Érettségi 2012 – a nyári vizsgasorozat (primér) eredményei

erettsegi_2012-0 „Nem számíthatunk egetverően jó eredményekre” – jósoltuk Várakozó… című tegnapi cikkünkben. Nos, nem is születtek ilyenek, sem nálunk, sem az ország legtöbb iskolájában.

A 72 beiratkozott (63 idei, 9 tavalyi) végzős közül 33 diáknak sikerült első nekifutásra az érettségi vizsga, ez 45,83 %-os átmeneteli aránynak felel meg. 33-an egy vagy két tantárgyból buktak, 6 diáknak pedig nem sikerült elérni a 6-os végső átlagot. A csikys diákok eredményeit tartalmazó listát itt tekinthetjük meg, ha pedig más iskolára vagyunk kíváncsiak, itt keresgélhetünk.

A tavalyi évhez hasonlóan, ezúttal is készítettünk néhány táblázatot, amelyek osztályokra lebontva mutatják az elért eredményeket, illetve azt, hogy hányan hányféle tantárgyból buktak a nyári vizsgasorozaton. A táblázatokat tartalmazó dokumentumból jól látszik, hogy idén is a román nyelv és irodalom, illetve a matematika jelentette a vízválasztót a csikysek számára (is).

A vizsga nehézségi fokát jelzi, hogy ketten értek csak el 9-en felüli átlagot, illetve összesen heten 8-as felüli átlagot. Az ő adataikat is megtaláljuk a fentebb jelzett dokumentumban, de a nevüket itt is érdemesnek találjuk felsorolni:
1. Kurunczi-Papp Konrád (XII. A): 9,13
2. Toth Evelyn (XII. A): 9,02
3. Matanie Norbert-Otniel (XII. A): 8,21
4. Moroz Annamária (XII. B): 8,20
5. Vámos Tímea-Imelda (XII. A): 8,20
6. Albert Dóra (XII. D): 8,15
7. Veres Beáta-Klára (XII. A): 8,08.

Akiknek ezúttal nem sikerült átmenő jegyet szerezni, július 9-én, hétfőn, 8.00–12.00 óra között nyújthatnak be óvást a Csiky Gergely Főgimnáziumban működő érettségi bizottságnál, az első emeleten, a XI. E osztálytermében. A végleges eredményeket július 13-án, pénteken hirdetik ki. Az őszi vizsgasorozatra július 16–20. között lehet majd beiratkozni, a vizsgák menetrendje itt található meg.

Az eredmények értékelésére még visszatérünk.