Halottak napjától virágvasárnapig

halottak_napjatol_sav

Dráma egy felvonásban: keserűség, tehetetlenség, harag, öröm. Aki március 23-án, szombat délután eljött az Udvari Kamaraszínház előadására, ezeknek az érzelmeknek a forgatagába kerülhetett. 

A Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében előadott történelmi színmű bennünk, magyarokban egy fájó sebet bolygat meg: az anyaországtól való elcsatolás emlékét. Igaz, hogy a darab eseménye Szabadkán játszódik, de a szereplők érzései és gondolatai ugyanazok, mint azoké a honfitársaiké, akik ugyanúgy Magyarország határain kívül maradtak. Tehát minket, „határon túli magyarokat” nem csak az anyanyelvünk köt össze, hanem az a sorskérdés is, hogy az éppen aktuális helyzetben hogyan próbáljuk megtartani magyarságunkat.

A darab élethű, hiszen egy szabadkai polgár naplójára támaszkodik. A néző átélhette a helyzetet, belekeveredhetett az akkori történelmi események forgatagába. Néhány gondolat, visszajelzés a jelenlévő diákoktól:

„A drámarészlet tökéletesen bemutatta a kisebbségben élők helyzetét és lelki tusáját. Egyszerű, kevés szereplős, de komoly és lényeges mondandójú darabot láthattunk.” (Csonka Nikolett, X. A)

„Bár az elején el kellett hogy teljen egy pár perc ahhoz, hogy megértsem, pontosan miről lesz szó, szerintem nagyon valósághű volt az előadás. Megdöbbentő volt látni, hogy bár a karakterek azt hitték, körülöttük minden rendben, lassacskán rádöbbentek, hogy mindez csupán illúzió. A szereplőknek sikerült megbírkózniuk a felismeréssel. A darab vége sugallja a cselekmény ismétlődésének lehetőségét, hiszen az elején sem tudjuk pontosan, hogy háború vagy békehelyzet van.” (Naschauer Karina, IX. A)

Az Udvari Kamaraszínházat 2016-ban A Világ Magyarságáért Díjjal tüntették ki. Szemerédi Bernadett, Kálló Béla, Lénárt László és Széplaky Géza mutatták be nekünk azt a 22 évet, ami a szabadkai kisebbségi lét első két évtizedét jelentette. Arad, a Csiky Gergely Főgimnázium díszterme volt az első állomása annak a turnénak, amely 8 állomást érint Erdélyben és Kárpátalján. Köszönjük az előadást, az élményt!

« A 2 »