Mákvirágnak hívták régen azokat az embereket, akik valami rossz fát tettek a tűzre. Tavaly még tőlem is megkérdezték, hogy mi rosszat csináltam, hogy Mákvirág lettem. Pedig Mákvirágnak lenni jó dolog. Ez egy díj, egy kitüntetés, amit az elmúlt év eredményeiért kap meg az a diák, akinek 10-es magaviselete, 9,20-on felüli átlaga és jó versenyeredményei vannak. Minden évfolyamról egy-egy diák kaphat Mákvirág-díjat. A Csiky Gergely Főgimnázium Mákvirágai az idén három ezüst és egy bronz fokozatot kaptak. Kovács Henrietta bronz, Gulyás Beatrix ezüst, Smeu Júlia ezüst és Tóth Evelyn szintén ezüst Mákvirág-díjat kapott. A díjat október 13-án vettük át Szovátán a Teleki Oktatási Központban, ünnepélyes keretek között. Sajnos csak ketten, Heni és én tudtunk elutazni Szovátára, Sipos Gabriella tanárnő kíséretében. Tóth Evelyn szombaton csatlakozott hozzánk Szovátán, így a díjkiosztón már ő is jelen volt.
A díj egyik célja, hogy néhány napot együtt töltsünk a többi Mákvirággal, ismerkedjünk, barátkozzunk, bulizzunk és közös programokon vegyünk részt. Voltak szervezett programok és szabadidősek is. A Teleki vendége volt Turcza Hunor, egy csíkszeredai rockegyüttes dobosa, ifj. Nagy Zoltán természetfotós és Orbán Zsolt történész. Ifj. Nagy Zoltán természetfotós bemutatót tartott nekünk saját munkáiból, és a fotózás közben szerzett élményeiről beszélt nekünk. Orbán Zsolt történész az erdélyi kastélyokról tartott előadást, Turcza Hunor pedig betanított nekünk egy dallamot, amit dobokon, cintányérokon, műanyag edényeken és palackba töltött homok rázogatásával adtunk elő a díjátadó ünnepségen. A Teleki Oktatási Központ igazgatója, Szolláth Hunor mindenben a segítségünkre volt, túrázni vitt minket a Medve-tó környékére, és beavatott minket a hely történelmébe. Lászlófy Pál István (Pali bácsi) atyai szavait is meghallgattuk, aki a jövőre nézve motivált minket. A díjátadó ünnepségre október 13-án, szombaton 10 órakor került sor. Az Apáczai-díj és a Mákvirág-díj átadására számos vendég érkezett az általunk szépen feldíszített terembe. Az ünnepség felemelő és megható volt. A Codex együttes jelenléte is ünnepélyesebbé tette a díjátadót. Díjat kapni mindig jó dolog és mindig megtisztelő. Az ünnepség záró eseménye volt a mi előadásunk, síppal, dobbal, nádi hegedűvel, vagyis mindennel, amivel a dobhoz hasonló hangokat lehet előhozni. A fogadtatás vegyes volt: volt, akinek tetszett, és velünk együtt verte a ritmust, és volt, aki úgy nézett ránk, mintha még sosem látott volna Mákvirágot. Ezzel tulajdonképpen véget ért a program, és mindenki szervezte a hazaútját. Szombat este még tartottunk egy búcsúbulit, vasárnap pedig hazaindultunk.
Kovács Henrietta „kezdő mák”, ezért megkértem, mondja el gondolatait és érzelmeit evvel a díjjal kapcsolatosan. „Idén hallottam először a Mákvirág-díjról, eddig nem tudtam róla. Ettől függetlenül nagyon örülök, hogy megkaptam. Ez elismerés számomra, egy motiváció, amiért érdemes tanulni. Az öt nap alatt megismerkedtem a többi mákkal, és nagyon jó barátságokat kötöttem. Nagyon örülnék, ha jövőre is megkaphatnám a díjat, és ezért mindent meg fogok tenni.”
Smeu Júlia sajnos nem jöhetett el velünk, de ő is megosztotta velünk gondolatait. „Ez a díj számomra egy elismerés, egy megtiszteltetés. Nagyon sajnálom, hogy idén nem lehettem ott Szovátán. Nagyon örülök, hogy megkaptam az ezüst fokozatot, és remélem, hogy jövőre sikerül megszerezni az arany fokozatot is.”
Ami engem illet, ez a díj számomra is megtiszteltetés és egyben elismerés is. Nagyon jó barátokra tettem szert, és remélem, hogy jövőre is megkapom a díjat, és ennek érdekében minden tőlem telhetőt meg fogok tenni.
Büszkék vagyunk arra, hogy Mákvirágok vagyunk. Szeretnénk megköszönni tanárainknak a segítséget, a Csiky Gergely Főgimnázium támogatását, Szolláth Hunornak és Pali bácsinak a lehetőséget, hogy eljuthattunk Szovátára. Szívesen maradtunk volna még, gyorsan eltelt ez a pár nap. Reméljük, hogy jövőre újra találkozunk.
