpolgármestere és Hadnagy Éva, a Csiky Gergely Főgimnázium aligazgatója köszönte meg Sztankó Károlynak a parádés műsort és az elmúlt öt évi munkásságát, a közönség felé pedig biztatásként és felhívásként hangzott el a műsorvezető által felolvasott üzenet: „Jó lenne, ha Önök közül a későbbiekben minél többen bekapcsolódnának tevékenységünkbe, táncházakban, vagy akár rendszeres táncfoglalkozásokon. Az életkor nem akadály, mindnyájan tudjuk: »Nem csak a húszéveseké a világ…« Családi folklórmagok, összejövetelek szervezésével hamar kiderülne, hogy ebben a nem könnyű világban milyen nagyszerű hangulatot adhat egy-egy ilyen rendezvény.” Úgy legyen!

[Fotó: Ilona János, Bortoș Júlia]

2 hozzászólás a(z) “Ide lábam, ne tova! – 2013.” bejegyzéshez

    • Kedves Reni, ezek a képek a Csiky weblapja számára készültek. Letöltésük, mint bármilyen más internetes tartalom letöltése, felhasználása a szerző tudtával, engedélyével történhet. Viszont szívesen küldünk egy válogatást a bemutatott képekből, ha a Vendégkönyvben közölt címre (csiky.posta@yahoo.ro) küld kérést.

Hozzászólások lezárva.