A Kányádi Sándor Szavalóverseny megyei szakasza

kanyadi_sandor_szavaloverseny_sav

Idén már 20. alkalommal szervezik meg a Kányádi Sándor Szavalóverseny országos szakaszát a Szilágy megyei Varsolcon. Ahogyan a szervezők faggatására válaszolta 88. születésnapján Kányádi Sándor: „A gyerekek mondják a verset, mindegy, hogy ki írta azt.” Arad megye kis versmondói a 2019. május 10–12. között megrendezésre kerülő országos megmérettetésen való részvétel reményében jöttek el március 29-én a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termébe. 

A versmondók három korcsoport szerint – előkészítő és I. osztály , II–III. osztály, valamint IV. osztály – álltak a zsűri elé, amelynek tagjai Péter Dalma simonyifalvi és Gulyás Gabriella kisiratosi tanító néni, illetve Barna Beáta logopédus voltak. Ők a tiszta, helyes beszédet, az előadásmódot, a levegővel való gazdálkodást, a szöveghűséget, és nem utolsó sorban a gyermek korához illő vers kiválasztását vették figyelembe a sorrend kialakításakor.

Iskolánk minden elemi osztályából két-két tanuló vehetett részt a versenyen… és az eredmények sem maradtak el. Az előkészítősök taroltak: Horváth Szilvia Vikória I. helyezést, Veres Roberta II. helyezést (tanító Viszhányó Aranka), Pataky Csongor Zsolt III. helyezést, Mihălțian Anita Zsófia (tanító Bálint Erika) pedig különdíjban részesült. A II. osztályos Mihălțian Noémi Alexandra II. díjban (tanító Leib Gáspár György), a III. osztályos Rudolf Janka Naomi pedig (tanító Khell Levente László) különdíjban részesült. A IV. osztályos Bodea Robert Sebastian (tanító Khell Jolán) III. díjjal térhetett haza. Gratulálunk nekik!

A verseny szabályzata értelmében összesen 5 gyermek képviselheti Arad megyét az országos döntőn. Hárman közülük iskolánk kisdiákjai: Horváth Szilvia Viktória, Veres Roberta előkészítő osztályosok (tanító Viszhányó Aranka), valamint a II. osztályos Mihălțian Noémi Alexandra (tanító Leib Gáspár György). Sok sikert kívánunk nekik az országos szakaszon!

[Fotó: Ilona János, Popescu Doru]

« A 2 »